A kereszt

– Megtörtént? – kérdezte Pilátus palotája oszlopcsarnokában állva.

– Még nem történt meg, uram! – válaszolta a centurió.

– Mire várnak? – kapta fel a fejét a kormányzó. – Mi az oka a késlekedésnek? A nap már delelőre áll! – kelletlenül hunyorgott a vakító kék égre felnézve. – Ha már meg kell történnie annak, ami elkerülhetetlen, minél gyorsabban kellene bekövetkeznie. A sors által ránk mért csapásokat nem kerülhetjük el, azonban valamelyest késleltethetjük, a legtöbbször pedig siettethetjük azokat. Egyértelműen megparancsoltam, hogy igyekezzenek! Centurió, mi az oka, hogy így megkéstek?!A szerző alkotása

– Az ács!

– Az ács!? – csodálkozott haragját vesztve Pilátus. – Az ács! Tudtam! Végig, a kihallgatás alatt biztos voltam benne, hogy nem Isten, hanem ember fia áll előttem. Egy végtelenül makacs ember fia. Egy reménytelenül, értelmetlenül, érthetetlenül a végletekig kitartó ember fia. Az ács fia! És most, tessék, a végén az apja, az ács belekeveredett az eseményekbe. De most már késő. Amit Ő elkezdett, amit mi elkezdtünk, végig kell csinálni. Mi erre kaptunk megbízást a történelemtől. Hogy Őneki ki a megbízója? Egy pillanatig én is hittem szavának: Isten fia az apja által rárótt feladatot vállalja és beteljesíti. Bármibe is kerüljön ez neki, nekem, meg a miutánunk következő emberiségnek. És akkor jön és közbelép az apja, József, az ács. Helyes! A vér nem válik vízzé! Habár csak a nevelőapja... Mondja, centurió, nagy jelenet volt? Letartóztatták az öreget?…

– Ez az ács, nem az az ács, Uram! Ez nem József, az apja, hanem…

– Mit beszél? – rázta meg fejét Pilátus.

– Nem lehet tárgyalni ezzel az áccsal, uram! Szóba sem áll velünk. Már teljesen megbolondította a segédjeit is, azt sem tudják hol áll a fejük! Egyedül Ő nézi türelmesen mosolyogva az ácsot. Még segít is neki! Fél szemét behunyva, fejét kicsit féloldalasan megbillenti, úgy vizsgálja a keresztet és azt kiabálja az ácsnak: – Most egy kicsit jobbra! Ne! Túl sok! Vissza, balra! Na, még egy picit! Na, még egy hajszálnyit! Nem! Megint túl sok!…

– Megőrült maga centurió?! Jól teszi, ha végre érthető magyarázatot ad, mert türelmem fogytán!

– Uram! Beismerem, az őrület határára kergetett mindannyiunkat ott fenn a hegyen ez az ács. Pedig – a hóhér súgta meg nekem – a legjobb a szakmájában. Nemcsak Jeruzsálemben, de egész Júdeában nincsen párja! Munkája tökéletes!

– Centurió, kap még egy utolsó esélyt! Éljen vele gyorsan, ha fejét a nyakán szereti viselni.

– Uram, megmondom úgy ahogy van. Az ácsnak meggyűlt a baja a keresztjével! Azt mondja, addig nem engedi használatba venni a terméket, míg ő a mesterember át nem adja azt, és csak akkor szánja rá magát erre, ha végre sikerül a keresztet tökéletesen függőlegesen a földbe állítania. Órák óta szaladgál, függőónjával, vízmértékével hadonászik, segédjeit félholtra pofozza és velünk csak üvöltözik! Azt mondja: nem, nem és megint csak nem! Nem jó! Nem azért végeztem tökéletes munkát a műhelyben, hogy most a kereszt felállítását elfuseráljam a Koponya-hegyen! Ezt ismételgeti. Őrült! Nem merünk hozzá közelíteni. Néha megcsendesedik. Olyankor a hóhért közel engedi magához – senki mást – és valami egyszeri történelmi eseményről, valamilyen a vállára elviselhetetlen teherként nehezedő kozmikus felelősségről motyog. Világmegváltó esemény kelléke ez a kereszt, mondja. Az ő keresztje! Nem fogja az emberiség soha megbocsátani neki, az ácsmesternek, ha a kereszt csak úgy kontár módon oda van szúrva a földbe, esetleg nevetségesen és komolytalanul félreáll. Nem! Erről szó sem lehet! Ő a kiválasztott! Tökéletesen kell állnia annak a keresztnek, még ha az örökkévalóságig tart is a beállítása!…

 

          * * *

 

– Uram! – lihegte a küldönc a palotába lépve – Megtörtént!

– Hogyan? – fordult felé Pilátus.

– Ő így szólt az ácshoz: – Na, még egy kicsit balra... most vissza, jobbra, na, na, még egy kicsit... Most! Most így nagyon jó!... Tökéletes!

– Legyen meg a Te akaratod – sóhajtott fel az ács.

– Elvégeztetett! – hunyta le szemét Pilátus…

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?