Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij, korábban színész, humorista, parodista, filmes és valóságshow-sztár, jelenleg Ukrajnának a mandátumából kifutott elnöke egy éjszaka leforgása alatt vált egy középszerű szórakoztató személyből a nemzetközi ellenállás szimbólumává. Ez akkor történt, amikor az oroszok úgy döntöttek, hogy az Ukrajnával közös határvonalukat valamivel nyugatabbra tolják. A fősodor média – ellentmondást nem tűrő hangon – leszögezte: Putyin a gonosz, Zelenszkij a hős. Bárki, aki mást mond, az „oroszpárti propagandát” terjeszt.

Jóval hosszabb idő, közel három év (és még sok minden más) kellett ahhoz, hogy „a férfi, aki menekülés helyett szembe ment a zsarnoksággal, a bátorság megtestesítője, Kijev Churchillje” kezdjen másféle megítélésben is részesülni. És olyan kérdésekkel szembesülni, hogy mi van, ha az egész csak egy látszat? Mi van, ha „az elpusztíthatatlan Zelenszkij, a törhetetlen Ukrajna, a demokráciáért zajló önfeláldozó harc” nem több egy gondosan felrakott sminknél, hogy a főszereplőről kialakított kép könnyebben eladható legyen. Mi van, ha Zelenszkij igazából már nem is a népéért harcol, és csak azért nem engedi, hogy véget érjen a háború, mert a béke a saját bukását jelentené?

A máz egyre jobban repedezik, és lassan előtűnik a valódi arc, amely nem egyezik a korábban gondosan felépített eszményképpel.

Úgy tűnik, Zelenszkij messze nem az a szent katona, aki a demokráciát védi. Sőt, Ukrajna nem is nagyon hasonlít a demokráciára. A háború kitörése óta Zelenszkij kormánya ellenzéki pártokat tiltott be, és több médiacsatornát is korlátozott. Indokot könnyen talált: ezek oroszbarát propagandát terjesztettek és fenyegetést jelentettek Ukrajna biztonságára.

A csatamezőkön egyre kilátástalanabb a helyzet, az ország veszteségei katasztrofálisak. Az emberi erőforrások kimerültek, a katonák dezertálnak, a kötelező sorkatonaság egyfajta emberrablássá vált. Számos jelentés szól arról, hogy ukrán férfiakat rángattak ki kávézókból és éjszakai szórakozóhelyekről, és bűnözőkként dobálták őket furgonokba. És Zelenszkij ismét meghosszabbította a hadiállapotot. Nyilvánvalóvá tette, hogy amennyiben a konfliktus nem az ő szájíze szerint ér véget, akkor nem kér a béketárgyalásokból. Választásokból sem. Mert ha véget ér a háború, véget ér az elnöksége is. És kérdéses, hogy a szenvedő népe újra bizalmat szavazna neki. Ez egy kétségbeesett rezsim viselkedése, amely erőszakkal próbálja magát összetartani. Ez egy magyarázat arra, hogy miért kell folytatódnia egy olyan szörnyű konfliktusnak, amelynek már rég véget kellett volna vetni.

Jelen állás szerint nem lesz könnyű eljutni a békéig. Akadnak még olyanok, van az a pénz, és vannak olyan érdekek, amelyekért érdemes továbbra erőltetni kell azt az egyre halványabb és hiteltelenebb, érzelmekkel telített narratívát, amellyel még el lehet adni a „hős Zelenszkij” fikcióját. De milyen áron?

Egy igazi vezető mindig az országának, a népének túlélését helyezi előtérbe. Tudja, mikor kell harcolni, és ami még fontosabb, tudja, mikor kell tárgyalni. És szükség esetén letenni a fegyvert. Nyilván nem könnyű szembenézni az elkerülhetetlennel, meghozni egy fájdalmas, de szükséges döntést, menteni, ami még menthető ahelyett, hogy mindent hamuvá redukáljon. Nem akárki képes erre. Görgei Artúrban volt annyi kurázsi, hogy ezt megtette, igaz, emiatt mintegy másfél évszázadig árulóként tartotta számon a magyar közvélemény.

Úgy tűnik Zelenszkij más utat választott, azon vezetők sokaságához csatlakozik, akik saját jólétüket nemzetük jóléte elé helyezték. A történelem számos olyan hatalomittas vezetőről tud, akik az önmegőrzést mindennél fontosabbnak tartották. Ragaszkodtak a hatalomhoz, egójuk miatt a végsőkig harcoltak, és ezzel kimerült nemzetüket még több vérontásba vitték. Ma már egyiküket sem nevezik hősnek.

Zelenszkij megítélését illetően nyilván léteznek más megközelítések is. A jövő majd eldönti, hogy miként fog megemlékezni róla a történelem. Jelen pillanatban nekem úgy tűnik, hogy az ukrán elnököt nem érdekli, hogy ez nem egy filmszerep, és ha valamit elront, azt nem lehet újravenni. Az sem érdekli, ha ezért még több nő és gyermek fog meghalni. Talán nem látja, vagy nem akarja látni, de országából mára más húsdaráló lett. És ha így megy tovább, Zelenszkij nem az oroszokat, hanem a saját népét fogja kivéreztetni.