Úgy masírozott ki a nyár, hogy az ukrán-orosz fronton mégsem lett háború – de lesz egy bazinagy, háromszáz hektáros orosz katonai bázis Soloti falva mellett, épp a határon. Azaz jócskán megmaradt az ukrán területek fenyegetettsége, a friss amerikai-orosz mediálás közel nyomja Kijevet valami felé, ami átmehet egy mind véresebb belharcba.

Porosenkóék képtelenek otthon kommunikálni, hogy mekkora problémát jelent eleget tenniük a minszki követelményeknek, anélkül, hogy tényleges autonómiát adnának a szakadár részeknek, de eleget ahhoz, hogy legalább időlegesen elhallgasson az érdekképviseleti orosz oldal, s így a fantomköztársaságok árnyékkormányzata is. A kijevi ultrák és rendőrség parlament előtti összecsapása nem szeletek harca, hanem, sajnos, könnyen rétegek küzdelméhez vezethet, ha nem most, úgy később.

Apropó konfliktuslehetőségek: kezeletlen, felújuló régi-új bajok. 1988-ban Örményország területi követeléssel lépett fel Azerbajdzsán ellen, háború lett belőle, aminek folytán 1992-re az azeriek elvesztették országuknak közel húsz százalékát. A felek 1994-ben írnak alá fegyvernyugvást, Hegyi-Karabah és régiója marad az örmény oldalon. Huszonegy év diplomáciája, hogy tartós békét kovácsoljanak ebből, semmit sem ért, most meg ismét a vidék felett lebeg egy konfliktusforrás: orosz békefenntartók bevetése.

A történet hátteréhez tartozik az az EBESZ találkozó, amelyen Jerevántól Bakuig elhangzott, hogy a két állam elnökei mennyire szeretnének találkozni még ebben az évben, s nem csak barátkozni akarnak, de a Karabah ügyét is elmozdítani s rendezés felé. Az EBESZ-csoport tagjai elájultak a lehetőségtől, Szerzs Szargaszjan és Ilham Alijev civilizáltan eszmecserélt, az orosz fél azonnal Lavrovosan reagált: ők már most szívesen küldenek oda békefenntartókat. Lelkesedés lelohadva. Mindenkinek azonnal eszébe jutott, milyen szerepet játszottak a píszkíperek a grúz – dél-oszét – abház – orosz konfliktusban, vagy hogy az ukrán ügyvitelben továbbra is lehetőség az orosz részről érkező nemkívánatos békefenntartás.

Ezen túl azonban az egyértelműen oroszpárti (Eurázsiai Gazdasági Unió-tag) örményeknél ment ki a biztosíték: ők természetesen nem akarnak orosz katonákat, de akarják tovább is az orosz fegyvereket. (Csak 2013-ban 35 tankot, 110 páncélozott csapatszállítót, 50 rakétavetőt, 200 rakétát kaptak.) Ugyanakkor azt is akarják, persze, hogy az azeriek ne kapjanak orosz fegyvereket, ám az a Baku, amely a FÁK közös védelmi rendszerének tagja, de a Gazdasági Unióból nem kért, mégis igényelt (szintén 2013-as adatok) 10 tankot, 10 páncélos csapatszállítót, 430 löveget, 25 harcihelikoptert. Az EBESZ nyíltan képviseli, hogy a jelenlegi status quo nem megoldás, a zóna továbbra is napi villongásokkal teli, és a Dél-Kaukázust akármikor belobbanthatja. Oroszország pedig a status quót képviseli – vagy pedig ismét a békefenntartást, azaz a Kaukázus eme részének kézben tartását.

Még hogy Moszkva ezen a nyáron is kizárólag Ukrajnára figyelt, és nem áldozná fel akár a Független Államok Közösségének a nyugalmát is, ha úgy hozza a hadiszerencse!