Ha Bagdadban szükségállapot van, arra alig kapja fel valaki a fejét, ahogy arra sem, ha öngyilkos merénylő, vagy pokolgép-kocsi robban. De ha a szükségállapotot az amerikai kormányzat által a 2003/2011 között megálmodott parlament védelmére rendelik el, arra felfigyelnek a Potomac partján.

A hírek szerint a Szadr Mozgalom felhergelt emberei felborítottak pár betonelemet a Green Zone (kormányzati, követségi biztonságos „zöld” zóna, Irak többi része továbbra is veszély-piros) robbanásbiztos falából, kissé szétkapták a parlamentet, egy ideig foglyokként tartva azt a pár képviselőt, aki nem tudott kereket oldani. Mondták hogy a Szadr tömege az állam működését, a vezető adminisztrációt, a stabilitást fenyegeti, puskaporos hordón ontja a füstöt egy lazán sodort staubból. Izgalmas az, hogy soknak még mindig nem tiszta, hogy Muktada asz-Szadr emberei éppoly síiták, mint a vezérük, így elméletileg nem kellene szembemenniük a Teherán támogatta síita al-Abadi kormánnyal, a miniszterelnökkel.

Tehát nem az ország továbbra is másodrangú állampolgárként kezelt szunni felkelői zavarognak, nem is csak az kavar, ami 2003-tól várható (ha a kormány nem veszi komolyan, hogy a felekezetek, népcsoportok, kultúrák felé inkluzívan viszonyuljon, esélye sincs a stabilizálódásnak), hanem az kavar, hogy a Bagdad keleti részét lakó (Szadr-város) elszegényedett külvárosi síitáknak elege lett. Mondjuk abból, hogy ha már Szaddámtól nem várhattak semmit az életkörülményeik változása szempontjából, akkor bár az al-Maliki (szintén síita) rezsimtől vártak. Mindhiába, ahogyan al-Abaditól is hiába várnak, aki 2014-től folytatja elődei praxisát, a hasznokon alapuló, járadékélvező államvezetést, fényévekre a beígért szakértői, inkluzív, nyugatias kormánytól, amely továbbra is a miniszterelnök pártembereiből áll, akik a „kapásért” vannak posztjaikon, akik felé tevődnek favőrök, s akik favőrökkel lakatják jól a kormányt, állandó, zárt keringésben tartva az olajpénzeket, amelyekből lefelé, itt épp a marginalizált síita rétegek felé lehetett volna osztani.

Szaíd Muktada asz-Szadr amúgy „viszonylag” békés egyén, kivéve, ha eszébe jut az apja, Sadiq al-Sadr, aki addig várta a Szaddám-éra lazulását, míg annak titkosrendőrsége meggyilkolta. Ha eszébe jut, hogy apja halála után 2003-ig bujkálnia kellett... Igaz, hogy felbukkanása egyúttal azt jelentette, hogy az USA-nak egy gonddal többje lett a „mission accomplished” földjén: a Mahdi Hadsereg. E szegénység-lázadás mellett lehet még egy motiváció: állítólag Amerika mintegy negyven százalékát visszavette az iraki ISIS területeknek, most Moszul környékén, a nagy ostromra készülve jelentkezik nehéztüzérségi bázisokkal, és itt is állandóan növeli különleges egységes jelenlétét, nem csak Szíriában.

Lehet, hogy újra az az USA-ellenes él jelent meg, amely Szadr esetében alig volt tapasztalható, amikor Amerika kivonult Irakból. Nem csoda, hogy Washingtonban felfigyeltek a bagdadi „új” vonalra, kérdés, hogy al-Abadi kritikátlan támogatásával (Joe Biden épp a forrongások előtt vizitelt ott) mire figyelnek.

Fotó: origos.hu