Idén őszre megépülhet a modern sportbázis Zilahon

A zilahi önkormányzat vezetősége, az ingatlanügyi és a műszaki osztály képviselői a múlt héten megbeszélést tartottak azzal a vállalkozóval, akinek a cége megnyerte a sportlétesítmény kivitelezését. A találkozón véglegesítették a beruházás utolsó részleteit, a kivitelező megígérte, amint megkapják az építési engedélyt, elkezdik a munkálatokat a Liget negyedben, az új ANL-s tömbházak közelében. A munkálatokkal előreláthatóan őszre elkészülnek – mondta.

„Az új sportlétesítményben az UEFA által jóváhagyott szabvány szerinti műfüves labdarúgópálya, 40/20-as tartánpálya, éjszakai kivilágítás és két parkoló (az egyik két autóbusz, a másik 55 személygépkocsi számára) lesz” – ismertette Fazakas Miklós alpolgármester.

A sportközpont futballozásra, röplabdázásra és kézilabdázásra is lehetőséget nyújt, a beruházás az Országos Befektetési Alap révén valósul meg, értéke 5 616 403 lej.

Az alpolgármester elmondta, Zilahnak nagy sportmúltja és -jelene van, a megyében számos sikeres fiatal sportoló tevékenykedik, ezért egy ilyen sportlétesítmény megvalósítása nagyban hozzájárulhat a még jobb teljesítmény eléréséhez. Jelenleg a helyi sportpályát újítják fel, kicserélték a székeket, amint az időjárás engedi, folytatják a további munkálatokat.Fotó: Zilah Polgármesteri Hivatala

Nemrég kétszáz fiatal sportoló ajándékcsomagot kapott az önkormányzattól mintegy köszönetképpen az eddig elért eredményekért. A múlt hónapban a megyei tanács is megjutalmazta az élsportolókat, akik országos és nemzetközi versenyeken, különböző sportágakban kiváló teljesítményt értek el.

„Tehetséges teniszezőink, ökölvívóink, atlétáink vannak, és ha csapatról van szó, ki kell emelnünk a SCM Zalău röplabdázóit, akik második helyezést értek el a tavaly, és európai szinten is képviselték városunkat, valamint a női kézilabdázókat, a HC Zalău csapatát. Ők a 2021-es Román Kupában 3. helyet értek el, de van olyan sportolónk, aki a tokiói paraolimpiai játékokon dzsúdóban bronzérmet nyert. Ezen fiatalok munkáját értékelni kell, a mi feladatunk támogatni őket, ezért reméljük, az új, modern sportlétesítmény megfelelő feltételeket nyújt majd számukra, hogy a jövőben még hatékonyabban készülhessenek a versenyekre” – nyilatkozta az alpolgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?