Kezdetben csak fiútestvéreit kísérte el hokiedzésre, hatéves kora óta viszont már aktívan űzi a sportágat Máthé Blanka. Számos sikert elért már a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey színeiben, jövőre a román válogatottal is megnyerné a 3. divíziós világbajnokságot. Még csak 21 éves, de csapata egyik legrutinosabb játékosának számít, aki szívesen látja el tanácsokkal kisebb társait.

– Mikor szeretted meg a korcsolyázást és a hokit?

– Négyéves voltam, amikor elkezdem korcsolyázni. Van egy ikertestvérem és egy nagyobb testvérem, mindkettő fiú, egyszerre tanultunk korizni az ikertesvéremmel, anyukám engem tanított, apukám pedig őt. Ők idővel elkezdtek hokizni, mindig jártam velük edzésekre. Hatéves koromban az edző megkérdezte, miért álldogálok mindig a pálya szélén és nézem őket, miért nem állok be közéjük én is. Így kezdődött a sport iránti szeretet, azóta én is folyamatosan hokizok, most már tizenöt éve. Nagy köszönettel tartozom Mezey Imre tanárúrnak, tőle tanultam meg a jégkorong alapjait.

– Ha jól tudom, a felcsíki csapatnál kezdtél el később játszani, hogyan indult el a karriered?

– Eleinte nálunk, Csíkszentdomokoson kezdtük el a sportot. Akkor még voltak télen hokipályák, amelyeket használni lehetett. Miután Karcfalván jégpályát építettek, a teljes csapatunk átköltözött oda. Ott egyesültünk azon falvak játékosaival, akik hasonló okok miatt mentek a helyi klubhoz.  Összeségében azért elég hamar sikerült összeszokni a többiekkel, akkor én voltam az egyedüli lány a csapatban.

– Mennyire volt számodra nagy kihívás ez? Amikor később elkezdtél a lányokkal is játszani, könnyebbnek érezted a helyzetet?

– Nem volt nagy kihívás, hiszen a testvéreim mellett a szomszédságunk is nagyrészt fiúkból állt. Úgy nőttem fel, hogy mindig velük játszottam kiskoromban. Nekem egyébként jobban is tetszett az az időszak, mert nagyon szerettem az ütközéseket és a kontaktusokat, ez a lányoknál már nem lehetséges. Ez kicsit hiányzik nekem a sportból.

– A Felcsíknél töltött évek után Gyergyószentmiklósra kerültél. Hogyan figyeltek fel a helyi klubnál a játékodra?

– A női hoki világnapja alkalmából tartottak egy rendezvényt Karcfalván, ahová a csíkszeredaiak és a gyergyóiak is eljöttek. Utóbbiak hívtak el, hogy próbáljam ki magam náluk. Akkor kezdtem el hozzájuk járni, egy évig még maradtam a lánycsapattal párhuzamosan a fiúknál is. Már akkor is tudtam, tizenhat éves korom után a szabály miatt kizárólag a nőknél folytathatom, úgyhogy maradtam véglegesen a Foxnál.

– Mostanra eljutottatok odáig, hogy a román bajnokság megnyerése mellett a magyarban is helyt tudtok állni. Milyen út vezetett idáig?

– Amikor odakerültem, még volt a klubnál néhány rutinosabb játékos, én még kicsikének számítottam. Az évek során szinte a teljes csapat kicserélődött, 1-2 játékos maradt meg a régi keretből. Most mindenki fiatal, 21 évesen én vagyok a második legidősebb a csapatban. A többiek motiváltak, keményen akarnak edzeni, jót tett nekünk ez a keretváltozás.

A magyar bajnokság számomra nem volt újdonság, korábban a fiúkkal is ott játszottunk. Sokkal keményebbek ott a meccsek, a hoki pedig összeségében fejlettebb, mint nálunk. A lányok között sokkal népszerűbb a sportág ott, mint nálunk Romániában. Itt valamiért csak a férfi jégkorong a népszerű, a nézők sem igazán járnak a mi meccseinkre.

– Rátérve a célkitűzéseitekre, mit szeretnétek elérni ebben a szezonban?

– Mindenképpen szeretnénk döntőt játszani a magyar bajnokságban, a románt pedig ismét megnyerni. Válogatott szinten pedig márciusban megnyernénk a világbajnokságot a 3 A jelű divízióban, hogy eggyel feljebb juthassunk.

– Ha már a válogatottat szóba hoztad, ott mennyire állt össze a csapat az elmúlt időben?

– Én négy világbajnokságon voltam, a legelsőn még tizenhat évesen, amikor még kicsinek számítottam. Ahhoz képest rengeteget fejlődött mostanra a csapat, most nemcsak a játékra gondolok. Nincsenek már kiközösítések amiatt, hogy az egyik Bukarestből jött, a másik Csíkszeredából, most egységesek vagyunk. A jó csapatszellem már megvan, most elsősorban a kondiban kell fejlődnünk, a jégre is be szeretnénk vinni ezt a felfogást.

– Említetted, hogy te már a nálad még fiatalabbakhoz képest rutinosnak számítasz. Szoktál időnként irányt mutatni a többieknek?

– Elsősorban a székelyföldi játékosokra jellemző, hogy világbajnokságok előtt tanácsot kérnek tőlem, nem esik nekik rosszul, ha elmondom, miben hibáztak. Mivel tapasztaltabb vagyok, fölnéznek rám, mint játékostársra, meghallgatják a véleményemet.

– Számodra mennyire nehéz a sportkarriered a tanulmányaiddal és a hétköznapi élet többi részével összeegyeztetni?

– Három éve abból állnak a napjaim, hogy hét közben egyetemre járok Kolozsváron, hétvégére pedig hazamegyek meccsekre edzésekre. Mivel csak ilyenkor van lehetőségem hokizni, nyáron olyan felkészülésre volt szükség, amivel a teljes szezont kibírhatom, sok energiát fektettem bele és keményen edzettem. Év közben a jeges edzéseket semmivel nem lehet pótolni, ami kis nehézséget jelent, de igyekszem hely állni a pályán.