Előrelépne az FK Csíkszeredával László Csaba, a csapat új szakmai igazgatója

Felemelő érzésnek nevezte László Csaba, a székelyföldi FK Csíkszereda labdarúgóklubjának alig több mint egy hete kinevezett új szakmai igazgatója, hogy szülőföldjén dolgozhat.

László Csaba ismét Székelyföldön dolgozik | Fotó: FK Csíkszereda/Vizi BalázsSzeretné ott kamatoztatni a pályafutása során megszerzett tudást és tapasztalatot, ahol a futballkarrierje elkezdődött – nyilatkozta László Csaba az M1 aktuális csatornának kedden. László Csabát azt követően szólaltatta meg a magyar közszolgálati televízió, hogy a napokban az FK Csíkszeredánál szakmai igazgatóként vállalt szerepet.

„Régóta ismerjük egymást, a Székely Labdarúgó Akadémiáról is megvolt minden információm, így két-három nap egyeztetés után igent mondtam a felkérésre” – mondta a szakember, aki pályafutása során többek között a magyar válogatottnál másodedzőként, a Ferencvárosnál vezetőedzőként, az ugandai nemzeti együttesnél pedig szövetségi kapitányként is dolgozott.

„Komoly szakmai munka folyik itt, ebben szeretnék segíteni, mind az akadémián, mind a felnőtt csapatnál. Remélem, hogy a klub ugyanolyan sikeres lesz velem, mint amilyen volt eddig nélkülem” – jelentette ki.

A cél: előrelépni

László Csaba beszámolt arról, hogy elsődleges feladatai között a szakmai munka felügyelete, valamint az edzők és az első csapat segítése szerepel. „A cél az, hogy sikeresek legyünk, előre tudjunk lépni, és úgy gondolom, hogy ez sem rajtam, sem pedig a klubon nem múlik majd. A célok eléréséért dolgozni kell, de én szeretek dolgozni” – fogalmazott a szakmai igazgató, akinek a csíkszeredai szerződése a következő idény végéig szól, de szerepel benne egyéves hosszabbításra vonatkozó opció is. „Nem akarok ennyire messzire tekinteni, hiszen csak most kezdtem el a munkát. Először nézzük meg, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni, és ha van siker, akkor tudunk közösen gondolkodni a folytatásról” – mondta László Csaba.

Az FK Csíkszereda a húszcsapatos másodosztályú bajnokságban szerepel, és hét forduló után a hatodik helyen áll.

László Csaba 1964. február 13-án született Székelyudvarhelyen. Játékosként középpályás poszton szerepelt szülővárosában a Székelyudvarhelyi Haladás (Progresul) csapatában, majd a Székelykeresztúri Egyesülésnél (Unirea). Később megfordult Magyarországon a Volán FC, valamint a Budapesti VSC és Nyugat-Németországban a Bayer 05 Uerdingen csapatában, 27 évesen egy súlyos sérülés miatt visszavonult. Edzői pályafutását Németországban kezdte, a BW Kerpen, a Tus Grevenbroich és a Borussia Mönchengladbach csapatánál is dolgozott. 2004 januárjától Lothar Matthäus munkáját segítette a magyar válogatott mellett, majd a Ferencváros vezetőedzője lett. 2005-ben az év magyar edzőjének választották. Az ugandai válogatott élére 2006-ban került, a 181. helyről a 91-re vezette az afrikai válogatottat a FIFA rangsorában egy év alatt. 2008. július 11-én nevezték ki a skót Hearts csapatának menedzserévé. Az első szezonban a skót Premier League harmadik helyére vezette a gárdát, amely ezzel az Európa Liga selejtezőjben szerepelt. 2008–2009-ben az év menedzserévé választották Skóciában. 2010. szeptember 23-án lett a belga Sporting de Charleroi edzője, 2012-ben pedig kinevezték a litván válogatott élére. Később dolgozott az MTK-nál, a Dunaszerdahely csapatánál, ismét Skóciában a Dundee United FC-nél, majd 16 mérkőzésen irányította a Sepsi OSK-t is. Legutóbb a 2020–2021-es szezonban vállalt vezetőedzői feladatot az indiai Szuper Ligában szereplő Chennaiyin FC-nél.

Kapcsolódók

Kimaradt?