A húsvét, a karácsonnyal együtt, a keresztények legnagyobb ünnepe, amelyhez nagyon sok népszokás kötődik. Mint minden ünnep, a húsvét kapcsán is elterjedtek a különböző jelképek, szimbólumok, hagyományok, ezeket mutatjuk most be.

Rómába mentek a harangok…

A nagyböjt utolsó hete a virágvasárnaptól húsvét vasárnapig tartó nagyhét.
Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére a húsvét előtti vasárnapot virágvasárnapnak nevezzük. Általánosan elterjedt szokás a nagymise előtti pilátusverés, amelyet a pap aztán kioszt a hívek között. A virágvasárnap elnevezése a római egyházban Dominicca palmarum, azaz pálma vasárnap, ezért mediterrán vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés szokása már a VII. században elterjedt volt Olaszországban. Nálunk, pálma és olajfa híján leginkább barkát szenteltek, a megszentelt barkának pedig gyógyító, rontásűző szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva, hogy elűzi a férgeket.

Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomok harangjai. Ilyenkor azt tartják, a harangok Rómába mentek, ott gyászolják Krisztust. Szokás volt ilyenkor kereplővel zajt kelteni, így gondolták elűzni a gonoszt és ezzel helyettesítették a harangokat. Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát.

Szintén liturgikus eredetű szokás a pilátusverés vagy égetés. A templomban a gyerekek éktelen zajt csaptak, verték a padokat, vagy a falu határában Pilátust jelképező szalmabábut égettek. Elterjedt szokás nagycsütörtökön a virrasztás is, Jézus az olajfák hegyén töltött éjszakájának emlékére. 

A nagycsütörtököt bizonyos vidékeken zöldcsütörtöknek is nevezték, mivel ezen a napon zöld növényekből készült ételeket főztek a bő termés reményében. Ilyenkor asztalra került például a sóska és a spenót.

Nagypéntek

Nagypénteken halt kereszthalált Jézus. A keresztények körében ez a nap a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok némák. Világszerte ismert szokás ezen a napon a passiójáték, az élőképes felvonulás. Rómában minden évben a pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút (Via Crucis) stációit.

A Nagypéntekhez számos babona is kötődik. A falusi közösségek ilyenkor tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat. Nem sütöttek kenyeret, mert a hiedelem szerint az kővé válik, és nem mostak, mivel a ruha viselőjébe villám csapna.

A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. Nagypénteken napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel kellett mosakodni, az védett a betegségek ellen. Ezt a hajnali vizet aranyvíznek nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokás volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.

Jézuskeresés, zöldágjárás

Nagyszombaton véget ér a 40 napos böjt, és újra megszólalnak a harangok. A nap legjelentősebb eseményei a a víz- illetve tűzszentelés. Katolikus templomokban a gyertyát a megszentelt tűz lángjáról gyújtják meg. Az új tűz gyújtása a remény szimbóluma is. Jellegzetes szokás még emellett a feltámadási körmenet is Nagyszombat estéjén.

Húsvét vasárnapján a kereszténység legnagyobb ünnepét, Jézus feltámadását ünnepli. A VIII. század körül vált általánossá, bár már a III. századból vannak adatok, melyek húsvét vasárnapjának megünneplésére utalnak. Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon.

A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, vagy a földekre vitték a jó termés reményében. A megszentelt ételt kidobni tilos volt, amit nem adtak az állatoknak, vagy nem tudtak egyéb módon felhasználni, azt elégették.

Vasárnap hajnalban szokás volt a Jézuskeresés: ilyenkor sorban felkeresték a falubéli kereszteket. A zöldágjárás szép szokása tipikus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok kettes sorban állva, felemelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun (Bújj, bújj zöld ág...). Bizonyos vidékeken szokás a vasárnapi napfelkeltét valamilyen magaslaton nézni, hiszen a felkelő nap is a feltámadás szimbóluma.

Szabad-e locsolni?

Húsvét hétfő a magyar népéletben a locsolkodás napja. A szokásról már XVII. Századból is Vannak írásos emlékeink. A szokásnak víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja, amely aztán polgárosodott formában (kölnivízzel locsolás) megmaradt a városokban is a mai napig. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, miszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Vidéken egykor kútvízzel, vödörből locsolták le a lányokat, sőt egyes vidékeken a patakban megfürösztötték őket.

Erdély bizonyos vidékein a fiúk a kiszemelt lány kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kíméletlenül megöntözik vödörből a választottjukat. A lányok a locsolóknak festett (piros vagy hímes) tojást adtak cserébe.

A Dunántúlon a locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték a vékony, általában fűzfavesszőből font korbácsot, mellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg. 

Fehérvasárnap vagy mátkáló vasárnap a húsvétot követő vasárnap. A római katolikusoknál a húsvéti ünnepkör zárónapja. Jellegzetes szokása ennek a napnak a komálás vagy mátkálás. A szokás a lányok (ritkábban lányok és fiúk ) közötti barátság megpecsételéséről szól. Komatálat küldtek egymásnak gyümölccsel, borral, hímes tojással, süteménnyel. 

A nagyböjt és a tradicionális húsvéti ételek

A nagyböjt a Húsvétot megelőző 40 napos időszak (szintén negyven napig tart a Ramadan, a muzulmánok böjtje) hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig terjed. A Hamvazószerda elnevezése egyházi szokásra utal, a múlt évi megszentelt barkát elégetik, hamuját a pap megszenteli, s keresztet rajzol vele a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamvazkodásnak egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek.

Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt tilos volt enni. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek.

A paraszti étkezésben, az év egyéb szakaszaitól eltérően vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották. A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz.

A nagyböjt végeztével a templomban megszentelt ételek kerültek terítékre. Magyarországon tradicionális húsvéti eledel a főtt, füstölt sonka, kemény tojással és tormával. Sok helyen az ünnepi ételhez nem kenyeret hanem kalácsot esznek. A húsvéti kalácsot mákos, diós változatban is készítik. Míg Görögországban a Húsvét elképzelhetetlen báránysült nélkül, nálunk már csak ritkán kerül ez az étel az asztalra. A sonka a hagyományos paraszti életben a téli disznóvágáskor került a füstölőbe, és ezt a nagyböjt alatt természetesen nem lehetett elfogyasztani, csak a böjt elmúltával, Húsvétkor. 

A tojás: a termékenység jele

A tojás ősi termékenység szimbólum, szinte minden népnél fellelhető: a születés, a teremtés, a megújhodás jelképe. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma lett. A tojás szimbolikáját még a baromfitartással nem foglalkozó északi népeknél is felleljük, ők a madarak tojásait gyűjtötték az erdőn. Magyarország területén már az avarkori sírokban is találtak díszített tojásokat. A bukovinai székelyek a nagyhéten felállított jelképes Krisztus-sírba is tesznek díszes tojást.

Kapcsolódó

Hagymahéj, lilakáposzta, cékla, csalán: természetes festékanyagokkal is színezhető a tojás, nem szükséges a bolti

Elegendő pár festőnövény a színezéshez, igaz, kissé haloványabb a végeredmény, mint az ételfestékekkel, de ha festés után a család szeretné elfogyasztani a tojásokat, biztos lehet benne, hogy csupa ehető, növényi rész borítja a héjukat.

húsvét tojásfestés

A tojásnak fontos szerepe van a húsvéti étrendben is, de a tojások színezése, díszítése is régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit adhatja. A pirosnak védő erőt tulajdonítottak. A tojások piros színe egyes feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt.

A tojásfestés népszokásként elsősorban Kelet-Európában maradt fenn. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny és a bíbortetű is. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal "írták" a héjra, melyet festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike. A minták ismerői tojásfestéssel foglalkozó asszonyok voltak, akiktől a lányok megvásárolták azokat.

A tojásfestésnek komoly hagyományai vannak Romániában is. Természetesen az asszonyok, lányok dolga volt, vidéken a házaknál természetes anyagokkal festették a tojásokat, például hagyma héjával, zöld dió főzetével. A tojás írásának, azaz a cirkalmas minták készítésének legegyszerűbb módja az, ha a mintát viasszal készítik el, majd a tojást festékbe mártják. Így a mintát a viasz miatt nem fogja be a festék.

A tojást jóslásra is használták: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Néhány helyen a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba, és rálép a tojáshéjakra.

Bajtól védő barka

A másik elterjedt húsvéti szimbólum a barkaág, melyet a templomban is megszenteltetnek. Ennek eredete a virágvasárnap ünnepléséhez nyúlik vissza. Amint már szó volt róla, a mediterrán országokban ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek, a hagyomány szerint ugyanis Jézus jeruzsálemi bevonulásakor az emberek a béke jelképét, pálmaágat tartottak a kezükben. A mi éghajlati viszonyaik közepette természetesen a pálmaág nem áll rendelkezésre, ezért itthon a barka vette át ennek szerepét. Északi országokban, ahol a barka sem nyílik ki Húsvétra, valamilyen éppen rügyező ágat vagy száraz virágokat visznek a templomba virágvasárnapon.

A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást.

A legősibb húsvéti jelkép a bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi. A Bibliában Krisztus előképe volt az a bárány, amelyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom oltárán.

Jézus kereszthalála is az áldozatot hordozza magában, hiszen halála által váltotta meg az emberiséget (Agnus Dei – Isten báránya).

A húsvéti nyúl

A másik húsvéti állat, a húsvéti nyúl megjelenésének magyarázata már jóval nehezebb. Az ünnep termékenységgel kapcsolatos vonatkozásában magyarázat lehet a nyúl szapora volta. Mivel éjjeli állat, a holddal is kapcsolatba hozható, amely égitest a termékenység szimbóluma. Nyúl és tojás ősi kapcsolata a kutatók szerint a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában jelenik meg: eszerint a nyúl eredetileg madár volt, s az istennő haragjában négylábú állattá változtatta. E különös tulajdonságú állat hozzánk is német közvetítéssel került, de kialakulását homály fedi. Az is lehet, hogy tévedésről van szó, mert régen egyes német területeken húsvétkor szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, röviden Hasel. A félreértés abból is eredhet, hogy németül a nyúl neve Hase. Mindenesetre a tojáshozó nyúl igen népszerűvé vált, a 19. század végén a képes levelezőlapok elterjedésével igen sokfelé eljutott.