Közelebb vinni a gyerekeket a sporthoz – ez az újonnan induló Herkules program célja

Fotó: RMDSZJövő hét elején indul az első alkalommal szervezett Herkules program, amelynek célja a gyermekek sportolásra való ösztönzése, és amely különböző sportágakban kínál ingyenes bevezető alkalmakat a 6 és 14 év közötti tanulók számára az ország minden részében.

A program a Sportminisztérium kezdeményezése és 32 megye és Bukarest helyi sportigazgatóságain keresztül valósul meg július 25-e és augusztus 19-e között, azonban a jövőben szeretnék állandósítani a programot az iskolai szünidőkben.

„Ennek a projektnek az ötlete nem most született meg, már mandátumom kezdete óta dolgozom rajta, ez volt az egyik fő célkitűzésem, és örülök, hogy egy olyan időszakban valósul meg, amikor egész Románia, az átlagpolgároktól a kormányig, nyitott a sportra. A közelmúlt sporteseményei, sportolóink kiváló teljesítménye több világszintű eseményen, tökéletes keretet teremtettek egy olyan program elindításához, amelyet minél hosszabb életűvé szeretnék tenni. A mozgás, az aktív és egészséges életmód, a gyermekek sportra és mozgásra való nevelése mind ahhoz járulnak hozzá, hogy egy egészségesebb, erősebb és sikeresebb országunk legyen. Minden gyermek lehet egy kis Herkules! Gyertek sportolni!” – nyilatkozta Novák Eduárd sportminiszter.

A Herkules projekt fő célkitűzései intézményes keretek között  sportoló gyermekek számának növelése; a hátrányos helyzetből származó vagy fogyatékkal élő gyerekek sporttevékenységekben való részvételének növelése; a gyermekeknek szánt sportrendezvények számának növelése megyei szinten;  az önkéntes tevékenységek ösztönzése, a helyi sportstruktúrák támogatásának és népszerűsítésének érdekében; a sport fontosságának tudatosítása és a sportolási lehetőségeknek a népszerűsítése minél szélesebb körben; az utánpótlás nevelés erősítése.

A program keretén belül a diákoknak egy felejthetetlen hétben lehet részük, ahol olyan sportágakba nyerhetnek betekintést, mint a rögbi, vívás, atlétika, úszás, kosárlabda, művészi és ritmikus gimnasztika, íjászat, karate, tollaslabda, asztalitenisz, kézilabda, harcművészetek, tájékozódási futás, kerékpározás, triatlon, sporttánc, kajak-kenu, röplabda, tenisz, jégkorong, judo, görkorcsolya, birkózás, futball és minifoci, baseball, ITF taekwon-do és sakk.

A bevezető tanfolyamokat több mint 160 tapasztalattal rendelkező helyi edző fogja tartani négy, egyhetes sorozatban, így a gyerekeknek lehetőségük lesz arra, hogy többféle sportot is kipróbáljanak. A sportágak, amelyeket a gyerekek kipróbálhatnak, megyénként változnak, a helyi szinten rendelkezésre álló humán erőforrás és sportlétesítmények függvényében. Minden hasznos információ – sportágak, helyszínek, edzők, regisztráció – a proiectulhercules.ro weboldalon érhető el.A szervezők remélik, hogy a bemutató tanfolyamokra jelentkező és azokon részt vevő gyerekek jelentős része tovább folytatja a felfedezett sportágak gyakorlását, és a helyi klubokhoz csatlakozva további eredményekért dolgozik majd komolyabb szinten.

A projekt zökkenőmentes működéséhez és szervezéséhez szükséges anyagi forrásokat a Sportminisztérium biztosítja az alárendelt igazgatóságoknak. A projektben továbbá több helyi intézmény is együttműködik a sportigazgatóságokkal.Bukarest mellett a Herkules projektet idén nyáron a következő megyék fogják lebonyolítani: Arad, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoșani, Brassó, Brăila, Buzău, Krassó-Szörény, Călărași, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Dâmbovița, Galac, Giurgiu, Hargita, Hunyad, Ialomița, Iași, Máramaros, Mehedinți, Maros, Neamț, Olt, Prahova, Szilágy, Szeben, Temes, Tulcea, Vaslui és Vrancea.

A jövőben a gyermekek sportolással való megismertetését célzó program állandóvá válik. A Herkules projekt sporttevékenységei egy speciális naptár szerint zajlanak majd, amelyet a tevékenység helyszínének, az évszaknak és a rendelkezésre álló infrastruktúrának megfelelően alakítanak ki.Az alárendelt struktúráknak a Herkules projektre évente kiosztott költségvetés optimális keretet biztosít a megyei/bukaresti önkormányzatokhoz tartozó sportintézmények a 6 és 14 év közötti gyermekek számára szervezett bevezető sporttanfolyamok szervezéséhez az összes iskolai szünidőben.

Kapcsolódók

Kimaradt?