banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

A jövő elkezdődött

Jubilálunk, bár az évfordulón nincs sok okunk az örömre, inkább csak a ténymegállapításra szolgáltat alkalmat. Február 26-án volt egy éve, hogy Romániában azonosították az első koronavírus fertőzöttet. Egy évvel ezelőtt, 2020. március 11-én kiáltott világjárványt a SARS-COV2 vírus terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet, és ezen a napon döntöttek Romániában az iskolák bezárása mellett – vannak diákok, akik néhány hetet leszámítva egy éve nem vehettek részt osztálytermi oktatáson. Március 16-án lesz egy éve annak, hogy szükségállapotot hirdettek Romániában az ország modernkori történelmében először. 

Maradjunk a mai napnál, a napnál, amely családok százezreinek változtatta meg az életét Romániában, rávilágítva arra, hogy nagyon komoly árat fizethet az egész ország a covid-tanévért. Nyilván, elbújhatunk a mutatóujjunk mögé, miközben azt próbáljuk bizonygatni, hogy az iskolások körében nem alakultak ki (az online térbe kényszerítéssel) újabb szegregátumok, és hogy néhány hét vagy hónap után sikeresen felvették a tempót tanárok és diákok, mindenki remekül alkalmazkodott. Vagy éppenséggel kijelenthetjük azt is, hogy az iskolai élet realitásait figyelmen kívül hagyó protokollok nem viselik meg az oktatási intézményeket. Közben meg dühönghetünk azon is, hogy a csúnya állambácsi miért nem követte a nyugati példákat, és nyitotta meg hamarabb az iskolákat, vagy dolgozott ki logikusabb módszertant a vörös járványügyi besorolás alatt lévő települések végzős osztályaiba járók iskolai jelenlétére vonatkozóan. Mindezek azonban, csak a jéghegy csúcsát képezik. Az időt már nem tudjuk visszafordítani. Az, be kell látnunk, ellenünk dolgozik, és nekünk azt kell kitalálni, hogy milyen lesz a „poszt-korona” korszak oktatása.

Most minden gyerek és szülő azt szeretné, ha holnaptól ismét tele lennének az iskolapadok. De nem szabdna mindent ott folytatni, ahol egy évvel ezelőtt abbahagytuk: ez az egy év újradefiniálta az oktatás, tudás fogalmát, új szerepbe helyezte a tanárt és a diákot, új ablakokat nyitott a tudásra.  Ha a nyitás után folytatódik a nem eszik, nem iszik, kussol, amint a tanár belépett az osztályterembe, elolvassa A kőszívű ember fiait, könnybe lábadt szemmel mormolja el a Nemzeti dalt, vagy a szexuális nevelésnek nincs helye a katedra körül kijelentés, ha nem lépünk ki az egyenletesen gyorsuló hazugságspirálból sokat kockáztatunk.

Diáknál, szülőnél és pedagógusnál egyaránt felgyűlt egy komoly adag tapasztalat, amelyet mielőbb meg kellene osztani a búvárnaszádként viselkedő szakpolitikummal, amely meg merem kockáztatni, azt sem tudja, hogy most épp hol járunk. Zsigeri elutasításoktól mentes kompromisszumokra, egyeztetésekre van szükség, ahol nem leszarják egymás véleményét, hanem felismerik, hogy a világ változik körülöttünk. Ahol elfogadják, hogy nem mind rossz, ami új, és van sokkal hatékonyabb út is a jelenleginél. Rajtunk áll, hogy felismerve a tényeket elébe megyünk a jövőnek, vagy továbbra is hagyjuk magunkat sodródni az árral, és maradunk vesztesek, akik úgy folytatják, ahogy a koronavírus találta őket. Nyilván, ehhez megfelelő fórumra van szükség és picivel hatékonyabbra annál, mint amelynek tagjai közt olyanok csücsülnek, akik csak képen láttak gyereket. 

És valahogy el kellene érni azt, hogy olyan a döntéshozóink legyenek, akiket komolyan vehetünk. Ám ez addig igencsak nehéz, amíg Sorin Cîmpeanu tanügyminiszternek olyan böszmeséget kell nyilatkoznia, hogy védje a mundér becsületét, hogy a tanárok fele már megkapta a koronavírus elleni védőoltást. Mert ha megnézzük a számokat (és visszaemlékszünk a korábbi nyilatkozatokra), egyértelművé válik, hogy tulajdonképpen azoknak a felét immunizálták, akik oltáspártiak – ez az általános és líceumi oktatásban részt vevő pedagógusok körülbelül 50 százaléka. Így a legoptimistább becslés szerint is 25 százalékos az átoltottság. Ez is jól példázza, hogy mennyire nem nézünk szembe a valósággal, hogy döntéshozóink oktatás melletti elköteleződése csupán üres kijelentések szintjén történik meg, és félő hogy minden marad a régiben. Pedig Románia válaszút előtt áll. Vagy beáll az evolúciós sorba, vagy ismét a lemaradást választja. Vagy elkezdünk őszintén beszélni a jelenlegi helyzetről, és megoldásokat keresünk, vagy tovább építjük a légvárainkat, és ha megvannak, óvjuk őket a tényszivárgásoktól. Csak egyet ne felejtsünk: a lufi egyszer kipukkad, és gyermekeinket temeti maga alá.

(Címlapfotó szerzője: Kiss Gábor)

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kimaradt?