Néhai Simon László birkózóról nevezik el a marosvásárhelyi sportcsarnokot

A sportminisztérium bejelentése szerint mintegy 30 sportlétesítmény esik át arculatváltáson országszerte, egyesek nevéről státuszuktól és jogállásuktól függően sportminiszteri rendelettel, míg mások nevéről kormányhatározattal döntenek.

A Maros Megyei Sportigazgatóság kezelésébe tartozó marosvásárhelyi Sportcsarnok a néhai neves birkózóról, Simon Lászlóról kapja a nevét.

A város szülötte, Simon László az általános iskola elvégzése után szakiskolában tanult tovább, majd a Bolyai Farkas Líceumban érettségizett. 1981-ben szerzett oklevelet a bukaresti Sport- és Testnevelési Intézet sport és testnevelés karán.

Sportolói pályafutását 1966-ban kezdte a marosvásárhelyi Maros Sport Club színeiben. Mindössze 22 éves volt, amikor az 1973-as évi világbajnokságon megszerezte első felnőtt érmét, egy bronzot, egy év múlva pedig, az 1974-es évi világbajnokságon a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. A 100 kilogramm feletti súlycsoportban hétszer volt országos felnőtt bajnok.

A nemzetközi felnőtt mezőnyben 1974-ben Madridban Európa-bajnoki ezüst-, 1975-ben Ludwigshafenben Európa-bajnoki bronzérmet nyert. Az 1976-os nyári olimpián Montrealban bronzérmes lett, ez volt a marosvásárhelyi sportmozgalom első olimpiai érme, és ugyanabban az évben Leningrádban az Európa-bajnoki címet is megszerezte. Az 1977-es évi Eb-n Bursában, Törökországban az 5., míg az 1978-as szófiai, bulgáriai Eb-n a 6. helyen végzett.Néhai Simon László | Kép forrása: a birkózószövetség Facebook-oldala

1982 és 1985 között Románia ifjúsági válogatottjának volt másod-, majd vezetőedzője. 1994 és 2000 között pedig a szabadfogású felnőtt olimpiai válogatott másod-, majd vezetőedzőjeként dolgozott. Tanítványai összesen több mint 100 dobogós helyezést értek el a nemzetközi versenyeken, ezen belül 11 érmet a felnőtt és ifjúsági Európa-bajnokságokon; ugyanakkor hat tanítványa szerzett indulási jogot az 1996-os atlantai, valamint a Sydneyben megrendezett 2000-es nyári olimpiai játékokon. Edzői teljesítménye elismeréseként megkapta az Érdemes Edző címet, tagja volt a Román Birkózószövetség állandó bizottságának.

Eredményei elismeréseként megkapta a Sport Mestere, a Sport Érdemes Mestere kitüntetést, valamint a Sport Érdemrend III., II. és – legmagasabb – I. fokozatát. 2000-ben Bölöni Lászlóval együtt az évszázad Maros megyei sportolójává választották. Kimagasló pályafutása elismeréseként a birkózószövetség évente Simon László-díjjal jutalmazza a szabadfogású felnőtt országos nehézsúlyú bajnokot.

Botrány a dévai sportcsarnok névválasztása miatt

Novák Károly Eduárd sportminiszter bejelentése szerint a romániai sportélet jeles személyiségeiről, többszörös olimpiai bajnokokról neveznek el olyan sportcsarnokokat, amelyekhez egy-egy kiemelkedő sportember kötődik. Így esett a választás a dévai sportcsarnok esetében Szabó Katalin többszörös olimpiai bajnok tornászra, aki bár a Kovászna megyei Zágonban született, a Dévai Tornászközpont versenyzőjeként érte el világra szóló eredményeit, majd később edzőként is dolgozott Hunyad megye székhelyén (jelenleg pedig Novák Károly tanácsosaként tevékenykedik).

A névválasztás azonban felháborította a szintén többszörös olimpiai bajnok Daniela Silivaș-Harpert, aki bár külföldön él, az egyetlen dévai születésű ötkarikás aranyérmes, ezért a közösségi oldalán az írta, hogy úgy érzi – a Szabó Katalin iránti tisztelettel és barátsággal együtt –, az lenne illendő, ha az ő nevét viselné szülővárosa sportcsarnoka.

Novák is a közösségi oldalán kért elnézést a „félreértésért”, s hozzá tette, hogy Daniela Silivaș-Harper – akiről két tornagyakorlat van elnevezve a nemzetközi szövetség szabályrendszerében – „teljes mértékbe megérdemli, hogy róla nevezzék el a sportcsarnokot”.

A sportminiszter szerint – többek között – a konstancai sportcsarnokot Simona Amânar tornászról, a beszterceit Szabó Gabriella hosszútávfutóról, a snagovi sportkomplexumot Elisabeta Lipă evezősről, a bukaresti sportcsarnokot Cristian Gațu kézilabdázóról nevezik el.

Kapcsolódók

Kimaradt?