Ha ébren álmodó iráni lennék, mondhatnám, hogy a következő ajatollahnak a legjobb kandidátus Khomeini lenne, mert ő egyszerre volt a meg nem kérdőjelezhető vallási vezető és az abszolút politikai támogatottságú vezér: külföldről döntötte meg a mindenható sah birodalmát. A Forradalmi Gárda, a Kom klerikusai, a Szakértők Gyűlése mind támogatnák, de újraválasztására a legnagyobb objektív ok miatt nem kerülhet sor...

Ha iráni lennék, elgondolkodnék, hogy miféle trendváltásnak vagyok a tanúja, amikor az írott és sugárzott sajtó soha nem tapasztalt mennyiségben taglalja a legfelsőbb vallási vezető egészségi állapotát. A hivatalos verzió szerit Khamenei ajatollah egy rutin prosztataműtéten esett át, felépülése zavartalan, minden rendben. Mintha a legfelsőbb vezető maga igyekezne felkészíteni népét arra, hogy mi lesz, ha ő nem lesz: vagy úgy, hogy országlásra képtelenné válik, vagy a másik módon.

Igaz, erre a hipotézisre érkezhet olyan válasz is, hogy ez nem baj, hisz a Rohani kormányzásra kialakulása óta rátelepedett Khamenei kellemetlen árnyéka, és mindazoknak a keményvonalas nacionalistáknak az árnya, akik szerint az új miniszterelnök botrányosan közel engedte az amerikaiakat és a nemzetközösséget az iráni atomprogramhoz, civilhez és katonaihoz egyaránt.

Elméletileg tényleg ez az érdekszféra, amely fékezőerőt jelent a közvetíteni, együttműködni, nyitni akaró Rohani számára, és amely belső csatározások során őrli fel az erőt, lelkesedést, leleményt, amellyel az adminisztráció első embere kifelé is irányulhatna.

Ez az, ami látszott a jéghegyből, azonban Khamenei és szárnysegédei épp annyi szabad kezet adtak a miniszterelnöknek, amennyivel működni tud, de túlpörögni nem. Nyugat-közeledni tud, de szerelemmé ne fajuljon, beszélgetés ez, nem randevú – egy ilyen paradigmaváltástól a forradalom után egészen otthonos nyugatellenesség rettenetesen érezné magát sok átlagos iráni választópolgárban.

Ám ha nem rutin volt az a műtét, és igaz a mintegy négy éve lábra kapott hír, miszerint az ajatollahnak harcolnia kellett (kell?) a rák valamely formájával, úgy komoly gondban van nemcsak az iráni nukleáris kommunikáció (az állandóan halasztgatott formális megegyezés erre predesztinálhat), de az Iránra nehezedő, késélen táncoló szíriai rezsimpártolás ügye, vagy a szomszédos szélsőséges szunni-kalifátus menedzselése, amellyel könnyen belobbanhat Irán saját szunni kisebbsége is.

Egy rossz húzás a de facto országló vezető cseréjénél, és máris sok minden romokban: a nukleárisan „üvegzseb” Irán elképzelése, az Aszád-rezsimmel kialakítandó nemformális kommunikáció terve, ami pedig az ISIS-t illeti: számára csak áldás lenne egy bezárkózó Irán. Ennél nagyobb öröme csak akkor lenne, ha nyílt harcba keverednének Teheránnal: ott vannak gyújtósnak az Iránban, Pakisztánban és Afganisztánban is otthonos beludzs törzsek.

Apropó, ha már Khomeini nem jöhet képbe, mi a helyzet egyik unokájával Hasszan Khomeinivel? Pragmatista, reformpárti, Rohani bizalmija, és mindenképpen fiatal. Ami Khamenei után követelmény már.