banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Összetartás argentin ritmusra

Véget ért a vakáció a Bihar FC labdarúgóinak, a másodosztályos bajnokságba feljutott együttes kedden gyűlt össze a stadionban, hogy megkezdjék a felkészülést a következő idényre.

Hét év után most először nem Florin Farcaș edző irányítása mellett kezdik el a munkát, hanem a múlt héten leszerződtetett argentin technikai igazgató, Gustavo Aragolaza készíti fel a fiúkat. Az új szakvezető az olasz és az argentin futballban tanult módszertan mentén akar dolgozni, és elmondása alapján a Liga 2-ben nem csak a bennmaradásra fognak majd összpontosítani, hanem minél minél fentebb akarnak majd zárni a tabellán.

Az argentin szakember kedden ismerkedett meg a játékosokkal | Fotó: Bihar FC

Az 52 esztendős Farcaș – akinek az irányítása mellett az elmúlt idényt veretlenül teljesítették – leváltását hétvégén jelentették be. A klub elnöke, George Tătar szerint mindenki életében el jön a pillanat, amikor változásra van szükség a fejlődés érdekében. Azt mondta, hogy nehéz döntés volt, de meg kellett lépniük, hogy a jövőben eredményesek legyenek. A Bihon.ro megjegyezte, hogy a keddi összetartás alkalmával azért Farcaș is jelen volt, mivel egyelőre nem született közös megállapodás a szerződése felbontásáról.

Aragolaza bemutatkozása mellett két új játékos is csatlakozott már a Bihar FC keretéhez. Köztük az a Kolozsvári CFR-t és az FCSB-t megjárt Ioan Hora, aki a váradi ISK-nál nevelkedve vágyott arra, hogy szülővárosa csapatának mezét magára ölthesse. Legutóbb a Liga 3-ban szereplő Szentandrási Crișult erősítette. Szentandrásról tért vissza a váradiakhoz Ionuț Ban is, míg Sebastian Achim – aki egykoron szintén a Bihar FC játékosa volt – csapatmenedzserként csatlakozott az alakulathoz.

A tulajdonképpeni munkát szerdán kezdik hazai környezetben, majd július 7-én a magyarországi Balmazújvároson edzőtáboroznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?