Ma, október 31-én ötszáz éve tette közzé Luther Márton a 95 tételét. Albert mainzi érsek búcsúcédulák segítségével próbálta összegyűjteni a szükséges források ráeső részét a római Szent Péter-bazilika felépítéséhez, mellékesen saját adósságai törlesztéséhez. 1517. október 31-én Luther levelet írt a püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, s a levélhez csatolta a búcsúcédulák erejét és hatékonyságát kétségbe vonó vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Philipp Melanchthon írása keltette három évtized távlatából azt a legendát, hogy Luther ugyanazon a napon ki is szegezte a 95 tétel másolatát a wittenbergi vártemplom kapujára. Luther kritikusai megjegyzik, hogy ennek nem is lett volna sok értelme, hiszen a köznép jórészt még olvasni se tudott, nem hogy latinul! Ami 2017. október 31. után történt azonban megváltoztatta a nyugati világot. A 95 tételt ugyanis latinról németre fordították, kinyomtatták és széles körben elterjedt, s két hét alatt ismertté vált Németországban, majd  Európa-szerte. A pünkösdi történet ismétlődött meg emberi dimenziókban a reformáció által: ki-ki az anyanyelvén hallhatta, így érthette az Igét. Luther bibliafordítása lett a német irodalmi nyelv alapja, miként Károli Gáspár szentírásfordítása a magyar nyelvé.

A reformáció hatására a katolikus egyház is megújult, a Luther által kifogásolt, a szentírással nem igazolható praktikákról lemondva erőteljes maradt. Hamarosan kialakult az egységes keresztény Európa eszméje, amely az Európai Unió alapítóit is inspirálta.

A reformációról a katolikus Illyés Gyula mondott ítéletet:

„Hiszed, hogy volna olyan-amilyen
Magyarság, ha nincs − Kálvin?
Nem hiszem.”

Nincs amiért kételkednünk benne!

A lutheri reformáció – a semper reformanda gondolata – ellen ma sokan tesznek. A keresztény Európa hovatovább a múlt emléke marad. Néhány nappal a reformáció 500. évfordulója előtt történt, hogy Wimbledon állomása előtt rémült utasok nyitották ki a gyorsvonat ajtajait és a sínek közé másztak, mert egy férfi hangosan olvasott a Bibliából: „A halál nem a vég.” Egy szemtanú szerint e mondat után tört ki a pánikhangulat a gyorsvonat kocsijában. És nem ült el azután sem, miután valaki szólt a Bibliát olvasó embernek, hogy megrémíti az embereket, ezért hallgasson el, mire az felállt, és lehajtott fejjel csendben továbbállt.

Az elmúlt évben sokan és sokszor szóltak a reformáció 500 évéről. Legalább ennyire fontos beszélni arról is, hogy hogyan folytatódik az európai második félévezred. Állandó megújulással vagy a Mammon-kultusszal? Egységre törekvéssel vagy feladással? Nyelvi jogok biztosításával vagy nyelvterrorral? Kiábrándultan vagy hittel? Azzal a felismeréssel, amely Luther Mártont elindította a reformáció útján, amint azt megírta Pál apostol: „Az igaz ember hitből él.”