A több mint tíz éve kitört iráni nukleáris pánik keltésébe, de elviselésébe, a fölötte való aggódásba is lassan belefáradtak a felek – úgyhogy most szinte magától megy minden tovább. Az izraeli kormány ezentúl is havonta előrejelzi az iráni atomfegyvert, a hírszerzés köreiből meg szinte havonta cáfolják azt.

Nem értettem a levegőkapkodást, tekintve, hogy a 2013. novemberi nemzetközi akcióterv (JPOA) kőkonklúziói minden probléma nélkül már két nagy halasztást megértek. Nem értettem, mert a technikai pontosításokat tartalmazó végső egyezményre csak június végén kerülhet sor, s ami addig történik, az szándéknyilatkozat, politikai kohabitációs konklúzió, közös megegyezés abban, hogy – valami történelmi, de még nem „történési”, óvatosságból – a harcias US-Kongresszus nehogy új szankciókkal hergelje az iráni világiakat vezérlő, sokkal veszélyesebb klerikális mindenhatókat.

És nem értettem, mert eredetileg minden arról szólt, hogy Iránnak ne lehessen nukleáris fegyvere, ám az újabb egyezkedésekben mintha csak az lenne fontos, hogy egy évnél korábban ne legyen „kitörési lehetősége”. Júniusig marad néhány részlet, amely addig (és azután is, bármikor) fennakadhat mind az amerikai, mind az izraeli nukleáris biztonsági szűrőrendszeren. Ilyen, csak párat említve: a maximálisan elfogadható „kitörési idő”, a bevethető ellenőrzés-elkerülő módszerek, a „valójában hány és mennyire ifi” centrifugák kérdése, a finomítandó anyag milyensége és mennyisége.

A „kitörési idő” tulajdonképpen a detektálási idő és az akcióidő kombinációja, azaz ama periódus, amely a nukleáris fegyverhez szükséges és elégséges mennyiségű anyag előállításának felismerése (a NAÜ-IAEA által) és a potenciális fegyver gyártásának beindítása között van. Irán minden harciassága ellenére még nem végzett nukleáris kísérletet, s bár több saját- vagy tandem-fejlesztésű rakétája van, kérdés, hogy ezek melyike alkalmas nukleáris fej hordozására.

Az eddigi egyezkedések elérték, hogy Teherán leállította az IR-2-es centrifugáit, így ezekkel az öt-hatszoros hatékonyságú rendszerekkel elméletben nem kell számolni, a régebbi IR-1-es centrifugákból pedig mintegy 9000 működik jelenleg, valamennyi tartalékon. A cél a centrifugák számának csökkentése mintegy 6500-ra.

És addig? A régi rendszerek lassúsága, valamint az, hogy nem mind működnek, a „kitörési időt” akár éves periódussá hosszabbíthatja. A hadra fogható uránium U235-ös izotópja 0,7 százalékos tisztaságú, hadászati szinthez legalább kilencven százalékig finomítandó, és egy bombához körülbelül 27 kg urániumra van szükség. Mennyi kritikus anyaga van most Iránnak, illetve mennyinek állította le a finomítását, hiszen a reaktorokhoz elég a kisebb tisztaság is? És míg az uránvita zajlik, valahogy kimarad a képből az uránium-hexafluorid. Ez is hadi célra fordítható és 3.5 százalékról kellene finomítani. Ami az ellenőrzés alól történő kioldalgást jelenti, itt elég arra gondolni, hogy a nem „bejegyzett” hexafluorid mennyisége növelhető, illetve a nem deklarált urándúsító üzemekben fokozható a termelése...