Sepsiszentgyörgyé a labdarúgó Román Kupa

Fotók: Tókos CsabaA Sepsi OSK története első országos címét szerezte azzal, hogy a Román Kupa 2021/2022-es kiírásának döntőjében 2–1 arányban jobbnak bizonyult az FC Voluntari együttesénél. A háromszékiek több mint 3 ezer piros-fehér szurkoló biztatása közepette harcolták ki a kupagyőzelmet és a nemzetközi kupában való indulás jogát. 

Fantasztikus hangulatban vette kezdetét a Sepsi OSK FC Voluntari mérkőzés csütörtökön este a bukaresti Rapid stadionban. A Román Kupa elsőségéről döntő összecsapásra több mint 3 ezer szurkoló érkezett Kovászna megyéből, a háromszékiekkel együtt szurkoltak az FK Csíkszereda drukkerei, akik az U19-es kupadöntőt követően természetesen a helyszínen maradtak. A 7500 néző mintegy fele a sepsiszentgyörgyiek sikeréért szorított, több teljes szektor piros-fehérbe öltözött.

Némileg megilletődötten kezdett a 2011-ben alapított szentgyörgyi csapat, amelynek ez volt rövid története során a második kupadöntője, két évvel ezelőtt nem sikerült a győzelem a FCSB elleni zárt kapus mérkőzésen. Az első negyed órában leginkább a védekezésre figyeltek Cristiano Begodi fiai. Ahogy kijöttek a szorításból a piros-fehérek, azonnal veszélyt teremtettek Popa kapuja előtt. A 20. Percben Ștefanescu közeli találatát még les miatt érvényesítette a játékvezető,  két perccel később azonban már vezetett a Sepsi! Ismét Ștefanescu volt a főszereplő, a csatár Dumitrescu bal oldali passzát tíz méterről ballal a bal alsó sarokba lőtte (1–0). Hangrobbanás a stadionban!

A gól után leginkább mezőnyjáték zajlott a pályán, a Voluntari nem talált fogást a Sepsi játékán, a Szentgyörgy pedig nem tudott további veszélyes támadásokat felépíteni. Jött azonban a 38. perc és folytatódott a sepsiszentgyörgyi csoda. Ștefanescu (ki más?) lőtt védhetetlen nagy gólt Popa kapujába. Ballal, harminc méterről nagyon eltalálta (2–0).

Bátor játékkal folytatta a második 45 percet is a Sepsi, az 54. percben Fülöp fejelt mellé, majd Ștefanescu megpattanó lövését ölelte magához Popa. Egy óra lteltével Aganovicot tarolta le Rata sárga lapot érően, a jobb oldali szabadrúgás után ismét a Voluntari kapusának kellett védenie.

A hajrához közeledve a Voluntari igyekezett belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, sorra futottakk a kék mezes akciók, a háromszékiek pedig leginkább kontrákra rendezkedtek be. A 66. percben a frissen beállt Olawele passzát Nemec az oldalhálóba perdítette, igaz Niczuly beavatkozása is kellett, hogy ne szépítsen a Voluntari.  Támadásban maradtak a kék-fehérek, ám vagy az önfeláldozó blokkok segítettek, vagy egyszerűen pontatlanok voltak a befejezések. Őrizte előnyét az OSK és egyre közelebb került minden idők egyik legnagyobb székelyföldi futball-sikeréhez.

A 76. percben óriási esélyt hagyott ki a Sepsiszentgyörgy, nagyon közel álltak ahhoz a pirosak, hogy végleg lezárják a kupadöntőt. Luckassen indult meg középen, Popa mentett előle szépen, a labda Ștefanescuhoz pattant, aki 30 méterről kapura emelt, Tamaș mentett a gólvonalról. Ám ezzel még nem volt vége, Golofca célozta meg a rövid felsőt, de a visszaérő Popa ezt is fogta.  

Az utolsó percek egyértelműen a Szentgyörgyé voltak, a Voluntarinak semmi sem jött össze ezen az estén, az OSK nem tudott újabb gólt szerezni, de az első félidőben felépítet kétgólos előny elegendőnek bizonyult. A végén még mindkét kapus bemutathatta zsenialitását egy-egy bravúros védés erejéig. A hosszabbítás utolsó pillanataiban ugyan szépítettek a „vendégek", ám ez már későinek bizonyult, kezdődhetett a féktelen szentgyörgyi örömünnep! A Sepsi OSK története során első alkalommal nyerte el a Román Kupát, túlzás nélkül nevezhetjük a sikert (sport)történelmi győzelemnek.

Román Kupa döntő
Sepsi OSK–FC Voluntari 2–1 (2–0)
Bukarest, Rapid Stadion, 7500 néző
Sepsi OSK: Niczuly – R. Dimitrov, Balasa, Mitrea, A. Dumitrescu, Eder González, Paun, Barbut (Golofca 72.), Aganovic (Damascan 81.), M. Stefanescu (Fülöp I. 85.), Tudorie (Luckassen 72.)
FC Voluntari: Popa – D. Ciobotariu, G. Tamaș, Armas, Ricardinho (Olawale 64.) Miranda, Rata, Droppa, Helder Tavares (Fülöp L. 46.), Briceag (Vlad 74.), Nemec, Marcelo Lopes
Gólszerzők: Ștefanescu (22., 38.), ill. Dumitrescu (öngól 95.)
A Sepsi útja a döntőig:
Farul–Sepsi OSK 0–1
FCU Craiova 1948–Sepsi OSK 0–1
Chindia Targoviste–Sepsi OSK 1–2
Sepsi OSK–Universitatea Craiova 2–1, 1–0

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?