Frank-Walter Steinmeyer szerint a normandiai négyek március 3-4-i találkozója Párizsban sorsdöntő kellett volna hogy legyen az ukrajnai szakadár vidékek és Kijev viszonyának rendezésére nézve. Nem lett az. A normandiai formátum, a minszki kontaktcsoport és az EBESZ, vagy a mindezekkel parallelben működő amerikai (Nuland)-orosz közvetítés eddigi aktivitását nézve, ez a bejelentés nem egyéb éber álomnál, fura játék Kijevvel.

Párizs sorsdöntő lehetett volna, ha nem arra megy ki, hogy addig hozzák döntéshelyzetbe Kijevet, míg a donyecki és luhanszki árnyékkormányok iránti moszkvai figyelem lanyhább Szíria miatt, en bloc és en detail. A normandiai-négyek (Franciaország, Németország, Oroszország, Ukrajna) mára valójában egy beszédes hármas: Párizs, Berlin, Moszkva. Ukrajna az egyenlőségből „partneri” alárendeltségbe került. Őt épp a szakadár területek és közte lévő viszony rendezése végett rá kell venni, hogy előbb legalizálja a szakadárokat, s csak aztán aggódjon a fegyverek iránt. Azaz kapacitálás zajlik sorrendcserére.

A normandiai csoport első irányvonala az volt, amit a minszki protokollumok elméletben szentesítettek: Oroszország katonai visszavonulást hajt végre a két szakadár területről, a szakadárok maguk maradnak, és ők is felhagynak a fegyveres ellenállással, az oroszok visszaengedik az ukrán hatóságokat az ukrán-orosz határra, védeni végre azt. Ekkor Kijevnek tárgyalnia kell, illik akár alkotmánymódosítást is végrehajtania, hogy tárgyalhasson a „megtisztult” Donyeckkel és Luhanszkkal, és engedélyeznie kell – tiszta körülmények között – a helyi választásokat, egykor tán valamiféle föderatív függésről de valós szakadásról is voksolhatnak. A normandiai négyes a minszki kontaktcsoport és az EBESZ csoport felettese (mellesleg az EBESZ-ben Moszkvának vétójoga van), így amikor Kijev hónapok óta megakadályozta az „előbb választást s csak utána fegyverkérdés” mód konkretizálását, azt hihette, hogy az EBESZ-en, Minszken át Normandiát akadályozta abban, hogy az orosz/szakadár oldalnak kedvezően rávegye Kijevet: ne feszegesse az idegen fegyverek és fegyveresek kérdését, engedélyezze a szakadároknak az önlegitimációs választásokat.

Elgondolkodtató volt a steinmeyeri, azaz a német és a francia tervműködést látni Párizsban: az orosz fegyverekről és fegyveresekről csend, a visszavonulásról, határok visszaállításáról szintén – azt pedig ismételten felkarolták, hogy Kijev előbb tegyen politikai engedményeket a szakadárok felé, s ez majd meghozza a katonai helyzet letisztulását.

Mi jöhet még pluszként? Adjon Kijev amnesztiát azoknak, akik Moszkva megbízásából a szakadár területeken háborús bűnöket követtek el, s e figurák adott esetben akár a demokratikus választásokon is indulhatnak? Ha a szakadár területek föderatívak lesznek, nem lehet, hogy ilyes alakok a kijevi parlamentbe is bekerülnek? Kellhet e német-francia segítség mellett ennél több Moszkvának?

Fotó: balrad.com