Női kosárlabda: a konstancaiak legyőzésével kupadöntős a Sepsi-SIC
Az aradi Final Four elődöntőjében az hazai csapat két ponttal alulmaradt a CSM Târgoviște ellen, így a dâmbovițai együttes lesz Gerebenék ellenfele a fináléban.
Idén Arad ad otthont a női kosárlabdázók országos kupadöntőjének. A szombati napon rendezett elődöntökön először a Sepsi-SIC csapata a címvédő Konstancai CSM-vel küzdött meg a fináléba jutásért. Tavaly a háromszékiek az elmúlt évek sikerei után rossz szezonzárást produkáltak, a kupában éppen a tengerpartiak búcsúztatták őket, tehát volt miért visszavágniuk nekik.
Jól is kezdték a meccset Gereben Líviáék, már az első negyed végére 12 pontos előnybe kerültek. A folytatásban is sikerült irányítaniuk a történetet az ebben a szezonban nehéz szituációkon áteső, tavalyhoz képest meggyengült Konstanca ellen. A tengerpartiak ponterős utolsó negyedet produkáltak, jelentősen csökkentve a különbséget, de így is megmaradt a Sepsi-SIC előnye. Egy év szünet után ismét kupadöntőt játszhatnak a szentgyörgyiek.
Ellenfelük a későbbi Arad–CSM Târgoviște meccsről került ki, a hazaiak meglepetésre csak kilenc pontot tudtak szerezni az első negyedben és a folytatásra sem állt össze a játékuk. A dâmbovițai csapat végül három pontos különbséggel diadalmaskodott és kiejtette a házigazdát. Vasárnap este hét órától rendezik a finálét, amelyen eldől, sikerül-e a háromszékieknek kisebb kihagyás után ismét trófeát nyerni.
Kosárlabda, Román Kupa elődöntők
Sepsi-SIC – Konstancai CSM 75–68 (23–11, 21–17, 20–14, 11–26)
Arad – CSM Târgoviște 56–59 (9–13, 12–21, 18–14, 17–11)
CSAK SAJÁT