Női kézilabda-vb: magyar vereség a svédek ellen, a románok nyertek

 

Az első félidő után még vezetett, végül 26–22-re kikapott a svédektől a magyar női kézilabda-válogatott szombat este Göteborgban, így nem maradt esélye a negyeddöntőbe jutásra, az olimpiai selejtező viszont még meglehet. Nehéz helyzetben van a román csapat is, amely korábban 32–28-ra legyőzte a japánt, viszont Peráék már nem előzhetik meg a dán nemzeti együttest, rossz gólkülönbségük miatt a kilencedik helyre is kevés az esélyük.

Ismét pályára lépett a magyar és a román válogatott is a svéd-norvég-dán közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság szombati játéknapján, a kérdés az volt, kinek mennyi esélye marad a negyeddöntőre vagy az olimpiai selejtező elérésére.

A magyar csapat Göteborgban a házigazda svéd válogatottal találkozott, tehát bravúrra lett volna szükség negyeddöntős remény megőrzéséhez.

Fotó: Agerpres

A mérkőzést remekül kezdte a magyar kapuban Böde-Bíró Blanka, első hárítása után egy hetest is kivédett, a túloldalon pedig Vámos Petra megszerezte csapata vezető gólját. Az első percek szoros játékot hoztak, Golovin Vlagyimir együttese nemcsak tartotta a lépést a házigazdával, hanem többször volt előnyben, mint az ellenfél. Bő tíz perc után Bordás Réka második góljával már 5 –3 állt az eredményjelzőn Magyarország javára.

Már az elején látszott, a játékvezetők könnyen fogják osztogatni a két perces kiállításokat mindkét oldalon. A svédek első két elhibázott büntetője után Klujber Katrin sem tudott betalálni hetesből, a skandinávok Roberts góljával 6–6-nál beérték a magyar csapatot.

Fotók: MTI/Illyés Tibor

Böde-Bíró továbbra is tartotta jó formáját a magyar kapuban, a másik oldalon Bundsen is bemutatott néhány védést, így a gólok száma lassan növekedett, 8–7-es előnynél Golovin először kért időt, hiszen a támadójátékban akadtak hibák és pontatlanságok.

Albek Anna találatával ismét két gólosra nőtt a különbség a magyar válogatott javára, ezen a ponton Tomas Axner svéd szövetségi kapitány is kikérte az idejét. A skandináv csapat klasszisai, Roberts és Hagman szemmel láthatóan nehezen tudtak belejönni a játékba. Schatzl Nadine a félidő végéhez közeledve, három gólos vezetésnél fejbe dobta a svéd kapust, ezért kiállították.

Emberelőnyben valamivel közelebb tudott jönni Svédország, Lindqvist dobta a félidő utolsó gólját, így a szünetben 11–10-re vezetett Magyarország.

A második játékrész elején teljesen elolvadt a magyar előny, Jamina Roberts két góljával átvették a vezetést a svédek, láthatóan kezdett formába lendülni a világklasszis. 14-12-es skandináv vezetésnél Golovin Vlagyimir úgy érezte, ezen a ponton meg kellene fogni az ellenfelet.

Nem volt könnyű dolguk a magyar játékosoknak, a házigazdák érezhetően magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, védekezésül is szervezetté vált. Hansson találatával már négy gólosra duzzadt a svéd előny, Bundsen pedig komoly formában kezdett el védeni, sorozatban hárította a próbálkozásokat.

Egyre inkább úgy nézett ki, a magyar csapatnak nem lesz esélye visszazárkózni a mérkőzésbe, Hagman hetesével már 21–15 volt a svédek javára. Az utolsó tíz percben közelebb jöttek Albek Annáék, három gólosra csökkentették a különbséget, de a svédeknek erre volt válasza, végül 26–22-re nyertek a házigazdák, ezzel a legjobb nyolc közé jutottak.

A csoport többi mérkőzésén nem született meglepetés, Horvátország Kamerunt, Montenegró Szenegált verte magabiztosan. Golovin Vlagyimirék négy szerzett ponttal lecsúsztak a csoport negyedik helyére, az öt pontos horvátok legyőzése tehát nem jelentene negyeddöntőt, az olimpiai selejtezőre viszont még maradt esély, ugyanis a vébé kilencedik helyezettje is részt vehet rajta.

Korábban pályára léptek a románok is, 32:28-ra verték az előző fordulóban nagy meglepetést okozó japánokat. Csoportjuk másik két mérkőzésén Németország 31:21-re legyőzte Szerbiát, ezzel biztosította helyét a negyeddöntőben, Dánia pedig Lengyelország ellen nyert szintén tíz gólos különbséggel, utóbbi eredmény nem kedvezett Pera csapatának, rossz gólkülönbsége miatt kevés esélye maradt az olimpiai selejtező elérésére.

Svédország – Magyarország 26–22 (10–11)

Göteborg (Svédország)

Vezette: A. Covalciuc és I. Covalciuc (Moldova)

Gólszerzők: J. Roberts (7), E. Lindqvist (7), N. Hagman (5), E. Hansson (3), Lundstrom M. (2), J. Carlson, Mellegard O., illetve Vámos P. (6), Albek A. (5) Klujber K. (3), Kuczora Cs. (2), Schatzl N. (2), Győri-Lukács V.(2), Bordás R., Márton G.

Szövetségi kapitányok: Tomas Axner (Svédország), illetve Golovin Vlagyimir (Magyarország).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?