Népszavazni fognak a britek arról, hogy maradjanak vagy menjenek-e, s miután a kormányzó toryk mellé csatlakozott az ellenzéki Labour is, a tervezet átmegy a Parlamenten. Ebbe az angol demokrácia, az alkotmányos monarchia politikai arbiter elegantiae-jét, a királynőt is bevonták, ő olvasta fel a törvénytervezetet. Ez lett az a Queen’s speach, (a királynő beszéde), amelyre az angol alkotmány helyett hibátlanul működő Cabinet Manual (CM) eredetileg egy kissé más színezetű szerepkört szabott. A CM, amennyiben homok kerül a választási gépezetbe, három döntésformát ír elő: minoritáris-egypárti kormányzást (ha ez gyengécskének ígérkezik, akkor a közbenjáró a királynő), kiegyezéses kormányzást, vagy koalíciós kormányzást. A tory kormány erélyével elméletben nincs baj, nem is lett volna szükség a királynői beszédre, amelynek szerepe lendületbe hozni egy csosszanó kormányt, az meg kísértetiesen hat, ha az angol királynő nevét adja valamihez, amiből könnyen lehet egy Brixit, vagyis brit kilépés. Ez lehet egy olyan globális szerepzsugor eredménye, amely az első világháború óta, de a másodiktól számítva mindenképpen jellemző az angolok helyzetére.

Elmondható, hogy a kalóz Drake és a poéta Raleigh korától az első világháború utánig Anglia a világtengerek és így a világ ura. Azonban 1945 után ezt az előbb a vizek és aztán némi szárazföldek fölötti (inkább de jure, mint de facto) hatalmat jórészt Amerika vette át. Az egyidejű gyarmatbirodalmi morzsolódással megkezdődött Anglia fontosságának kopása, és innen nézve akár a széthullása is.

A mostani választásokon az is tisztázódott, hogy bármelyik párt/koalíció jut hatalomra, programjának alapmotívuma a bevándorláspolitika szigorítása: ki, mikortól, milyen feltételek mellett, milyes és mennyi szociális juttatáshoz juthat. A tory elképzelés szerint négy év munkaviszony szükséges a segélyek igénylésére, s ez a kérdésfelvetés határozza meg az aktuális kilépési vitát, amely az EU-ból érkező bevándorlók be-vagy kiléptetéséről is szól.

Cameronról lassan olyan kép alakul ki, hogy mindenképpen ki akar lépni az Unióból, s annak az elégtelen kommunikációjáért, hogy valójában tárgyalási, nem pedig kiugrási szándéka van, őt terheli a felelősség. Ezt igyekszik helyrehozni európai körútjával, amely Franciaországon és Hollandián át vezet a nagy meggyőzéshez. A cameroni elképzelés: Angliának többlet tárgyalási és többlet önálló döntési igényei vannak az Unió felé. A briteket eddig is pozitívan diszkriminálták az Unióban monetáris, szociális-politikai és gazdasági-kereskedelmi szempontból, miért lenne szükségük egy konkrét szeparációra?

Amennyiben az Unió hajlandó tárgyalásba kezdeni – mégpedig gyorsan – az angol kormánnyal annak bevándorlást szabályozó elképzeléseiről, úgy akár egy nem szakítóerős referendumra is sor kerülhet.

Az ilyen áthangolás is kommunikálás kérdése, ám sok függ attól, hogy az Európai Bizottság miképp szegez Londonnak egy másik immigránskvóta-kérdést: az észak-afrikait, mert a voksolók fejében könnyen összekeveredhet a két hasonló, de alapjában véve más ügy.