Novák Károly Eduárd: „a biciklisek ki kellett vívják a helyüket az úton”

Románia sportminisztere, Novák Károly Eduárd világ- és paralimpiai bajnok kerékpározó mesélt karrierjéről, az életét és sportpályafutását megváltoztató balesetéről, s adott biciklizési tanácsokat a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott pénteki pódiumbeszélgetésen, az RMDSZ Oázis-udvarában.

Az RMDSZ-es minisztert Szép Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa kérdezte, elsőként arról, hogy emlékszik-e még: mikor és kitől kapta az első kerékpárját? Mint elhangzott, a miniszter első biciklis emléke gyermekkorából származik, amikor egész nap barátja – kerékpárja – után futott.

Később nagyapjától kapott egy biciklit, amit sokszor szétszedett, összerakott, mindent kipróbált rajta, így nagyon hamar „bele is szeretett”. „Amikor elkezdődött a korcsolyás karrierem, és mikor magasabb szintre kerültünk, akkor már a kerékpározás is része volt az edzéseimnek. Nem bicikliztünk olyan sokat, de olyan 50-60, 80-100 kilométereket azért igen. Nekem az edzés szent volt, csak akkor jöhetett a többi oldala is az életnek, amikor az lejárt. Nagyon szerettem már akkor is kerékpározni, mikor gyorskorcsolyázó voltam” – emlékezett vissza.A sportminiszter volt csúcson és mélyponton egyaránt | A szerző felvételei

Nagyon szeretett gyorskorcsolyázni, annak ellenére, hogy „abszolút nem volt mézes az élet”, minden reggel 6-tól edzés, majd iskola, délután szintén edzés következett, ám „szép eredményeket” kezdett elérni négy év után. Végül egy közlekedési baleset következtében a védőkorlát levágta a jobb lábfejét, így karrierjének „gyorsan vége lett” – ezt feldolgozni nagyon nehéz volt számára, hiszen 15 éven keresztül „hitt valamiben”, abban, hogy olimpiai bajnok lehet, és másodpercek alatt szertefoszlott ez az álom.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A miniszter arról is beszélt, hogy a baleset után próbált felállni, protézissel korcsolyázni, de végül letett róla. Nagyjából két év kellett, míg újra sportolni tudott, s végül eldöntötte, hogy más karrierbe kezd, profi szinten fog kerékpározni. Úgy vélte, ez az a sportág, amiben elérheti céljait, paralimpiai bajnok lehet. „Persze akkor azt sem tudtam, mi az a paralimpia, hogyan kéne oda jelentkezni, kijutni. Csehországba, az Európa-bajnokságra mentem el, nagy meglepetésemre megnyertem a versenyt, s így jutottam ki Athénba, a 2004-es olimpiára” – emlékezett vissza.

Ma már tisztelik a kerékpárosokat

Novák Károly Eduárd 2012-ben, a Los Angeles-i parakerékpáros pálya-világbajnokságon megszerezte harmadik világbajnoki címét, miután megnyerte a négy km-es üldözőversenyt. A minisztert arról kérdezték, tapasztalt-e bármiféle változást a kerékpározók vagy a kerékpársport megítélésében 2012 (amikor Londonban paralimpiai bajnok lett) után. Azt válaszolta, hogy az ötkarikás játékok után azt érezte, hogy „mindent elért”, hátradőlt picit, pihent, ám néhány hónap múlva eldöntötte, hogy segítenie kell a romániai bicikliseknek, hogy fordítsa vissza azt a sok tapasztalatot, tudást, amit addig összegyűjtött. Egy szavazattal nyerte meg a kerékpáros-szövetség elnöki címét, ami nagyon kemény munkát jelentett: négy év alatt száz különböző pert indítottak, aminek pozitív eredménye lett, hiszen egyre több klub és egyéni sportoló csatlakozott a szövetséghez.

„Emlékszem, itt tartottam Kolozsváron az első gyerekbajnokságot, amelyen heten vettek részt összesen. Mindenki röhögött rajtam, hogy mit akar ez az új elnök, de ma ennek a generációnak a tagjai versenyeznek a junior világkupán. Aztán nagyon hamar Románia egyik legerősebb szövetsége lettünk, és innen kezdve változott a kerékpározás hazai megítélése” – mondta.

Mint visszaemlékezett, amikor fiatal korában kerékpározott az úton, mindig dudáltak rá az autók, ráhúztak, szembementek vele, meg is dobálták, ám „a biciklisek ki kellett vívják a helyüket az úton”. Ma már nem kell félni – mondja –, megvan a tisztelet a kerékpárosok iránt, ám még mindig sokkal több kerékpáros infrastruktúra lenne szükség.

Nagyon fontos bukósisakot viselni kerékpározás közben

Szép Zoltán arról is kérdezte a minisztert, mit tud tenni annak érdekében, hogy többet használják a bicikliket, legyen minél több kerékpárút. Novák Károly Eduárd szerint már létezik egy projekt, ami több ezer kilométer kerékpárút építéséről szól. Úgy vélte, óriási életminőségbeli változást hozna az, ha több bicikliút lenne, kerékpárutak létesülnének a városokban is, ám nem olyanok, amilyeneket most látunk. „Most egyszerűen olyanok, hogy veszélyesebb kerékpárúton menni, mint autóúton. Szerintem a tervezők nem értik, hogy kell egy ilyent megépíteni, hiszen olyan kerékpárutakat látok, amik teljesen újak, több millió eurót öltek beléjük, de nagyon veszélyesek, olyan feljáróval rendelkeznek, ami használhatatlan” – mondta.Tanácsokat is adott a hallgatóságnak

A sportminiszter arról is beszélt, hogy miért fontos bukósisakban kerékpározni. Felidézte: sok védőfelszerelés eltört a fején az évek alatt, és sokan azért nem teszik azt fel, mert úgy gondolják, nem áll jól nekik. Felhívta a figyelmet arra, hogy veszélyes dolog a kerékpározás, hiszen ha kicsit figyelmetlenek vagyunk, és egy gödörbe belemegyünk, a kormány elfordul, és pillanatokon belül eleshet az ember, s beverheti a fejét. Novák Károly Eduárd mindenkinek azt ajánlotta, hogy ha még 100 méterre is megy kerékpárral, tegyen sisakot, mert „meg kell szokni azt, hogy a sisak a fejen van”, hiszen sok helyen nincs bicikliút, és műúton közlekedni elég veszélyes.

Kapcsolódók

Kimaradt?