A hányattatott sorsú Románia hányattatott miniszterelnöke interjút adott a katari al-Dzsazíra hírcsatornának. És nem az furcsa, hogy az arab világ legnagyobb hírforrása pont a mi Pontánkra kíváncsi, hanem az, amit Victor rámondott a mikrofonvégre. A szöveggel elméletben nincsen baj – az elmélet és a manifeszt-morál, a román politizálásnak e két örök pillére szilárd most is, az üzenetkéreg alatt azonban egy NATO és EU puffer-ország éppen felment ázsiója romlik, s ez már egy élethűbb morál.

Amikor ugyanis Ponta pont azt mondja, hogy nem szabad falakat állítani Európában a bevándorlók ellen, úgy azt nyugodtabban mondhatja mint Olasz-, vagy Görögország, s az, hogy villára veszi a szélsőséges-populista uniós politikusokat/pártokat, miközben populista kijelentést tesz kvázibiztonságos országából, nos, az már meredekebb.

Ne értsék félre, nem akarom Európát erőddé alakítani a Tunéziából, Egyiptomból, Szudánból, Maliból vagy Nigerből érkező reménytelen emberek ellen, dehogy. Csak ne használjuk mások nyomorát arra, hogy egy, az Unióban tarthatatlan látszatvonalat látszatképviseljünk.

Romániának jobbára az Ukrajna, Oroszország, kissé a Szíria felől érkezőkkel kell törődnie, igaz a nyugat-balkáni vonal behozza Koszovót, Afganisztánt, az albán és grúz vidékeket is. Európa puha altestére irányul azonban a Kelet-, Közép-, és a Nyugat-Mediterráneum, s ezek Szíriát, Afganisztánt, Irakot, Gambiát, Szenegált, Szomáliát, Guineát, Elefántcsontpartot, Csádot, vagy Bissau-Guineát jelentik.

Ismétlem: nem akarom Európa lezárását, csak azt nem értem, hogy a kontinentális önvédelem, a terrorizmusveszély, a saját ország NATO-EU védelmi beruházásai iránt oly aggodalmas ország alkirálya hogyan zöldellhet ekkorát verbálisan?

Amikor kiderült, hogy csak az első évnegyedben a Líbiából indulók közül mintegy 1800 ember fulladt tengerbe, hogy ez harmincszorosa a számnak, amelyet a múlt év hasonló időszakában feljegyeztek, Európa nagyjai összeültek. Ami kisült, az nem fog problémát oldani. Az elmúlt másfél évben az olaszok több mint 200 ezer embert mentettek ki a vízből, nagy részüket két nagy mentési program: a líbiai partokig elérő Mare Nostrum és az olasz/máltai partmenti Triton keretében. E programok büdzséje több mint háromszorosra emelkedett, de a tárgyalások elbuktak: az Unió országai képtelenek megegyezni a menekültbefogadás kvótáin. Pénz akad az immigránsmentésre, de politikai akarat a beengedésre nincs. Merthogy terrorizmus, meg Charlie Hebdo, Szíria, Irak, orosz-ukrán csörte, de ezek felett egy szuperáteresztő Schengen-övezet...

Ami várható, az a súrlódó EU-tagországok szikrázása, a bevándorlás-ellenes hangok, a nacionalista pártok erősödése. Ugyancsak problémás Líbia katonai messzire kerülése.

Hogy emberien szerethetőbbnek, a globális problémák iránt humanistábbnak, a Közel-Kelet, és Észak-Afrika iránt (meg)értőnek tűnjön, miközben saját imidzset épít és alig kockáztat: Ponta belenyilatkozik a magasfeszültségbe, s mintegy mellékesen tesz egy oldalvágást egy másik Viktor felé, ugyancsak immigránsügyben.