Azt hiszem, most rászóltak Erdoğan államelnökre azok, akikről az örök emlékű és tiszteletbeli mindenkorivá vált angol miniszterelnök olyasmit állított összefoglalóan, hogy egy rejtvénybe csomagolt találós kérdés egy titok belsejébe rejtve. Az, hogy az oroszok – Amerikát kiszorítóan – helyet kerestek maguknak a szíriai nap alatt, sokak által helytelenített tény, és lassan már nem újdonság. Az viszont újdonság, hogy látszólagos navigációs tévedés miatt, legalább kétszer berepültek egy török tartomány fölé.

Mindenféle kontrákat és prókat lehet érezni az oroszok iránt, de az semmiképpen nem mondható el róluk, hogy hülyék, vagy hogy annyira hiányosan felszereltek avionikai szempontból, hogy már nem is célra röpülnek a vadászgépeik, hanem összevissza kóvályognak a levegőben. Amikor párszor berepülnek Jajladagi/Hataj régió fölé a vadászaik, akkor az mindenképpen figyelmeztetés Erdoğannak, hogy vegyen vissza Aszad-ellenes akcióiból, általában abból, hogy véleményegységet alkosson az ISIS-ellenes koalíció tagjaival, akik ellenzik az orosz beavatkozást, s koncentráljon behatóbban inkább arra, hogy miként haragítsa magára nem csak a hazai, de a szíriai, az iraki kurdokat.

S Erdoğannak nem sok választása van. November 1-én elválik, hogy mennyire volt képes összeszedni magát, miután júniusban elvették tőle az alkotmánymódosítás, a prezidenciális hatalomgyakorlás bevezetésének kedvenc játékszerét. Szóval nem sok választása van: keményen igyekszik figyelmeztetni Moszkvát, ne inzultálja a török légteret. A sértett levegőjű régiót amúgy még a tegnapi szíriai térképek is az Aszad birodalmához tartozónak tüntetik fel, arról nem is beszélve, hogy egy többnyire alavita vidék (Aszad bizalmi emberei mind ehhez a hitcsoporthoz tartoznak), a törökök tulajdonképpen a múlt század harmincas éveinek végén „kapták” ügykezelésbe egy angol-francia-török egyezménnyel.

Tehát Aszad tudja, miről szól az, ha baráti orosz gépek cikáznak e kényes terület felett, Moszkva mindenképpen tudja miért fogy a kerozinja, s most már Ankara is érzi a nyomásgyakorlást. Igyekszik keményen válaszolni Moszkvának, de nem felejtheti azt sem, hogy 2008-ban nem nagyon ítélte el a grúz incidens oroszos olvasatát, és a Krím-anschluss miatti EU-USA szankciókat nem szavazta meg, sőt Erdoğan szeptemberi Moszkvai látogatása alatt az istennek sem használta az „Aszadnak mennie kell!” divatos óhajt.

Ankara nem felejtheti el azt sem, hogy a megfeddett Moszkvától függ gázfogyasztásának mintegy hatvan százaléka, s újabb tíz percentus az orosz-kapcsolt azeriektől érkezik, a két országot szorosan behálózó kereskedelem féltő felülértékelése pedig egy másik tényező.

Ha novemberben nem pukkan ki az Erdoğan – AKP lufi, hogy a teljes levegővesztésig lengedezzen még a török politika boltozatán, akkor az a további kérdés, hogy az oroszok figyelmeztető-provokatív akciói istencsapását vagy kitörési/ugrási lehetőséget jelentenek-e Ankara számára. Mert ne feledjük: Moszkvának is szüksége van Ankarára a Dél-Kaukázus kézbentartása végett.

Fotó: 444.hu