Látták a CNN-en a Republikánus Párt (GOP – Grand Old Party) legutóbbi előválasztási show-ját? Nem? Nem vesztettek semmit. Igaz még sok hónap van addig, amíg kiderül, hogy Amerikának miféle államelnökhöz lesz szerencséje(?), de azért az a kevés ami átjött az üveglapon, tán mégis csak jelzésértékű. Az nagyon vékony volt, hogy konkrétumként és nóvumként akarták eladni, hogy egyik GOP meghívott se ért egyet Obama külpolitizálásával, mert ártott az országnak, hiszen arra nem volt válasz, hogy a pretendensek mit javítanának. Egy felszólalás sem tartalmazta, hogy melyek a prioritások, mekkorák azok költségei, és milyen akciólehetőségek erednek ezekből.

Jeb Bush kereken fogalmazott, határozott volt, csak az nem derült ki, hogy miben oly eltökélt. Marco Rubio globális ügyviteli ismeretei alaposabbak, de ő is leíró és nem megoldás-ajánlattevő. Carly Fiorina kissé hasonlított a néhai angol miniszterelnök asszonyra, ami nem rossz és friss vonal lenne az US-diskurzusban, kár hogy a felszín Margaretessége a szubsztrátum halovány margarétásságát takarja.

Donald Trump? Amikor itt is azzal szembesült, hogy mi mindenhez akar érteni, de milyen kevéshez ért, azzal vágta ki magát, hogy mire államelnök lesz, addigra még sok mindent megtanul. Kár hogy az országlás valamivel komolyabb, mint hogy egy tanulási görbén végezzenek pre- és posztteszt szúrópróbákat és ebben lárpúrlár gyönyörködjünk.

Amerika nemzetbiztonsági kérdései elsikkadtak, az államközösség több mint tizennyolc trillió dolláros adósága szóra sem érdemes, az emberi jogok varázsfogalom vagy kétszeri megjelenésű (Rubio és John Kasich zárómondataiban), a szíriai menekültek kérdése egy nagy „ugyan”...

Amerika két legnagyobb szabadkereskedelmi projektje, az Európa és a Kína felé kacsintó: marginális; igaz, Európát egypárszor megemlítik. Mexikó továbbra is a fújj, imigránsok.

Pardon, voltak némi újdonságok, pillekönnyű ügyek. Szíria kapcsán Trump arról beszélt, hogy jól ki tudna jönni azzal a Putyinnal odaát, persze ha Amerika szemetét az oroszok sepernék össze. Fiorina egy szót se szólna Vlagyimir Vlagyimirovicshoz (US olvasata: ammegki?), de az US-FÁK békéért fél-harckészültségbe helyezné a hatodik US flottát, a balti államokban agresszív védelmi gyakorlatokat tartana (na, azok milyenek?), Németországot ismét peremig töltené amerikai katonákkal, Egyiptomból CIA bázis lenne, Jordániának bombákat adna, a kurdoknak meg fegyvert (továbbra is majdnem elöltöltős relikviákat?). Rand Paul volt az egyetlen óvatos, aki Oroszországot tárgyalópartnerként kezelné.

Képtelenség a három órás beszélgetés minden részletét idesűríteni, ami viszont meglepett: vajon Amerikának mikor esik le végre, hogy még vagy jó tíz év, és igazából a világkormányzati partner/nem partner Peking lesz? Nem Európa, nem a Közel-Kelet, és még csak nem is Moszkva, hanem Kína. Vagy a viszonyt Scott Walker jelzi, aki a kínai elnököt nem fogadná Amerikában, hisz kiberkalóz az országa? Netán Bush aki szerint az USA-nak viszont-kiberkalózkodnia kellene Kínát? Milyen jó, hogy a választások még odébb vannak!

Fotó: 24.hu.