banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Demény Péter: Macsó mocsár

„Olyan ember lettél, aki veri a gyermekét. És megalázza. És olyan emberré teszi, aki elveszíti bizalmát abban az emberben, aki a maximális biztonsági és támogatási zónát kellene hogy jelentse a számára: benned!” Ezeket a megrendítő, felkavaró mondatokat az egyik ismerősöm posztolta, aki arról számolt be, hogy tegnap egy férfi a kolozsvári Dedeman előtt verte a két éves gyermekét.

Rákerestem a neten, és az derült ki, aggasztó a gyermekbántalmazás Romániában, „ám ez a tény a társadalom körében még mindig ismeretlen”, tudom meg a Szabadság 2015. június 26-i számából. Holott van Gyerekhívás néven működő zöld szám, ahol „közel 115 ezer hívást regisztráltak”, olvasom a Maszol 2015. február 24-i számában.

Ezért kell küzdenünk a macsó társadalom ellen – én ezért utálom teljes szívemből. Egy pálinkába bódult társadalom, ahol még ma is az egy korty a jólneveltség legfőbb jele; ahol ma is nyugodtan elhangozhatna az, ami az Aferim!-ben, holott Radu Jude filmje az 1835-ös állapotokat mutatja be. (Persze minden jó film attól jó, hogy a mára olvasható.) Ott azt mondja Constandin, a pandúr a bojár feleségének panaszára: „Mit tegyünk, drága úrnőm… Amióta világ a világ, mindig ilyen volt, hogy a férfinak joga van megintenie a feleségét mint férfinak. Mert azért férfi.” A fölösleges locsogás a román kultúra egyik bája és baja, de a mindenkori és mindenhonnani férfi önigazolása és szolidaritása is. Ez az archetipikus férfi uralkodó pozícióban pöffeszkedik, és azt gondolja, mindent megtehet, hiszen „ő a férfi”. És olyan jól érzi magát ott, hiszen gyakran maga a bántalmazott feleség is elfogadja ezt az állapotot, és belenyugodva, bár könnyes szemmel nézi, hogy a gyermekét is bántalmazzák.

Az pedig, hogy a biztonsági és támogatási zóna köddé válik, a lehető legnagyobb tragédia. Aki így nő fel, az világéletében önbizalomhiánnyal és bűntudattal fog küszködni; az soha nem hiszi el, hogy ő maga képes és érdemes valamire; bármennyire is tiltakozik a lehetetlen és tűrhetetlen állapot ellen, örökre belé maródik, hogy neki nem „jár” az a szeretet, amit mások egyszerűen azért kaptak, mert megszülettek; önnön nyomorúságával, keserűségével és irigységével kell megbirkóznia, és persze nem ő győz.

Sokkal nagyobb probléma ez, mint az, hogy ki a miniszterelnök, de persze egy infantilis diktatúra alatt megszoktuk, hogy álproblémákkal viaskodjunk, és nagyon kevesen léptek ki a diktatúrából, ha netán az ellenkezőjét gondolják is.

Fotó: glasul-hd.ro

Kimaradt?