Ahogy a dél- és kelet-ukrajnai hadszíntér harci eseményei engedik, szinte törvényszerűen íródnak az Oroszországra kirótt szankciók vélt vagy valós destruktív hatásáról a Putyin-rezsimre nézve. Beállok a sorba, azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben Oroszország recesszióba rohan, úgy azt nem csak az USA és az EU szankciói okozzák, hanem az alacsonyan maradó olajárak, valamint az immár évek óta csökkenő külföldi befektetői kedv és a növekvő tőkekimenekítési tendencia is.

Ha csak a múlt századig lépünk vissza, ez lenne a harmadik nagy orosz recesszió. Az előző kettő 1905-ben, illetve 1998-ban következett be, nem számolva ide a kezdeti kasszasiker-bolsevizmus éveit. Moszkvának van erre a problémára néhány bejáratott ellenfogása, s ezek között első helyen szerepel a feltupírozott patriotizmus, a keménykezű cár atyuskába vetett, központilag feltétlenített bizalom, az esetleg lázongásra gondoló orosz régiók kenyér-korbácsos lecsillapítása. Hogy az ilyesmi elég lesz-e arra, hogy a múlt év végére a vásárlóereje negyven százalékát elvesztő rubelt stabilizálja, megállítsa a 2014-es 160 milliárd dollárnak megfelelő tőkekimenekítést, vagy a februári 7 százalékról 17-re ugró inflációnak gátat szabjon – azt tán csak a jó „ex machina” kapcsolatokkal rendelkező Kirill pátriárka mondhatja meg.

Az viszont tény, hogy az oroszoknak nem csak háborús, de valódi diplomáciájuk is van, s annak legfőbb képviselője Szergej Lavrov külügyminiszter, aki viszont Vlagyimir Vlagyimirovics képviselője, ha kell: Kubában, Nicaraguában, Venezuelában, Kolumbiában vagy Guatemalában is. Szergej Viktorovics említett országokban tett turnéja után ki merné azt mondani, hogy az EU vetélytársaként építgetett Eurázsiai Unió az egyetlen (a volt szovjet térfél földrajzi kvázi-egymásmellettiségét kihasználó) ilyen stratégiai képződmény?

Most az oroszok az egykor amerikai „hátsó udvarként” ismert latin-amerikai régió nagyjainál is nagyban csapják a szelet, s ennek nem utolsó sorban a jelenleg keserülő belhelyzet enyhítésében lehet szerepe. Tudott dolog, hogy az orosz viszont-szankciózás miatt kieső európai piac helyére a múlt évben már befutott a guatemalai és el-salvadori kereskedelem. Az érintett kérdések között persze a felek kereskedelmi volumenének növelése, az orosz energetikai befolyás növelése, a szintén orosz gyógyszeripar és infrastruktúra-építés bevonulása szerepelt. Illetve még egy dolog, amelyre kevesen kapták fel a fejüket, orosz elemzői körökben azonban suttogják: Nicaragua fel fogja váltani Venezuelát. Mert hogy az utóbbi még oroszos mértékkel is csődgyanús, az előbbi azonban jó és egyre javuló vásárlója az orosz fegyvereknek.

Nem állítom, hogy Latin-Amerika egyszeriben megoldaná Moszkva problémáit, de arra (is) azonnal jó, hogy amennyiben az istenadta narod számon kéri a nélkülözést vagy annak rémét, a pénzhez szokott körök meg a rubel-millióik kiesését, úgy a barátibb Kína lehetőségéhez hozzá lehet tenni a Dél-Amerikáét is. Moszkva tesz a krízis ellen, nemde?