Megújul a szászrégeni mozi épülete és a piaccsarnok

A felújítási munkálatok előkészítése javában zajlik, aminek eredményeképpen megújulhat a szászrégeni mozi és a piaccsarnok is.

A fejlesztési minisztérium több mint 17 millió lejt biztosít a két beruházásra. A rehabilitációs munkálatokra már aláírta a kivitelezési szerződést a nyertes céggel az Országos Befektetési Társaság (CNI).

Aláírták a szerződéseket | Fotó: Márk Endre/Facebook

„Az 1960-as években épült szászrégeni mozi teljesen megújul, közösségi térré alakul” – közölte a Maszollal Grama Imola, a szászrégeni polgármesteri hivatal szóvivője. Mint fogalmazott, két moziterem, illetve számos más tevékenységre alkalmas helyiség várja majd Szászrégen lakóit, hogy feltöltődjenek, hasznosan és kellemesen töltsék a szabadidejüket. A tájékoztatás szerint az épületet bővítik, modernizálják és többfunkcióssá alakítják át. A bővített részt workshopok, művészi előadások próbái, kulturális tevékenységek számára teszik használhatóvá, az alagsorban a központi fűtéshez szükséges hőközpontot helyezik el – ismertette a terveket a szóvivő.

Mint részletezte, az emeleten könyvtár és olvasóterem kap helyet, ugyanakkor kialakítanak egy színházi előadásnak, konferenciának, kiállításnak is alkalmas 145 férőhelyes termet, mellette pedig egy kisebb termet is felszerelnek, amely a tervek szerint 54 férőhelyes 3D-moziteremként működik majd. Az épületben új mellékhelyiségek, valamint irodák és öltözők is lesznek, emellett minden termet és helyiséget korszerű bútorzattal rendeznek be.

Fotó: Salvati Marele Ecran

„A városi piac korszerűsítése már évek óta tart, most a befejezéséhez szükséges összeget is megkapta az önkormányzat”– tette hozzá Grama Imola.

Hamarosan ott is elkezdődnek a munkálatok, és ha minden terv szerint halad és az időjárás sem akadályozza a munkálatokat, két, legtöbb három hónap múlva átadhatják a szászrégeni és környékbeli termelőknek és vásárlóknak a felújított piacot – összegzett a szóvivő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?