Gyerekkorában sokáig nem érdekelte a hoki, barátnői biztatására kezdett bele a sportágba a csíkszeredai Kurkó Andrea. Profi pályafutása során rengeteg nehézséget tapasztalt meg a női szakág alacsony országos támogatottsága és a járványidőszak miatt, de úgy érzi, az új vezetőség színrelépése pozitív változásokat hozott és most már a válogatott is elindult a fejlődés útján. A csapat kapusaként egyetlen edzést sem szeretne kihagyni, mindent megtesz a jó teljesítményért, szabadidejében pedig szívesen kapcsolódik ki a természetben.

Kurkó Andrea 1998-ban született Csíkszeredában. Mára kapusként vált a Sportklub meghatározó játékosává, idén előszőr a magyar U25-ös bajnokságban is elindultak csapatával. Első meccsüket októberben, a Rampage csapata ellen játszották és hosszabbításban elszenvedett vereségük ellenére elmondhatják, hogy megszerezték első pontjukat a számukra remek fejlődési lehetőséget jelentő ligában.

– Ha jól tudom, fiúcsapatban kezdted el játszani a hokit gyerekkorodban. Mi volt ennek az előzménye, hogyan szeretted meg a sportágat?

–  Már az iskolában is egy olyan közösség része voltam, amelyben sokan szerették a jégkorongot, meccsekre is jártak. Én abban az időben még nem tudtam arról, hogy van Csíkszeredában női csapat. A barátnőim biztatására kezdtem el hokizni, az elején minden nagyon új volt nekem. A családomban nem volt senki, aki korábban érdeklődött volna a hoki iránt, én voltam ebben az első.

– Hogy fogadták, amikor elkezdtél edzésekre járni, támogattak vagy kicsit féltettek tőle?

– Eleinte annyira nem örültek az ötletnek, főleg akkor, amikor elkezdtem a fiúkkal játszani. Az volt a véleményük a jégkorongról, hogy durva sport, de ennek ellenére támogattak mindenben és rám bízták a döntést.

– Mennyire volt neked könnyű akkoriban a fiúkkal összeszokni és mennyi idő kellett hozzá?

– Visszaemlékezve, nem okozott nagy nehézséget a beilleszkedés. Egyből befogadtak a csapatba. Mivel kamasz fiúkkal játszottam együtt, voltak azért időnként olyan pillanatok, amikor valamilyen szinten éreztették velem, hogy lány vagyok és fizikailag gyengébb, mint ők. Párhuzamosan játszottam a fiúk és a lányok mezőnyében, utóbbiban viszont akkor még nagyon gyenge volt a bajnokság. Olyan szezonunk is volt, amikor csak két meccset kellett játszanunk.

– Az elmúlt években azért fejlődésnek indult a női szakág is Romániában. Mekkora különbséget érzel színvonal szempontjából a jelen és az akkori helyzet között?

– Mostmár úgy érzem, többet foglalkoznak a női hokival, mint korábban. Látom, hogy az utánpótláscsapatokban is egyre több kislány kezd el jégkorongozni, jobban befogadják őket az edzők, ami nekünk hosszútávon nagy segítség. Nálunk női szinten nincsen korosztályok, tizennégytől negyven éves korig együtt játszunk.

– Visszatérve az elejére, te mezőnyjátékosként kezdted el űzni a sportágat, aztán hamar áttértél a kapus posztra. Mesélj egy kicsit erről!

– Nekem soha nem fordult meg olyasmi a fejemben, hogy kapus akarok lenni. Az akkori edzőm, Koncsag Kinga valószínűleg úgy gondolta, játékosként nem igazán van bennem potenciál, ezért segített nekem elindulni ezen a poszton. Akkoriban nem igazán volt népszerű a csíkszeredai hokiban, hogy a lányok a fiúkkal hokizzanak, de neki köszönhetően erre is kaptam lehetőséget.

– A román válogatottba mennyire volt nehéz beilleszkedni? Amikor előszőr meghívtak téged, még kevesebb csapat volt a bajnokságban.

– Igen, akkor még a Gyergyó nem szerepelt a mezőnyben. Csak mi voltunk és az akkori Triumf Bukarest. Nem volt nehéz a beilleszkedés, mert tulajdonképpen szinte a teljes klubcsapatunkkal mentünk a világbajnokságra. Mostanában a válogatott terén is fejlődést tapasztalok, már a márciusi világbajnokság előtt is volt edzőtáborunk és felkészülési meccseink, ami a korábbi években egyáltalán nem. A szövetség új vezetősége támogat minket, a vezetőedző jól összerázta a csapatot.

– Ahogy utaltál rá, korábban sok nehézséggel kellett megküzdenetek. Elgondolkodtál-e valaha azon, hogy abbahagyd a jégkorongot?

– A járvány időszakában eléggé szétment a csapat, nem tudtunk indulni a bajnokságban sem. Volt egy olyan év, amikor nem igazán edzettem. Akkor úgy gondoltam, ez ennyi volt és nem fogok soha többet jégkorongozni. Ennek ellenére semmiképpen nem szerettem volna abbahagyni, soha nem fordult meg ilyesmi a fejemben. Szerintem jöhet bármi, amíg lehetséges, addig szeretném folytatni.

 Nehéz volt a későbbiekben ismét összerakni a csapatot, sok embernek alább hagyott a kitartása, néha én tartottam az edzést. Néhány társammal együtt azért küzdöttem, hogy ne szűnjön meg a női hoki Csíkszeredában.

– Ezt sikerült is elérni. Idén már elindultatok a magyarországi U25-ös bajnokságban is, mennyire jelent számotokra ez új kihívást?

– Amikor a tavalyi szezonban újra alakult a csapatunk, olyan emberek is mellénk álltak, akik tudnak érdemben segíteni nekünk. Már akkor kitűztük célként a magyar bajnokságban való indulást. Ez nekünk nagyon fontos lépés a fejlődés felé, mert erős ellenfelekkel tudunk meccseket játszani. Nekünk kell kitaposni az utat a fiataloknak, hogy minél többen kezdjenek el jégkorongozni. Így, hogy a magyarországi ligában is indulunk, sokkal nagyobb tétje lehet számukra a csapatunkba kerülésnek.

– Milyen célkitűzéseitek vannak a szezonra?

– Szeretnénk kemény meccseket játszani és természetesen minél többet megnyerni közülük. Azt viszont elmondhatom, nem ez az elsődleges célunk az első magyar bajnoki szezonunkban. Nagyon jól tudjuk, hol állunk jelenleg a felkészülésben, mik a hiányosságok. Sokan munka mellett járnak edzésre, ez nehézséget jelent. Most a fejlődés a legfontosabb a számunkra.

– Neked mennyire nehéz az élet egyéb dolgaival összeegyeztetni a felkészülést?

–  Minden edzésen részt veszek, nagyon kivételes ok kell ahhoz, hogy hiányozzak. Kapusként külön is készülök, nem csak a csapattal, van egyéni felkészülésem is, amelyet igyekszek szintén rendszeresen végezni.

– Mi tud téged kikapcsolni a körforgásból?

– Amit a szabadidőmben legszívesebben csinálok, az a természetben való kirándulás. Nagyon szép helyen élünk, így rengeteg lehetőség van erre és rendszeresen ki tud kapcsolni. Ezen kívül, ha tehetem, akkor szívesen olvasok is.