Nemzetközi kupaselejtezők: nyert a Ferencváros, a Kecskemét és a DVSC, kikapott a Zalaegerszeg

Minden magyar csapatnak van esélye a továbbjutásra, legnehezebb dolga a Zalaegerszegnek lesz.

Az ír Shamrock Rovers volt az ellenfele a Ferencvárosnak az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában. A magyar bajnok egy hatalmas kapushibának köszönhetően, Sigér révén szerzett vezetést a 16. percben. Állandósult a zöld-fehérek fölénye, s a 32. percben átlövésből betlált Ramirez is, aki hat és fél év után tért vissza vissza a Ferencvárosba.A Ferencváros volt a jobbik csapat | Fotó: Facebook/Ferencvárosi Torna Club

A második félidő újabb hazai góllal indult: az ecuadori játékos ezúttal nagyszerű beadásával előkészítőként jeleskedett, a hálóba pedig Traore fejelt. A negyedik találat Varga nevéhez fűződik, aki Traore önzetlen passza után vette be az írek kapuját. A Shamrock majdnem azonnal válaszolni tudott, de előbb a keresztléc, majd Dibusz mentett, ezt követően a hátralévő időben rendületlenül támadott tovább a Ferencváros, de újabb gól már nem született, így a két csapat első felvonása épp úgy 4-0-s hazai sikerrel zárult a Groupama Arénában, mint egy évvel ezelőtt.

Szintén az Európa-konferencialigában lépett pályára a Kecskeméti TE, a DVSC és a Zalaegerszeg. Előbbi a lett Rigát győzte le 2-1-re, Szuhodovszki és Pálinkás góljaival, a vendégek találatát Contreras jegyezte. A Loki idegenben, az ömény Alaskert vendégeként nyert. A debreceniek Loncsar góljával diadalmaskodtak, aki az 50. percben egy közeli lövéssel vette be a házigazdák kapuját.

A Zalaegerszegi TE Eszéken vendégszerepelt. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy sikerül döntetlenre hozni a találkozót, de Miérez a hosszabbításban megszerezte a hazaiak első és egyetlen találatát.

A visszavágókra egy hét múlva kerül sor.

Kapcsolódók

Kimaradt?