Méghogy nehezen lehet kapni manapság az orosz térfélen tömeges megmozdulást, amely ne lenne valamilyen formában kapcsolatban a krími, ukrajnai vagy kaukázusi eseményekkel! Méghogy az oroszok mindent megtesznek hogy amit lehet, nagyhamar visszafaljanak a volt CCCP-ből!

Egy szép májusvégi napon majd ötezres tömeg ostromolta az abház elnök székhelyét, minek folytán Alexander Ankvabnak legalább egy zavaros éjszakát egy orosz katonai bázison kellett töltenie. A kétszáznegyvenezer lakosú ország egy részének ugyanis elege lett abból, hogy az elnök lassan a saját zsebébe szivárogtatja az Oroszországból évente segélyként érkező egy milliárd rubel jó részét. Legalábbis ezt állítják a lázadók, akik szerint az államelnök a felelős azért is, hogy egekbe szökött a bűnözés és a gazdaság a padlón van, s ezt állítja az ellenzék is, amelyet nem más vezet, mint a volt miniszterelnök.

A helyszínen azonnal megjelent Moszkva teljhatalmú mediátora, és rendet teremtett – igaz, hogy ezúttal Abházia katonasága, rendőrsége és biztonsági szervei hűséget esküdtek az elnöknek, és az is igaz, hogy ezekben a struktúrákban még a csavar is orosz. Érkezett a kommüniké: ami történt Abháziában, azt az orosz oldal nagyon elővigyázatos és úri módon kezelte, az elnöki szervek semmiféle agressziót nem alkalmaztak a puccsisták ellen, az egész belső ügy, nem regionális hatásokra keletkezett és (az ottani elemzők szerint) nem is szól másról, mint az ország pénzének igazságosabb leosztásáról, az ellenzék ilyetén kielégítéséről. A szabadkozás még arra is kiterjedt, hogy amennyiben mégis hasonlítani kell a történteket valamihez, akkor tessék, ott van a Krím esete, de ebből senki ne vonjon le téves következtetést, hiszen mind az abház hatalom, mind az elnökség közelebb akar kerülni Oroszországhoz, köztük a disputa tárgya csak az, hogy ki akar lépésekben haladni (az elnök), ki pedig rohanni (a volt miniszterelnök), és hogy innen fúj a zavargások szele...

Szóval a baj az, hogy valamelyikük nem igazi buzgómócsing?Akkor maradjunk inkább egy másik forgatókönyvnél, a grúznál, amely valószerűbb, már csak azért is, mivel orosz személetben egyre gyorsabban kerülnek EU-közelbe. Grúzia nem feledi, hogy Szuhumival már volt egy háborúja (1992-1993), és abban is Abházia pártján közvetített (fegyverekkel) Moszkva, ahogy az orosz ügyintézés miatt volt a 2008-as párnapos háború is annyira „sima” – nos mindezek mentén már indokoltabban el lehet merengeni a Krím-hasonlaton, csak hát megváltozott előjellel.

Természetesen az is benne van a pakliban, hogy Abházia Moszkvához tartozó függetlenségét Oroszországon, Nicaraguán és Venezuelán kívül csak egy világhatalom – Nauru – ismeri el, ahogy a krími anschlusst sem ismeri el jószerivel senki.

Summa summarum: meggyőződésem, hogy az abház incidens sokkal inkább szólt arról, hogy a grúzokat ismét figyelmeztetni kellett az orosz konfliktus-megoldási képességre és hajlandóságra, ugyanis – feledve az orosz illegális határzóna-kijelölések utáni cirkuszt – mintha Tbiliszi ismét elkanászosodott volna.