Nyolc év balett után, édesanyja biztatására vágott neki a szinkronúszásnak a háromszéki születésű Turoczki Réka. Kezdetben a koreográfiák megtanulása mellett a román nyelvvel is meg kellett birkóznia. Mivel abban az időben a sportág még újdonságnak számított Romániában, a női mezőnyben az elsők között volt, akik elkezdtek edzeni. Amikor megváltoztatták a szinkronúszás szabályrendszerét, úgy döntött, érettségije után már nem fog visszatérni a sportághoz. Ennek ellenére az egyetem elkezdése után is rendszeresen járt úszni. 2025 végén úgy érezte, igazán hiányzik az az érzés az életéből, hogy a sporttal kapcsolatos céljaiért dolgozzon nap mint nap, ezért úgy döntött, újra megpróbálja.

– Gyerekkorodban hogyan kezdted el az úszást és hogyan emlékszel vissza az első élményedre?

– Hatodikos koromban kezdtem el, előtte nyolc évet baletteztem. Miután abbahagytam, az egyáltalán nem volt opció, hogy utána ne sportoljak semmit. Anyukám jött az ötlettel, hogy próbáljam ki a szinkronúszást. Az úszást túl szimplának tartottam saját magamhoz képest. Azelőtt nem is igazán hallottam erről a sportágról, Szentgyörgyön nem is lehetett kipróbálni. A legközelebbi lehetőség Brassóban volt. Anyukám felhívta őket, de mondta a telefonban az edzőnek, hogy magyar vagyok és tizenegy-tizenkét éves fejjel még nem igazán tudtam románul. Úgy voltam vele, hogy nem ártana kicsit tanulni és az edző is azt mondta, mehetek. Nem igazán emlékszem a legelső alkalomra, de jónéhány évvel kisebbekkel kezdtem. Utána az edző betett a saját korosztályomba. Arra emlékszem, hogy bent vagyok a vízben, apukám igyekszik fordítani és helyettem is beszélni.

– A későbbiekben mennyi idő alatt szoktad meg a nyelvet?

– Nem volt soha egy áttörő pillanatom. Beleszoktam abba, hogy nem igazán beszéltem a többi lánnyal. Azt nem mondom, hogy idővel nem tudtam volna, de sosem voltam az a típus, aki mások felé nyit. Szeretem, ha mások kezdeményeznek. Beszélgettem azért néha velük, de nem volt igazán nagy barátság. Ettől függetlenül sokat tanultam tőlük és az edzőmtől is románul az évek alatt.

– Ahogyan fejlődtél, egyértelmű volt számodra, hogy idővel versenyekre is fogsz menni?

– Nagyon nehezen indult be az egész, mert Romániában a szinkronúszás kb. akkor kezdődött, amikor én is kezdtem. Szóval még az edzőm is kezdő volt a sportág tanításában. Néhány hónap után kezdhettem el a saját korosztályommal edzeni. Akkor volt az első amatőr verseny az országban. Akkor is a marosiak és a bukarestiek vettek részt rajtunk kívül aktívan az eseményeken. Ez egy olyan sportág, amit elő kell adni, ezért a versenyek nem kérdésesek, mert azok adják a fő pillanatokat szinkronúszóként. Az első néhány évben csak országos szinten versenyeztünk, utána kijutottunk Magyarországra is több helyre. Több tehetségkutatón is részt vettünk emellett, például a Next Starban.

– Ami a koreográfiákat illeti, ezeket mennyire volt könnyű kezdetben összerakni?

– Kezdetben mi állítottuk össze saját magunknak. Az edző szabad kezet adott mindenkinek, hogy zenét válasszunk. A véleményét mindig elmondta, ha valami nem tetszett neki, kérte, hogy cseréljük ki, de nyolcvan százalékban mi raktuk össze a koreográfiákat. Az első néhány szólóm eléggé megerőltető volt, az egyik lány, aki akkoriban sokkal artisztikusabb volt, mint én, segített benne. Lassacskán én is belejöttem, most már szívesen találnék ki koreográfiákat más lányoknak is.

– Eljött az idő, amikor Kolozsvárra költöztél. Hogyan befolyásolta ez nálad a versenyzést?

– 2023-ban érettségiztem. Abban az időben változtatták meg szabályt a szinkronúszásban, ez volt a fő érv, amiért abba akartam hagyni. Nem tetszett a váltás, mert a teljes sportág megváltozott emiatt. Nagyon technikai lett, elvesztette az artisztikai részét. Úgy voltam vele, én lemondok erről. Ez már egyetem előtt megtörtént, de a felköltözés sem segített ebben, mert meg kellett tanulnom egyedül boldogulni egy új környezetben. Miután beleszoktam a kolozsvári életbe, elkezdtem azon gondolkozni, hogy vissza kéne térni, de nem határoztam el igazán magam.

– Mikor érkezett el az a pont, amikor már elég nagy volt a motivációd hozzá?

– Tavaly, év végén. Akkor jöttem rá, hogy sokáig húztam ezt. Amikor abbahagytam, úgy voltam vele, többet már biztosan nem fogok versenyezni. Ettől függetlenül az utóbbi négy évben is jártam úszni, nem volt az a nagy kimaradás. Idővel rájöttem, ez nem okoz nekem hosszú távon nagy örömet. Kell valami, amiért dolgozok és úgy érzem, hogy van célom. Amikor újrakezdtem, nem éreztem olyan jól magam, mint amikor gyerekkoromban csináltam. Újra azt akartam érezni, mint akkor. Ez az én sportom, és azzal, hogy egy időre elvesztettem, magamból is elvesztettem egy kicsit. Bizonyítani akartam magamnak is és vissza akartam jönni. Abból a csapatból, akikkel annak idején elkezdtük az egészet, sorra mind abbahagyták, jelen pillanatban én vagyok országos szinten a legidősebb versenyző, aki még folytatja.

Most meg szeretném mutatni a kisebbeknek is, hogyha elkezdenek időben dolgozni, nagyobb eredményt is el tudnak érni, mint én, viszont nekem sem késő még.

– Sikerült az elmúlt hónapokban ezt a gyerekkori élményt visszahozni?

– Igen, ezért nagyon hálás vagyok az edzőmnek, Kseniia Karandasovának is. Most már azt érzem, visszataláltam a saját sportomhoz. Végre van motivációm és van, ami megtart.

– Az egyetemi élet mennyire van nagy hatással a felkészülésedre idő szempontjából?

– Elég nehéz beosztani az időt. Csak délelőttönként tudok uszodába menni, mert délután nem engednek be. Általában korán reggel vagy egyből egyetem után megyek. Szesszióban volt különösen nehéz az edzés, mert abban az időszakban alapból stresszes voltam, és így az időbeosztás miatt is idegeskedtem. Összeségében viszont megéri az egész, mert a nap végén azt érzem, van, amit csináljak.

– Nemrég részt vettél egy máltai versenyen, ha jól tudom, nyáron lesz a következő állomás, milyen elvárásaid vannak?

– Minden országban szoktak rendezni Open kategóriájú versenyeket. Ilyen volt a máltai, a következő pedig remélhetőleg a budapesti lesz számomra. Mivel csak januárban kezdtem el az új szabályrendszer szerint edzeni, a máltaival is úgy voltam, hogy elmegyek rá, megpróbálom. Meg akartam nézni, nemzetközi szinten hogy állok, annak függvényében eldől, min kell változtatni. Ez egy teszt is volt nekem, utána pedig sajnos nem maradt sok időm leadni a jelentkezésem más versenyekre. Remélem jól sikerül a budapesti verseny és a következő szezonban több helyre is eljuthatok.

– Említetted, hogy szeretnél példát mutatni a fiataloknak is. Ha meg kéne fogalmaznod nekik, hogy téged mi fogott meg ebben a sportágban, akkor te mit mondanál?

– Nekem a legelső sportágam a balett volt, még mindig úgy vagyok vele, hogy szívesen baletteznék, de a szinkronúszást is imádom csinálni. Legutóbb is úgy voltam vele, az egyetemi programjaim miatt nincs kedvem úszni, de ha versenyre akarok készülni, nem engedhetem meg magamnak. Amikor kijöttem a vízből, úgy éreztem, javított a kedvemen. Nekem az adja a boldogságot, hogy naponta fejlődök és van, amiért dolgozzak. A lányoknak is azt mondanám, ha valami ilyen boldogságot okoz nekik, akkor azt folytatni kell.