Cseke Attila: elkezdődhet a bihari sportcsarnok építése

Új sportcsarnok épül Nagyvárad melletti Bihar településen, 180 férőhelyes lelátóval, a fejlesztési minisztérium finanszírozásával. A beruházásra 8,9 millió lejt biztosít a szaktárca, a minisztérium és a helyi önkormányzat ma írta alá a kivitelezési szerződést – hívta fel a figyelmet Cseke Attila fejlesztési miniszter.

„Egy éven belül felépül a sportcsarnok, amelyre közel 9 millió lejes finanszírozást biztosít a fejlesztési minisztérium. Az RMDSZ a helyi közösségek fejlesztésére, gyarapítására vállalkozott, a befektetést ezt a célt szolgálja” – hangsúlyozta a szaktárcavezető. 

Az épülő sportcsarnok látványterve | Forrás: Bihar megyei RMDSZ

A miniszter elmondta: az új sportcsarnok kézilabda-, kosárlabda-, tenisz- és röplabda-játékra alkalmas felfestéseket és felszereléseket tartalmaz majd, az épületben pedig öltözők, zuhanyzók, sportszertár és elsősegélynyújtó pont is épül.

Az új sportlétesítmény egyaránt szolgálja a diákok tanítását és a széles közönséget, a helyi közösség mérkőzéseket, rendezvényeket szervezhet benne – mutatott rá Cseke Attila.

Kapcsolódók

Kimaradt?