Novák Károly Eduárd: a romániai sport újraindítására van szükség

Gyökeres változásra van szükség a romániai sportéletben mind a szervezést, mind a finanszírozást mind az infrastruktúrát illetően ahhoz, hogy az egyéni és a csapatsportágakban ismét meghatározó eredményeket érjenek el a versenyzők – jelentette ki Novák Károly Eduárd sportminiszter csütörtökön Aradon, miután a helyi és megyei önkormányzatok vezetőivel, továbbá a klubok képviselőivel tárgyalt.

Április végén, május elsején elkészül az országos sportstratégia, ami a romániai sport újraindításának az alapját szolgálja majd – jelentette ki az RMDSZ-es tárcavezető azon a sajtótájékoztatón, amelyet Faragó Péter (RMDSZ) és Sergiu Bîlcea (PNL) Arad megyei parlamenti képviselők, valamint Mészár Sándor, a megyei ifjúsági és sportigazgatóság vezetőjének a társaságában tartott.

A miniszter felkereste az általa vezetett tárca kezelésébe tartozó városi sportcsarnokot és uszodát, amelyek üzemeltetésének rossz költséghatékonysága kapcsán elmondta: a sportminisztérium büdzséjének 80 százalékát a létesítmények fenntartása „viszi el”, épp ezért meg szeretnék szüntetni a központosítást oly módon, hogy a különböző telepeket, bázisokat a helyi és megyei önkormányzatok vegyék át, a szaktárca pedig kizárólag a sportélet szervezésére összpontosítson. Az infrastruktúra fejlesztését továbbra prioritásnak tekintik majd – tette hozzá Novák –, és ebben a munkában figyelembe veszik majd, hogy a lakosság mintegy fele vidéki környezetben él. „A fiataloknak a sport egy kitörési pont, az önmegvalósítás egyik formája lehet, és ehhez meg kell teremteni a megfelelő feltételeket” – fogalmazott a „civilben” igazolt kerékpárversenyző, sőt paralimpiai bajnok Novák.Sergiu Bîlcea, Novák Károly Eduárd, Mészár Sándor és Faragó Péter a sajtótájékoztatón | A szerző felvétele

Az országos sportstratégia három fő fejezete a versenysport, a tömegsport és az iskolai sport lesz; utóbbi kapcsán nemcsak a testnevelési órák számának a növelését jelölte meg, hanem a tornaórák változatosabbá tételét is. „Jelenleg két-három sportágat gyakorolnak a gyerekek tornaórán, míg Nyugat- és Észak-Európában hat-hét sportág alapjait is megismerik, és nem annyira az erőnlétre, a fizikai felkészítésre, hanem a dinamikára és a játékosságra helyezik a hangsúlyt” – érvelt a miniszter.

Novák Károly Eduárd szerint „Románia talán az utolsó ország Európában, ahol még állami sportklubok működnek”, ezért a sporttámogatási rendszeren is változtatni kell, hogy a magán és költségvetési fenntartású egyesületek egyenlő eséllyel szálljanak versenybe. Az edzőképzést is fontos feladatnak nevezte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Aradi látogatásának egyik célja volt, hogy megtekintse az adottságokat, ugyanis a sportstartégiába is belefoglalt, a nemzeti edzőközpontokat felváltó Kiválóság-központok egyikét a Maros-parti városban tervezi létrehozni a minisztérium – ismerte el Novák Károly Eduárd. Mint fogalmazott, „a helyi igények találkoztak a mi elképzeléseinkkel”. Kifejtette, hogy a várhatóan a jövő év elejétől kialakításra kerülő központok öt-hat megye sportolót gyűjtenék össze. „Arad mellett szól, hogy közel az országhatár, az autópálya mellett fekszik, és az infrastruktúra 60-80 százaléka már rendelkezésre áll” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a központok nem csak nevükben lennének „kiválóak”. „Ezekkel együtt egy koncepciót is megteremtünk, értékkel töltjük meg őket, és 10-15 év múlva ezekből kerülhetnek ki a jövő olimpiai bajnokai” – fogalmazott. Hasonló központokat terveznek Konstancán, Iași-ban, Marosvásárhelyen és Bukarestben is.

Novák Károly Eduárd kifejtette – újságírói kérdésre válaszolva –, hogy követendő lehet a magyarországi úszó-, jégkorong és korcsolyasport példája, ugyanis évtizedek múlva olimpiai bajnoki címekben térült meg az infrastruktúrára és az utánpótlásnevelésre fordított befektetés. „Főleg azokat a sportágakat tartjuk szem előtt, amelyekben sok olimpiai érmet szerezhetünk. Ha ezen az úton haladunk, 2032-re úszásban, tornában, ökölvívásban, atlétikában, vívásban vagy evezésben visszatérhetnek a dobogóra a romániai sportolók” – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?