László Csaba veszi át az FK Csíkszereda irányítását

A székelyudvarhelyi származású szakember mostanáig szakmai igazgatóként tevékenykedett a klubnál.

Nem maradt következmények nélkül, hogy a Liga 2 15. fordulójában az FK Csíkszereda hazai pályán vereséget szenvedett a sellenberki Comunaltól. A szombati, temesvári Poli elleni találkozón már Francisc Dican vezetőedző helyett ideiglenesen László Csaba irányíthatja a kispadról a gárdát, tudta meg a Nemzeti Sport (NS).László Csaba | Fotó: Vizi Balázs

Az 58 éves, székelyudvarhelyi születésű László Csaba két hónapja szerződött szakmai igazgatóként a székelyföldi klubhoz. Ezt a posztot korábban éppen Dican töltötte be, mielőtt tavasszal vezetőedzőnek nevezték ki. Viszont most már utóbbi munkáját sem folytatja, miután legutóbbi hét bajnoki mérkőzéséből csupán kettőt nyert meg az FK, és csupán az egymás elleni eredménynek köszönhetően áll a még felsőházi rájátszásba jutást jelentő hatodik helyen. A NS érdeklődésére a klub megerősítette, hogy László Csaba veszi át a csapat irányítását.

Az FK Csíkszereda bejelentette, László Csaba megbízott vezetőedző lesz, míg Dican játékosmegfigyelőként marad a klub alkalmazásában. Lászlónak az FK Csíkszereda lesz a második székelyföldi csapata, amit szakvezetőként irányíthat, ugyanis korábban, rövid ideig az élvonalbeli Sepsinél is dolgozott.

A Liga 2 versenyrendszere alapján az egykörös alapszakasz végén az első hat küzdhet az élvonalba jutásért: az első és második helyezett közvetlenül feljut a szezon végén, a harmadik és negyedik pedig a Liga 1 tizenharmadik és tizennegyedik helyén végzők ellen játszik osztályozót. A székelyföldi klub jelenleg az utolsó, felsőházi rájátszást érő helyen áll 25 ponttal, de csak jobb gólkülönbsége miatt előzi meg a FC Buzăut.

Az előző szezonban a felsőházról lemaradó klub értesüléseink szerint már a keret erősítését is megkezdte: a Honvéddal 2017-ben magyar bajnokságot nyerő Vernes Richárd lesz az egyik érkező (ezt a klub méhg nem jelentette be hivatalosan). A 30 esztendős támadó legutóbb a Vasas játékosa volt, de nyár óta nincs csapata. Az FK Csíkszereda első csapatában jelenleg három anyaországi játékos szerepel: Kelemen Dávid, Tajti Balázs és Jelena Richárd. 

Kapcsolódók

Kimaradt?