Kustán Magyari Attila: Pokémon és demokrácia

Tömegek kergetnek pixeleket a telefonjukon, aztán vízbe zuhannak, feladják a munkahelyüket, elütik őket autók – szociáldarwinisták legnagyobb örömére. De mielőtt a káröröm oly gyakran kellemes érzése végigszaladna a hátgerincünkön, töprengjünk el azon, hogyan jutottunk el a Pokémon GO-ig?

Többek között Ulrich Beck szociológus mutat rá, hogy a technológiai fejlődés független a kritikától, a társadalmi konszenzus helyébe a haladás megkérdőjelezhetetlen dogmája lépett – nagyobb akkumulátor, gyorsabb autó, több megapixel. Ismerős? Vagy ahogy Jean Baudrillard jellemzi az amerikai társadalmat: „A száguldás az amnézia látványos formája. Mindent észrevenni, mindent kitörölni”.

A műszaki-gazdasági haladás olyan módon változtatja meg a társadalmi életterületeket, ami ellentmond a demokratikus elveknek: az irodákban, stratégák, menedzserek, programozók döntenek arról, hogy a buszon ülő tinilányok snapchatelnek vagy könyvet olvasnak, munkából hazaérő szülők a gyerekük ajtajának kilincsét nyomják le először vagy a távirányító gombját.

A demokratikus intézmények impozáns épületei mellett felhőkarcolók jelentek meg, az új istenek az IT-szektort erősítik – nem véletlen a városokban jellegzetes vertikalitás sem, ahogy arra Steve Graham rámutat egy nagyszerű interjúban. Az új urak is a magasban laknak.

Az IT-szektor stratégiáit, menedzsereit, programozóit pedig nem mi választjuk. Nincs kontroll, még olyan szerény sem, mint a polgári demokrácia poros rendszerében. Az ipar monopóliumot élvez a technológiai fejlesztések terén, önállóan határozza meg az új trendeket, és ha egy pillanatig is azt gondolnánk, hogy ez alól mi kivételek vagyunk, gondoljuk végig, hogyan teremt új igényeket az új igények hiányában elhaló kapitalizmus, hogyan „van szükségünk” újabb telefonokra, laptopokra, autókra, hűtőkre stb.

Már Herbert Marcuse is megállapítja, hogy „az uralom bizonyos céljai és érdekei nem csak »utólag« és kívülről erőszakolják rá magukat a technikára, hanem már a technikai eszköztár konstrukciójába is beszüremkednek”. Ami történik tehát, az nem pusztán véletlen: mi sem jobb, mint Pokémonra vadászók, tévét bámulók, szelfizők és lájvolók. A csendes, békés fogyasztók.

Persze nem az a kérdés, hogy a technológia hasznos vagy káros. A technológia, bár nem ideológiamentes, számos problémát megold (igaz, ezek egy részét maga okozta), meghosszabbítja, könnyíti, gazdagabbá teszi az életünket – és ennek ellenkezője. A kérdés talán inkább az, hogy mit jelent a haladásba vetett megkérdőjelezhetetlen hit, továbbá a kontroll teljes hiánya. Bele kell-e törődnünk abba, hogy az életünket gyökeresen alakítják át felhőkarcolókból úgy, hogy még tapsolunk is hozzá? Vagy inkább tovább kell fejlesztenünk a demokráciát, és kezünkbe kell vennünk az életünk minden aspektusát? Pokémonok helyett válaszokat kell keresnünk.

Fotó: vox-cdn.com

Kimaradt?