Kosárlabda: ismét kikapott otthon az Aradtól, nem védhet címet idén a Sepsi-SIC

Nagy meglepetésre már az elődöntőben elveszítette bajnoki esélyeit a Sepsi-SIC női korsárlabdacsapata. A székelyföldiek 72 –63-ra kaptak ki az utolsó negyedben jobban játszó aradiaktól, akik ezzel bejutottak a Konstancai CSM elleni fináléba.

Utolsó mérkőzéséhez érkezett kedd este a Sepsi-SIC és az Aradi FCC Baschet elődöntős párharca a bajnokság rájátszásában.Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Bár az első meccset hazai pályán elveszítette a sepsiszentgyörgyi csapat, múlt pénteken vissza tudott vágni. 66 –55-ös győzelmükkel kiharcolták a hazai meccset, amelyet saját pályájukon játszhattak, itt már viszont nem fért bele a hiba Zoran Mikes lányaitól.

Ahogy arra számítani lehetett, szoros játékkal indult a mérkőzés. Mindkét csapat játékán érződött kicsit az idegesség is, a hazaiak nem tudtak kezdetben elég hatékonyak lenni támadásban, az aradiak pedig egymás után hibázták el a büntetődobásokat. Érződött a lelátón is a feszültség, amikor Hrisztova hárompontosát a korábbi sípszó miatt nem adták meg a játékvezetők.

Egészen az első negyed utolsó percéig kellett várni, hogy a SIC tíz szerzett pont fölé jusson a mérkőzésen, az aradiaknak viszont még ez sem sikerült. Várható volt azért, hogy ennél jobban belelendül idővel a játékba mindkét csapat.

Ez viszont a második negyedben sem történt meg, továbbra is rengeteg volt az elrontott dobás  és az eredménytelen támadás mindkét oldalon. Az utolsó percekben már kezdett megélénküli a játék, a hazaiak kicsivel növelni tudták a különbséget.  Ennek ellenére a 29–22-es félidei eredmény egyértelműen nem jelentette a meccs eldőlését.

A szünet után igyekezett egyből felzárkózni az aradi csapat, Gereben Liviáék igyekeztek tartani az előnyt. Ahogyan a párharc legelső mérkőzésén történt, most sem tudott jobban eltávolodni ellenfelétől a SIC, a vendégek folyamatosan kapaszkodtak.  Fontos pillanatban a cseh Vitulova vezérletével ismét összeszedték a játékukat, egyetlen pontra csökkentve a különbséget az utolsó negyed előtt.

Hosszú küzdelem után hirtelen minden a végjátékon múlott, egyik csapatnak sem fértek már bele nagy hibák a játékba. Az utolsó felvonást az aradiak kezdték jobban, 50–47-nél át is vették a vezetést. Ismét a hajrára kezdett kicsúszni az irányítás a sepsiszentgyörgyiek kezéből.

Sorra maradtak ki a hazaiak kísérletei, Zoran Mikesnek pedig nyolc pontos vendég vezetésnél kellett időt kérnie. A végéhez közeledve szinte alig csökkent a különbség, joggal izgulhattak a hazai szurkolók.  A végjátékot a vendégcsapat bírta jobban idegekkel, kiharcolva a döntőbe jutást.

A másik elődöntős párharcban is a harmadik mérkőzés döntötte el a továbbjutást. A Konstancai CSM otthon 71–66-ra verte a Municipal Târgoviște csapatát, így ők lesznek az aradiak ellenfelei a döntőben.

Sepsi SIC – Arad 63 – 72 (11–8, 18–14, 16–22, 18–28)

Sepsi Aréna, Sepsiszentgyörgy

Pontszerzők: B. Hrisztova (23), E. Nyström (12), Gereben L. (11), I. Belegante (5), C.M. Range (5), M. Jankovics (3), K. Armanu (2), S. Dunitrescu (2), S. Cătinean,  illetve T. Vitulova (19), A.G. Easley (12), N. Mititelu (9), B. Voica (9), Biszak B. (8), T. Murray (8), A. Ghiță (7), P. Ciucu

Kapcsolódók

Kimaradt?