Négy aranyéremmel tért haza a dohai vb-ről a kolozsvári Maier-Orosz Judit senior úszó (INTERJÚ)

Kötelességének tekinti az úszást, családi hagyományait ápolná általa a számos nemzetközi sikert elérő Maier-Orosz Judit. A katari senior világbajnokságon 80–84 éves korcsoportban négy aranyérmet szerző kolozsvári sportoló mellúszásban érte el legújabb sikereit. Bár kiváló eredményei miatt elégedetten tér haza Dohából, sajnálja, hogy kedvenc versenyszámából, 200 méteres vegyesúszásból vitatható körülmények között kizárták. Sikereit családja emlékének, valamint városának és nemzetének ajánlja.

Folytatni tudta remek eredményeinek sorozatát a Maier-Orosz Judit senior úszónő. Tavaly ősszel a tokiói világbajnokságon tarolt, most pedig a nemrég véget ért katari tornán nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A 80–84 évesek kategóriájában tudott győzelmet aratni négy különböző versenyszámban.

Bár hagyományosan kétévenként rendeznék a senior világbajnokságokat is a felnőtt tornákhoz hasonlóan, a világjárvány miatt ez a lebonyolítás is átalakult. Az idősek versenye hagyományosan mindig két héttel a világbajnokság lezárulása után kezdődik, ugyanazon a helyszínen. A vb résztvevői közül egy kilencvenéves chilei úszónő volt a legidősebb versenytársa Maier-Orosz Juditnak.

„Beiratkoztam az összes mellszámra, tudtam, hogy a mellúszás fekszik nekem a legjobban. Ugyanebben a korcsoportban versenyez a világrekorder is, de számítottam arra, hogy a közeli háború miatt nem jön el egy arab országba, és úgy is lett. Kis szerencsével sikerült megnyernem az aranyérmeket ezekben a számokban” – tért ki a Maszol kérdésére a Dohában aratott sikereire a senior úszónő, hozzátéve, hogy indult 200 és 400 méteres vegyesúszásban is.

Fotó forrása: Maier-Orosz Judit magánarchívuma

Utóbbival kapcsolatban elmondta, ez a versenyen a legnehezebb szám, különösen a pillangót volt nehéz teljesíteni belőle. Sikerei ellenére csalódás volt számára, hogy kedvenc számában, a 200 vegyesen kizárták őt.

„Együtt indultam a chilei 90 éves versenyzővel, túl sokat tartottak minket a startkövön. A vigyázz után nem jött időben a sípszó, elhúzták, ő pedig beugrott a rajt előtt. Akaratlanul engem is befolyásolt, megmozdultam a startkövön. Ahelyett, hogy akkor lefújták volna futamot, elindították és végigment, ez rendezési hiba volt” – emlékezett vissza keserű szájízzel a történtekre Orosz-Maier Judit, hiszen a célba érkezés előtt azt hitte, megvan az arany.

Az esetet követően a kolozsvári versenyző elmondása szerint magába roskadt egy időre, így későn jutott eszébe az óvás lehetősége is, hiszen azt csak legfeljebb fél órával a futam után lehetett volna benyújtani. Nem volt különösebben elégedett a szervezés más részleteivel sem. Zavaró volt számára, hogy a medencében versenyek zajlottak díjkiosztás mellett. Nem lehetett rendesen odafigyelni a zaj és a zene miatt.

A senior versenyző Kolozsváron a Hațieganu park uszodájában készül a versenyekre. Sikerült magának olyan társaságot kialakítania, ahol mindig szeretettel várják. Háromszor-négyszer megy egy héten, a többi napon reggeli tornával igyekszik frissen tartani magát.

Szerinte ebben a korban vasakarat kell a versenyszerű úszáshoz. Edzés előtt néha átfut a gondolatain, hogy aznap nem kel fel korán, de végül mindig ráveszi magát. Kötelességként fogja fel az úszás folytatását, amivel családi hagyományait is ápolni tudja. Sikereit szülei és nővére emlékének ajánlja, valamint városának és nemzetének is.

„Minden korosztálynak ajánlani tudom, hogy keljen fel a fotelből és mozogjon, hiszen az úszás segíti a gondolkozást is.” – javasolta az aktív mozgást saját kortársainak is a sportolónő.

Kitért arra is, hogy tavaly alakult meg Kolozsváron az Universitatea senior úszóklubja, így oda is be tudott iratkozni. Eddig a Debrecen színeiben úszott, hiszen a nővére, a senior szinten tizenkétszeres világbajnok, tizenhét világrekordot felállító dr. Flóra-Orosz Katalin a magyarországi csapat színeiben versenyzett.

Maier-Orosz Judit következő versenyeivel kapcsolatban elmondta, szeretne májusban a román és magyar senior országos bajnokságon is úszni. Idén szerepelne a szerbiai Európa-bajnokságon is, az olimpia alatt szünetet tart, hiszen fotelből szeretné végignézni.

Kapcsolódók

Kimaradt?