Látszólag konyec a Patriot Act (hazafi/as törvény) takarásában meglapuló NSA-működésének. Hogy milyen formában fog még feltámadni, jó kérdéssé vált, miután június elsején reggel napi lehallgatás-adagja egy része nélkül maradt Amerika. Hogy a Patriotból Freedom Acttá keresztelődő kormányprogram-gomolyagban valahol ott akad az az ágenció, amely rendkívül népszerűtlen lett, még az önkémkedést is jó toleráló amerikaiak előtt: holtbiztos. Mondjuk annak a nagy szemfényvesztésnek a részeként, hogy a telefon-, internet-metaadatokat ezentúl a távközlési vállalatok rögzítik, illetve azok csakis bírói parancsra adhatják át kémelhárítóéknak. Ilyesfajta kötelezettségeik a távközlési cégeknek eddig is voltak, igaz időszakosan ki-bekapcsolva, s a bírói rábólintás is működött, már amikor.

Az csak természetes, hogy a sokkoló 9/11 után a hírszerző ügynökségek oldalágai megsokszorozódtak, ahogyan az is természetes volt, hogy a Patriot Actra – minden vadhajtásával együtt – szükség volt: fel kellett rázni a szuperbeképzelt és puha államvédelmet. Az időtlen rendszerre közben önhibájából az idétlen lett a jelző, így amikor az NSA-botrány Snowden jóvoltából időzített és sorozatos robbanásokba kezdett, vitte magával az agg-merev hazafias törvényt is. Nem baj, ezentúl majd Szabadságtörvénynek fogják becézni, hisz van még legalább két másik pillére az amerikai adatgyűjtésnek amelyhez nem nyúltak hozzá.

Az egyik a még Ronald Reagan által 1981 végén megalkotott elnöki rendelet (a hírhedt tizenkettő-harminchárom-hármas), amely elméletileg a tengerentúli kommunikációkból, nem pedig amerikai polgárok telefonos csevelyéből gyűjtött. A 12333-as rendeletben és annak folyamatosan javított verzióiban az a jó, hogy nem köti a negyedik alkotmánymódosítás (Fourth Amemendment), amely a honpolgárok tulajdon-, magánéleti-, információbirtokló jogait szentesíti mindenféle elnyomószervi lefoglalás, önkényeskedés, erőszak ellen.

Rendben, de hol mindenhol vannak azok a szerverek és mobiltelefónia-központok, amelyeken keresztül az amerikaiak mellett mondjuk a tengerentúliak személyes adatforgalma is zajlik nap mint nap? És mennyire szétválasztottak ezek az információcsomagok amerikaira, illetve nem amerikaira? Vagy ott van a külföldi hírszerzési felügyelet törvénye, amely bár 1978-ból ered, egy 2008-as modernizált verziója éppen arra jó, hogy a kormányszervek begyűjtésileg felvehessék a versenyt a modern adatközlési technikával és tömegességével.

Ismétlem: a szervereknek teljesen mindegy, hogy nem állampolgár vagy állampolgár beszélgetéseiben, leveleiben, böngészési móduszában halászik, hogy az külföldről jön be tárolhatóan vagy honi. Ebben az értelemben a Patriot Act 215-ös cikkelyének exitusa, amely inkább annak egy fazonírozott feltámasztásában – a tényleg csak metadata-gyűjtésben (hívó szám, hívott szám, beszélgetés időtartama), bírói parancsban, csak telekommunikációs cégek gyűjtésében – tér vissza, nem egyéb porhintésnél.

A csaj a régi – s a kalapja? Az legalább mindent megoldóan vadonatúj.