Székelyöldre látogattak a 2016-os foci EB magyar hősei
A 2016-os franciaországi futball Eb magyar hősei címmel tartottak beszélgetést Tusnádfürdőn, a Tusványos 2023 Buzánszky Jenő Sportteraszán. A négy korábbi válogatott labdarúgó, Király Gábor, Nikolics Nemanja, Pintér Ádám és Priskin Tamás Szöllősi Györgygyel, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével beszélgetett.
Mint a beszélgetés moderátora, Szöllősi György felvezetőjében rámutatott, 2016 előtt több mint négy évtized telt el úgy, hogy nem jutott ki a magyar válogatott az Európa-bajnokságra. Ráadásul az első olyan esemény volt a magyar labdarúgás történetében, ahová nagy számban kísérhették el drukkerek a nemzeti tizenegyet, hiszen a korábbi sikerek idején ez elképzelhetetlen volt – mutatott rá az újságíró. 2016-ban talált egymásra igazán a csapat és a közönség. Mindezt a meghívottak is megerősítették arra a kérdésre, hogy mi jut eszükbe, ha 2016-ra gondolnak.
Király Gábor kiemelte, egy folyamat vége volt az Eb-szereplés, amely óriási élményt jelentett a szurkolóknak, a játékosoknak, az egész nemzetnek. „Nem tudtuk, mi lesz a vége, csak azt tudtuk, hogy a maximumot akarjuk kihozni belőle. A norvégokat kellett felülmúlni a pótselejtezőn, akiket több mint 30 éve nem győztünk le. Ráadásul akkor vesztettük el Fülöp Marcit, ami szintén nehéz helyzet volt, de sportemberként felül kellett emelkednünk a körülményeken” – fogalmazott a szürke melegítőjéről ismert, egykori hálóőr.
Amint elhangzott, Király a norvégok elleni pótselejtező odavágóján, a harmadik percben bravúrral hárított egy lövést. Ha az bemegy, emelte ki Szöllősi, talán most nem lehetne megszervezni egy ehhez hasonló beszélgetést.
(Eb)Hősök tere
Pintér Ádám a felkészülést emelte ki, ami az Európa-bajnokság első találkozóján, az osztrákok elleni győztes mérkőzésen a különbséget jelentette a két együttes között. Míg a „sógorok” tíz napos, golfozással kísért, felkészüléssel érkeztek, a magyar csapat több hetes munkával a háta mögött futott ki a pályára. Pintér azt is elmondta, Franciaországban hiába látták például a közösségi médián keresztül, hogy milyen az Eb-szereplés hazai megítélése, azt, hogy milyen hatással volt igazából az ottani négy találkozó, csak hazaérve értették meg. „Amikor hazaértünk és volt egy kis ünnepség, nem is kicsi, a Hősök terén, akkor éreztük meg, mi történt itthon az EB alatt” – fogalmazott.
A felvidéki Priskin Tamás, aki az elhunyt Fülöp Márton egyik legjobb barátja volt, kiemelte a kapus „égi” segítségét Király fantasztikus védésénél, illetve saját góljánál a norvégok ellen. A májusban visszavonult labdarúgónak a 2016-os mérkőzések közül az Ausztria elleni a kedvence, amelyen gólpasszt adott és úgy gondolja, ez a győzelem adott lendületet a további meneteléshez és a csoport megnyeréséhez. Más kérdés, hogy az első hellyel mennyire jártak jól a magyarok, hiszen a bombaerős Belgiummal kellett megmérkőzniük a kieséses szakaszban.
CR-nek jó volt az iksz
Priskinhez hasonlóan idén akasztotta szögre a stoplis cipőket a délvidéki születésű Nikolics Nemanja, aki a négyesből egyedüliként a 2021-es kontinensviadalon is szerepet kapott. „Jó volt látni, hogy mennyire együtt van a csapat. Mindenki beállt a sorba és próbálta megoldani azt a feladatot, amit kapott. Büszke vagyok erre a csapatra és hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek” – fogalmazott Nemanja.
„Niko” általános derültség közepette azt is felidézte, hogy a Portugália elleni csoportmérkőzésen hogyan biztatta a magyar csapat tagjait Cristiano Ronaldo arra, hogy ne hajtsanak a győzelemért 3–3-as állásnál. A döntetlen ugyanis mindkét csapatnak jó volt a továbbjutás szempontjából, egy esetleges magyar győzelem esetén a luzitánok búcsúztak volna a további küzdelmektől és nem lett volna esélyük a végső győzelemre…
A beszélgetés zárásaként a sportolók arról vallottak, a labdarúgás abbahagyása után mi tölti ki életüket. Mint elhangzott Király Gábor a saját sportegyesületét igazgatja Szombathelyen, míg Pintér Ádám az MTK utazó nagykövete Magyarországon és külföldön. Priskin Tamás És Nikolics Nemanja is a futball világában képzeli el a jövőjét, ősztől mindketten tanulni fognak.