Asraf Gáni és Abdullah Abdullah tandemje működik Afganisztánban, annak ellenére, hogy az alig féléves kormányzási duónak előbb heteket, majd csak hónapokat adtak, és méltán: a két úriember a választási harcban az akadékoskodás, gyanúsítások, a mocskolódás teljes meztelenségében pompázott. De ők ketten eddigi pályájuk legnagyobb sikerét könyvelhették el – főleg az elnök Asraf Gáni, de a kormányfő Abdullah Abdullah is: maradásra bírták a lassan (szerintük nem elég lassan) hazaszivárgó amerikaiakat.

Afganisztánban 9800 amerikai talpas marad, elméletileg csak kiképző, felügyelő, támogató szerepben, ám ha Kandaharban és Jalalabadban nagy a tálib zűr, úgy harcoló alakulatként is. Ez a két terület, amelyről a Pentagon elhatározta, hogy továbbra is a legnagyobb tálib-fészkek. Insallah, hogy csak így legyen, bár a legutóbbi trend szerint, amikor egyre több tálib szilánkszervezet kacsintgat az ISIS-kalifátus felé eskütétel szándékával, ilyesmit állítani hazardírozás. A döntés megosztó, a „pórnép” már évek óta szeretné, hogy szerettei hazajöjjenek, az államelnök, ha már Irak esetében nem lehetett, legalább itt szeretné tartani szavát a visszavonulásról, a következő államelnök-esélyesek közül a militáns-kolerikus John McCain, a szenátus katonai bizottságának feje pedig még ezt a plusszolást is kevesli. A mintegy 2 215 US-halottat és 20 000 sebesültet, gondolom, nem.

Obama elnök, a legfőbb hadúr ahhoz kötötte döntését, hogy a 2017-es „nyugdíjazásáig” tényleg csak pár száz amerikai marad ott (főleg követségi szövetségiek). McCain elnökpretendens diplomáciai kvalitásaira érdemes odafigyelni, nem bírom hangsúlyozni: elszabadult hajóágyú egy vízvonal alatt lyukadó USA/Glóbusz, ugyanakkor engedékeny az USA/ Európa-képletben. Egy, az amerikai arcvesztésektől borzadó régi obsitos, akinek agytörzsi reflexe visszalépni egy egyensúlyozó és introspektív terminustól, de erőből-erővel politizálna mindenkivel a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Ukrajnában, a Japán-kínai régióban, mindenhol.

Ez az úriember ad abszurdum elnökölhet egy olyan transzatlanti ügyvitelt, amelynek komponense, hogy szóba kell állnia az ukrán-orosz-európai-nemzeti érdek balanszírozásba belejövő, az oroszokkal mediáló, azokat temperálni igyekvő németekkel barát magyarországi miniszterelnökkel, aki viszont szerinte neonáci és Putyinnak lefeküdt.

Ez lenne a várható, civilizált politikai diskurzusmodell? Visszatérve: a Gáni- és Abdullah-győzelem egyik fő vetülete, hogy tartani tudták a választási ígéretüket, annak két fő pillérét: az amerikai maradást és az amerikai katonák afganisztáni jogi mentelmét. Afganisztánban az eddigi 5500 amerikai helyett, 9800 talpas marad mi több, valami évi négy milliárd dollárt is kilobbiztak az afgán rendfenntartók költségeinek fedezésére.

A legnagyobb győzelmet azonban egy ki nem mondott dolog jelenti: az a tény, hogy az amerikaiak maradgatnak, jót tesz az afgán-pakisztán határvidéknek is, érzésem szerint itt lesz a továbbiakban is nagy szükség rájuk... amilyen sikerrel a két ország törzsi határvidékén a pakisztáni részről indított és a „transborder” tálibok elleni harc halad!