Ady András: Hátterezés
Megvallom, az orosz-szíriai ügyvitel komolyságát illetően addig tartott a szkepticizmusom, amíg Aszad elnök Moszkvába látogatott: ez a bekúszás az orosz védernyő alá, ez a majdnem öt évi polgárháborúból való első, éjszakai-félős kilopózás meggyőzött. Ha Aszad biztonságosnak tartotta Oroszországot, úgy Putyin mindenképp már jó előre meggyőzte őt: semmi olyasmire nem kerülhet sor, amire Ahmet Davutoglu török miniszterelnök valóságalappal reagálhatta volna: nem megmondtam, hogy jobb Aszadnak is (mert Szíriának mindenképpen), ha Moszkvában marad, marasztalják, menekül vagy hasonlók?
Az elkötelezettségre utaló ténycsoportba tartozik az is, hogy a vezető oroszországi elemzők és védelmi teoretikusok egyre többet foglalkoznak azzal, amit a Kreml még mindig ISIS-ellenes és Aszad-mellettes legfeljebb féléves futamidejű sebészeti beavatkozásként emleget. Sokan egybehangzó véleményeket fogalmaznak meg, így már vonulatokról lehet beszélni.
Az egyik ilyen „iskola” szerint el kell távolodni attól a „nyugatiaskodó” elképzeléstől, hogy az, ami Szíriában történik, bármiben is hasonlít vagy visszavezethető Moszkva magatartására a Krímet, illetve Dél-, Dél-Kelet Ukrajnát érintően. Ugyanakkor nem szabad kritikus szemmel nézni az orosz beavatkozást, és használjuk inkább azt az optikát miszerint mindez valójában mekkora esély ez Amerikának és az ISIS-ellenes koalíciónak arra, hogy az egy éve sikertelen bombázgatásokat egyeztesse az orosz bevetésekkel és közösen sikereket érjenek el. Ha Amerika nem volt képes együttműködni Moszkvával a Krím, vagy a Donyeck kapcsán, akkor íme a lehetőség az összedolgozásra.
Mások a szíriai regulárisokat segítő orosz személyzetet féltik, mégpedig attól, nehogy túlságosan támaszkodjék az Aszad-párti erőkre, hiszen azok mostanra egy eléggé szedett-vedett, demoralizált, négy éve kudarcot-kudarcra halmozó társasággá alacsonyodtak. A féltés speciel annak szól, hogy egy szárazföldi (minden valószínűség szerint urbánus) közös offenzíva esetén a szíriai hadsereg miatt túlzottá válna az orosz áldozatok száma.
Sokan – a Homsz és Hama enklávék közös megvívása kapcsán – a „baráti tűz” veszélyére figyelmeztetnek (amikor szövetséges lő le szövetségest), bár egyelőre csak arról vannak jelentések, hogy a pontatlan és önvédő-magasból nem mindig precíziós munícióval végrehajtott csapásméréseknek szír civilek is jócskán az áldozatai voltak. Olyanokról is olvasni, akik kiemelik az orosz akciók „amerikai stílusát”, azaz a precíziós légi csapásméréseket az ISIS ellen (?), és magasztalják azoknak non-kontakt és orosz életet védő jellegét, ugyanakkor éljenezik az orosz magatartást, azaz: Európa határain más stratégiát, itt meg ismét más módszereket alkalmaznak, mindent kipróbálnak, mindenben kipróbálják magukat.
A próknak és a kontráknak is sejthető azonban egy közös törzse: ahogy az USA nem akar egy újabb Irakot, úgy Moszkva gondolatibb része sem akar egy új Afganisztánt Szíriában. No de ezt egyértelműen kifejezni, egy új csőd megelőzéséhez egy régi csődre való hivatkozással kockáztatni? Nem korai még?
Fotó: nyugat.hu