Románia csak nemrég úszott meg egy potenciális szélsőjobbos fordulatot, de ha nem is sikerült ennek későbbi lehetőségét kizárni, a közvetlen veszély elhalasztódott. Az ígéretes, hogy az Európa-barát pártok képesek voltak koalícióba szerveződni a bajban, de az már sokkal kevésbé biztató, hogy a gazdaság katasztrofális állapotáért közvetlenül felelős pártok, sőt emberek is kormányon vagy kormányközelben maradtak. Sajnos, pillanatnyilag nem volt más megoldás, mert az előrehozott választások csakis az AUR-nak kedveznének, viszont tény, hogy a drasztikus gazdasági intézkedések által nagyon hátrányosan érintett tömegek az AUR táborát fogják erősíteni.

Mit lehet tenni ilyen körülmények között? Ha a román kormány nem küld sürgősen egyértelmű és határozott üzenetet a nemzetközi pénzpiacoknak, hogy az országnak beszámítható vezetése van, az államcsőd előbb-utóbb borítékolható. Ez az amúgy elvont fogalom, konkrétan azzal jár például, hogy nem lesz pénz a közalkalmazotti fizetések, illetve a nyugdíjak kifizetésére! Sovány vigasz, de a kétségbeejtően nagy államháztartási deficit csökkentése érdekében a kedvezményektől megfosztott fizetések és CAS-val megterhelt nyugdíjak még mindig jobbak, mint az egyáltalán ki nem fizetett bérek és nyugdíjak. Az emberek természetesen nem így gondolkodnak, részben mert nem hiszik, hogy az állam fizetésképtelensége valóban bekövetkezhet – míg aztán be nem következik, lásd a görögöket másfél évtizede – másrészt, mert csak félmegoldásokat látnak és nagyon sokak helyzete máris szinte reménytelen. A tettre kész, „áldozati” új kormány számára nem lesz más lehetőség, mint végigmenni a megkezdett úton: ha a drasztikus költségcsökkentés, illetve a bevételnövelés a megoldás, ám legyen, de akkor meg kell fogni a bikát a szarvánál és neki kell esni a „nagy halaknak” is. Ne a diákok ösztöndíja legyen napokig a kommunikációs főtéma, sem a népnyúzás úgymond elkerülhetetlen módszerei, hanem a nagy adócsalók lekapcsolása, de ne bilincsbe verve vezessék el őket a TV-kamerák előtt, mint más, olcsó bohózatokat kedvelő megelőző korszakokban – hogy aztán a hátsó ajtón szabadon és gazdagon távozzanak –, hanem hagyják őket szabadon, éppen csak az elcsalt pénzüket, például a ki nem fizetett áfaösszegeket, illetve az arra rászámított büntetőkamatokat kobozzák el tőlük, erről pedig naponta pontos kimutatást közöljenek az országgal, hogy kitől mennyit vettek el.

Tessék erre külön honlapot és külön közszolgálati rádió-tv-adást csinálni! Legjobb lenne, német mintára, amnesztiát hirdetni: azok a cégek és magánemberek, akik egy bizonyos, szorosan meghatározott határidőn belül kifizetik az államnak tartozásaikat, és megtérítik az elcsalt óriási összegeket, nem kerülnek bajba, akik viszont még ezután sem teszik, azok teljes vagyonelkobzást kockáztassanak. Az ilyen drasztikus lépéseknek két hatalmas előnye van: egyrészt rövid távon sok pénzt hoz(hat) a költségvetésbe, másrészt a durván megsarcolt nép is valamelyest megnyugszik, látván, hogy a nagy gazemberek és a „bárók” sem ússzák meg, és valamivel türelmesebben több időt ad a kormányzatnak a munkára. Ha nem így történik, és a kormány a krízis kezelésére nem tud többet és jobbat a kisemberek megsarcolásánál kitalálni, néhány hónapon belül el van veszve!

Szerencse a bajban, hogy a jelek szerint mind az elnök, mind a miniszterelnök nem a szokásos opportunisták, de feladatukat komolyan vevő közszereplők, persze, ez még csak a bajból való kikeveredés előfeltétele és nem a garanciája. Prioritásaik nem mind helyesek, kommunikációjuk hiányos, a rendszer „közegellenállása” pedig hatalmas, mert elsősorban a fő koalíciós politikai erő, a PSD, nem vállalja fel a finoman szólva elbaltázott országmenedzselést, most mégis döntő szava van az általa (is) kiváltott krízis kezelésében, de ez kisebb mértékben a PNL-re is vonatkozik. Mennyire autentikus ilyen körülmények között a krízismenedzsment, nem tudom.

Ilie Bolojan erős karakternek tűnik, kedvem lenne a „Bolovan” ragadványnevet javasolni számára, mert kemény, makacs és hajthatatlan, ráadásul, ha egyszer megindul a hegyoldalban a nagy kő, „ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg”, de azt kívánom az óriási felelősséget a vállára vevő miniszterelnöknek, hogy föltétlenül legyen következetes is, mivel hamarosan kitör a társadalmi elégedetlenség, és nagy taktikai készségre lesz szüksége a különböző társadalmi csoportokat, általában az embereket megnyugtatni. Mert a felháborodás máris óriási! Minden zsebbe belenyúlnak, rengeteg projektet visszavágnak, egyszerűen nincsen más megoldás, állítja a kormány. Tény, hogy nagyon szorít az idő, és ha Románia nem áll elő koherens és hihető strukturális tervvel, padlót fog az ország. Mindent meg kell tenni a fizetésképtelenség elkerülésére, mondják – mégsem tesznek meg mindent! A jó nép, tetszik, nem tetszik, fizet, de tessék elsősorban a „nagy vadra” menni, és a nyilvános felháborodás erejét azok ellen fordítani, akik ide juttatták az országot és annak népét. Másként a keserű felháborodás a kormányt és a mögötte álló négypárti koalíciót söpri el az ősszel, és jöhetnek a minden áron elkerülni vágyott előrehozott választások, majd nagy valószínűséggel az AUR-kormányzat.

Ördögi kör, az biztos, valódi 22-es csapdája, de a rendkívüli idők rendkívüli módszereket követelnek: néhány gazdasági főbűnös autodaféjával a gonosz varázst talán meg lehetne törni. Persze, ehhez rengeteg bátorság kell…

(Nyitókép: edupedu.ro)