Elégedett csapata elmúlt szezonjával és bizakodva várja a következőt Kelemen Kincső sepsiszentgyörgyi születésű kosárlabdázó, a Kolozsvári U játékosa. A 27 éves sportolónő számára már természetes, hogy egyszerre a pályán és a tanulás terén is helyt kell állnia, szívesen fordít időt mindkettőre. Luxemburgban eltöltött egy évére örömmel gondol vissza, beszélgetésünk során arra is kitért, melyik az a szempont, amelyben az ottani bajnokság előrébb járhat, mint a hazai.

Kelemen Kincső 1996-ban született Sepsiszentgyörgyön. Kosárlabdázó karrierje során kipróbálta magát az amerikai egyetemi bajnokságban és Luxemburgban is, az Ettelbruck csapatánál. Itthon a Sepsi SIC színeiben nemzetközi kupameccseken is pályára léphetett, jelenleg a Kolozsvári U játékosa.
Csapatával a legutóbbi bajnoki kiírásban hatodik helyezést ért el, most a következő szezonra készülnek, miután az Európa Kupából kettős vereséggel búcsúztak a görög Eleftheria Moschatou ellen. Beszélgetésünk során szó esett külföldi tapasztalatokról, fiatalok edzéséről és a kosárlabda romániai népszerűségéről is.  Az interjú még a szezon kezdete előtt készült, az előbb említett nemzetközi párharc elvesztése előtt.

– Pályafutásod során sok klubnál megfordultál, játszottál az Egyesült Államokban, Luxemburgban, itthon pedig a Sepsi SIC-nél és most az U-nál. Melyik volt az az időszak, amely során játékosként a legtöbbet fejlődtél?

–Nehéz megmondani. Mindenhol fejlődtem valamiben, de játékban Kolozsváron sikerült a leginkább bizonyítanom. Azt érzem, itt önmagam lehetek, és minden szempontból előre léphetek.

– A luxemburgi és a román bajnokságot összehasonlítva, mi jellemzi az ottani kosárlabdát és a hazai játékot?

Luxemburgban csak három külföldi játékos lehet egy klubnál, itthon jóval több. A helyi ligában tizenkét csapatból nyolc igazán versenyképes, de azért a román liga valamivel előrébb tart, itt az élcsapatokkal játszani nagy megmérettetés. Ezzel együtt, a hazai kosárlabdában nagy a különbség a legjobb három csapat és a mezőny vége között.

– Mennyire vagy elégedett csapatszinten a múlt szezonban elért hatodik helyezésetekkel?

– Meg voltam elégedve a teljesítményünkkel, hiszen tavalyi szezon elején részt vettünk egy barátságos tornán, ahol mindenkitől kikaptunk elég sok ponttal. Ezt követően a csapat többet edzett együtt, ősszel pedig pozitív változásokon mentünk keresztül, olyan meccseket nyertünk meg, amelyek az edzői stábot is meglepték.

Sajnálom, hogy a román kupában kikaptunk Sepsiszentgyörgyön az utolsó percben, de a bajnoki hatodik helyezés kevés külföldi játékossal, szűk kerettel és fiatal játékosokkal nagyon jó eredménynek számít.

– Ezzel kiharcoltátok az Európa Kupában való indulási jogot, személy szerint mennyi tapasztalatod van abban, hogyan kell nemzetközi szinten magasabb szintű ellenfelek ellen készülni?

– Amíg Sepsiszentgyörgyön játszottam, voltak nemzetközi meccseink, néhány az Európa Ligában is, tudom, hogyan kell készülni az ilyen mérkőzésekre, ez valóban tejesen más szint, min a román bajnokság. Fizikailag és csapatszinten is a topon kell lennünk.

– Hogy látod a kosárlabda romániai népszerűségét, mennyire közönségcsalogató?

– Sepsiszentgyörgyön imádják a kosárlabdát, a jó meccsekre több ezren is kimennek, Kolozsváron sajnos a női mérkőzésekre nem jönnek annyian, mint egy férfi meccsre. A férfiaknál sokkal jobb a marketing, a városban mindenhol látni, mikor van meccse az U-BT-nek. Lehetne több pénzt fordítani a női kosárlabda népszerűsítésére is, zsákolást nálunk nem nagyon látni, ettől függetlenül látványos és szórakoztató tud lenni a játékunk.

Luxemburgra visszatérve, ott kevesebben élnek, de többen járnak meccsre, mint Romániában. Ott szinte minden gyerek sportol valamit.

– Ha jól tudom, te edzőként is kipróbáltad már magad, ami számomra azért is érdekes, mert a játékosok többsége talán csak pályafutása befejezése után kezd el edzőként mások fejlődésére koncentrálni. Ezen kívül, te a profi kosárlabda mellett egyetemen is tanulsz, hogyan lehet ennyi dolgot beépíteni az idődbe?

–Már kiskoromban is ahhoz szoktam, hogy egyszerre az iskolában is teljesítsek és edzésekre járjak.  Megtanultam, ha sikeres akarok lenni, párhuzamosan oda kell tennem magam mindkét téren. Időigényes, de kosárlabda mellett nagyon szeretek tanulni, még egy év van hátra a mesterimből.

Jelenleg nem edzősködöm, viszont Luxemburgban lehetőségem volt gyerekeket edzeni. Rájöttem, szeretném mindazt visszaadni, amit kiskoromban kaptam a kosárlabdától, az edzőktől és csapattársaimtól. Profi játékosként valóban nehéz gyerekekre is elég időt szánni, úgyhogy inkább én is majd pályafutásom befejezése után koncentrálnék erre.