A népszavazási kampány minden jel szerint nem ért véget. A magyar kormányzat továbbra is fizetett hirdetésekben szólítja fel az érintetteket, ezúttal egyenesen Brüsszelt, merthogy most Brüsszelen a sor.

Közben arról sem feledkezik meg, hogy a kormányfői tekintélyt is latba vetve terjessze a magyar parlament elé az alkotmánymódosításra vonatkozó javaslatokat. Ezek közül csupán egyetlen egyet szeretnék kiemelni. Jelesen azt, hogy Magyarország nem hajlandó csoportosan befogadni menekülteket, kizárólag egyénenként benyújtott menekültjogi kérelmeket hajlandó elbírálni.

A húzás zseniális, hiszen a Nyugat a határon túli kisebbségek problémájáról is úgy vélekedik, hogy mivel közösségi jogok nincsenek, a határon túli magyarok kizárólag csak a többségi államok minden polgárának (gyakorlatilag a többségnek) kijáró jogokat vehetik igénybe, s azokat is egyenként. S mivel ezek az államok (főként a mi kelet-közép európai államaink) önmagukat egynyelvű és egykultúrájú állampolgári nemzeteknek tekintik, ebből az is következik, hogy a – magyar – kisebbséget a többségiekéhez hasonló nyelvi-kulturális jogok nem illetik meg.

Nos, a magyar állam, mely évtizedek óta e miatt a méltánytalanság miatt zúgolódik, a kvóta vitában meglepő módon (?) ugyanezt az érvet veti be. Az illiberális állam egyszerre dogmatikusabb lesz a liberálisnál...

Nekem személy szerint nem az ellen van kifogásom, hogy Magyarország elutasítja a brüsszeli bürokrácia és Angela Merkel jogát ahhoz, hogy az egyes államok feje fölött – azokat is közvetlenül érintő – döntéseket hozhasson. Ezt az elutasítást – a lényeget illetően – magam is helyeslem. Több okból is. Egyrészt az illegális bevándorlásban a jogállam megsértését látom, másrészt a brüsszeli döntések nézetem szerint a liberalizmus egyik alapelvét, a népszuverenitást sértik. Akkor is, ha Európa egészéről, és akkor is, ha az Uniót alkotó egyes államokról van szó. Magyar állampolgárként magam is nem-mel szavaztam, mert úgy véltem, hogy a jogi-hermeneutikai csűrés-csavaráson túlmenően tényleg az európai jogállam és az egyes jogállamok alapelveiről és a népszuverenitásról van szó. Arról is meg vagyok győződve, hogy a valódi menekülteket, vagyis azokat, akik Magyarországon szeretnének menedéket kérni, a magyar Országgyűlés sem utasíthatja el. Sőt, abban is szeretnék hinni, hogy efféle eszébe sem juthat.

Ennek ellenére a saját fiam is nekem szögezte a kérdést: Apja, tényleg nem szégyelled, hogy nem-mel szavaztál? Neki is azt mondtam, itt is azt mondom: nem. Ha a kérdés egyértelműen a menekültek Magyarországra való nemzetközileg szabályozott, és a magyar Országgyűlés által ellenőrzött befogadásáról szólt volna (ezt is többször megírtam már), igennel szavazok.

Azt azonban, hogy a magyar kormányzat a – szentnek tartott nemzeti ügy érdekében – nem csak xenofób érveket vonultat fel, hanem az általa egyébként helyeselt jogelveket, például a közösségi jogok létezését is elutasítja, siralmas taktikának érzem.

Angela Merkel tévedett, amikor az európai államokkal való előzetes konzultáció nélkül minden szírt meghívott Európába. Ez a döntés azonban éppenséggel a szír menekültek közösségként való elismerését jelentette. Az persze igaz, hogy a közösségi jogok is csak egyénileg gyakorolhatók. De az, hogy a menekültjog a menekültek bizonyos közösségeit az Európai Unió gyakorlatában is megilletheti, olyan fejlemény, melyet a határon túli magyar közösségek érdekében – az egyéb irányú fenntartások mellett – Magyarországnak is méltányolnia kellett volna.

Hogy Angela Merkel és az Unió önkényes döntései ellen éppen ezt az érvet vonultatja fel, meglehetősen szomorú képet nyújt a magyar kormányzat politikai döntéseinek következetességéről, sőt koherenciájáról is.

Hogy a párhuzamos társadalmak lehetségességének tagadásáról ne is beszéljünk. Hiszen a határon túli magyarok által igényelt autonómia is egyféle párhuzamos társadalom.

Fotó: hetek.hu