Gál Mária: Láncfűrészért adta az életét?

Jobb helyeken az ártatlanság vélelme szent dolog. Sérthetetlen igazságszolgáltatási alapelv, mindenkit megillet mindaddig, míg az ellenkezője kétséget kizáróan be nem bizonyítódik törvényesen szerzett bizonyítékok segítségével. Éppen ezért eléggé pepecsmunka a bizonyítási folyamat, nem egy amerikai filmben láthattuk már vigyorogva kisétálni a bűnöst, mert valami hiányzott még a bizonyítékok közül, vagy épp azért, mert nem jogszerűen került a bírói asztalra a mindent eldöntő főbűnjel. Nos, Magyarországon ez nem történik meg, itt nem sétálnak ki csak úgy, vigyorogva bűnözők a rendőrségről, bíróságról. Itt az igazságszolgáltatás is hatékony, jogszerű, bár kissé unortodox, mint minden.

A 47 éves Bara Józsefet április 8-án kihallgatás közben agyonverték a rendőrök az izsáki rendőrőrsön, temetése tegnap volt Szatmárnémetiben. Persze a rendőröket is megilleti az ártatlanság vélelme, csakhogy az elsődleges orvosi szakvélemény szerint a romániai magyar férfi folyamatos bántalmazás okozta traumás sokk következtében hunyt el.   Az ügyészség egyelőre nem közölte a halál pontos okát, de kiszivárgott információk szerint a hátrabilincselt kezű Bara József halálát a hasfalát ért ütésekből származó – a máj vagy az aorta megrepedése miatt keletkező – belső vérzés okozta. A két rendőrt felfüggesztették, felettesüket is, folyik a kivizsgálás, amelyben a nyomozó hatóság kényszervallatás bűntettének minősítette a két fiatal rendőr cselekedetét.

A rendőrök védői sem tétlenkednek, ők feljelentették a halott férfit, magyar unicummá léptetve elő az esetet.  Nem lesz könnyű dolguk, ugyanis védenceik, mint kiderült, nem hivatalos eljárásban cselekedtek, a láncfűrész-lopási ügy, amelyben a feljelentő a szatmárnémeti férfit gyanúsította, tavaly októberben lezárult, anélkül, hogy az elkövető kilétét megállapították volna. Lehet, hogy Bara lopta el a fűrészt, de az is lehet, hogy teljesen ártatlanul állították elő bilincsben s verték halálra. Így utólag ezt az ügyet is újranyitották, ám ez már nem segít a 47 éves férfin, ő mindenképpen életét adta azért a láncfűrészért. 

Nem vagyok paranoiás, de meg merem kockáztatni, hogy Bara Józsefnek mindenekelőtt azért kellett meghalnia, mert romániai magyar volt, román, ahogyan a magyar média (beleértve a közszolgálatit és a „nemzeti elkötelezettségűt” is) napokon keresztül nevezte a nemzeti együttműködés rendszerének hatóságaitól kapott hivatalos tájékoztatás nyomán. 

Szadista rendőrök, hatalmukkal, helyzetükkel visszaélők a világon bárhol akadnak, Magyarország ilyen tekintetben nem kivétel. És abban sem kivétel, hogy a rend őrei és urai bizony tele vannak előítéletekkel. Az amerikai is gyorsabban kap fegyveréhez, ha fekete bőrű vagy latino személyt sodor elé a véletlen. Ebből nem is csinál titkot az amerikai média, sőt kiáll emiatt, s nem egy filmben örökítette meg Hollywood is.

Az egykori kakastollasok késői magyar utódai is (pontosabban egyesek közülük) hajlamosak „határozotabbakká” válni a bevándorlókkal és a romákkal szemben. Legalábbis ezt mutatja a jogvédők és romaszervezetek tapasztalata. A magyar rendőr a magyar társadalom része, annak a magyar társadalomnak, amely előkellő helyet foglal el, bizony sokszor elsőt, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által végzett idegenellenes kutatások statisztikáiban. Annak a magyar társadalomnak a részei, amely a nem létező pirézeket is elutasítja, legnagyobb része egyetlen bevándorlót sem engedne be az országba, a határon túli magyarokat is beleértve. Velünk persze kissé megengedőbbek, de csak akkor, ha a kínai és az erdélyi között kell választani. 

Ez a láncfűrész-lopás eset is tipikus. Ki más lenne az első számú gyanúsított, ha nem a bevándorló? És akkor is ő marad, ha a nyomozás nem tudta bűnösségét bizonyítani.  Vajon, a szatmárnémeti férfit órákon át verő rendőrök azért a bizonyos láncfűrészért ütöttek, vagy ökölcsapásaikban benne volt minden elfojtott gyűlöletük a sok jött-ment külföldi iránt?

Bara József meghalt 47 évesen. A talpig piros-fehér-zöld érzelmű nemzeti tábor, amely oly harciasan áll ki a románok által elnyomott erdélyi magyarokért, lelkesen tűzi ki minden utcasarokra a székely zászlót, követeli a székely autonómiát, énekli könnyektől homályos szemmel a székely himnuszt, most hallgat.  Ezt az ügyet sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a magyar társadalom, mert mindenki érzi annak a rendőri túlkapáson és emberjogi vonulatán túlmutató nemzeti abszurdumát. 

De ugyanúgy hallgat az erdélyi magyar társadalom is. A média kényesen kerüli a „nemzeti” vonulatot, a politikum pedig úgy tesz, mintha nem tartozna rá. A Görbicz Anita mezével pózoló idétlen fotósorozatért is szót emelő Tőkés László nem gondolja úgy, hogy Bara József emberi méltóságát is megsértették volna. Az RMDSZ jogvédő irodája, amely minden román focista vagy román drukker magyarellenes szavaiért azonnal eljárást sürget, most hallgat. De megkukult a Magyar Polgári Párt is, a Székely Nemzeti Tanács sem szervez ezúttal megatüntetést.  A romániai magyar jog- és érdekvédelmi szervezetek nem akarják, vagy nem merik felemelni a szavukat, ha azt magyar hatóság ellenében kellene megtenniük. 

Azt hiszem, nem vetem el nagyon a sulykot állítva, hogy ha Bara Józsefet román rendőrök verték volna halálra, már nemzeti hősünk lenne, gyertyás tüntetésen vonulnának a romániai magyar szervezetek, Brüsszelig meg sem állnának, de a budapesti nemzeti kormány illetékesei is határozottan lépnének fel elnyomott erdélyi nemzettársaik érdekében, s talán mindnyájan óriási nemzetiszínű koszorúkkal rótták volna le kegyeletüket a szatmárnémeti temetésen. Bara Józsefért azonban mindeddig csak a román külügyminisztérium emelt szót, s fejezte ki családjával együttérzését a történtek miatt. 

 

Kimaradt?