banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Gólzápor, rekord és néhány meglepetés – Elrajtolt a Bajnokok Ligája

Kedden, szerdán és csütörtökön játszották a 2024-2025-ös labdarúgó Bajnokok Ligája bajnoki szakaszának első fordulóját. Mint ismeretes, idéntől új formátumban zajlik az európai klubfutball legrangosabb kupasorozata, ami előzetesen több vitát is generált mind az érintettek, mind pedig a szurkolók körében. Az első fordulót követően megpróbáljuk összefoglalni az első benyomásokat. 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a kilencvenes évek elején bevezetett formátumot változtatta meg gyökeresen azzal, hogy a résztvevő csapatok számát 32-ről 36-ra növelte, továbbá, az eddig megszokott csoportkör – a 32 csapat nyolc négyes csoportban játszott oda-vissza rendszerben összesen hat mérkőzést – is megszűnt, helyette minden csapat nyolc meccset játszik, négyet hazai pályán, négyet pedig idegenben. A bajnoki kör végén az első nyolc csapat automatikusan bejut a nyolcaddöntőbe, míg a 9-24. helyezett csapatok oda-vissza párharcot vívnak az egyenes kieséses szakaszba jutásért. A 25-36. közötti helyezettek automatikusan búcsúznak a sorozattól. 

Fotó: UEFA Champions League/Facebook

A szurkolók fő kifogása az új rendszerrel kapcsolatosan az volt, hogy az UEFA ismét az anyagi érdekeket helyezte előtérbe a létszámbővítéssel, míg egyes klubok az amúgy is egyre zsúfoltabb versenynaptár miatt fejezték ki nemtetszésüket. Egyébként a helyzet amúgy is meglehetősen feszült, néhány napja a Manchester City játékosa, Rodri beszélt arról, hogy a futballisták túlterheltek, de ahogyan korábban írtuk, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ellen is panaszt készül tenni több európai topliga és érdekvédelmi szervezet a klubvilágbajnokság 32 csapatosra való bővítése miatt. 

A helyzet tehát nem egyszerű a futballvilágban sem, viszont annyi biztos, hogy a futballszurkolók többsége a divergenciák ellenére türelmetlenül várta az idei BL-rajtot, amely rögtön az első játéknapon több látványos mérkőzéssel örvendeztette meg a nézőket. Gólokból sem volt hiány, hisz csak kedden nem kevesebb mint 28 találat született, ez a szám pedig az első forduló három játéknapján összesen 57 volt.

Ugyanakkor egy új rekordot is jegyezhettünk, mivel Bajnokok Ligája-meccsen még egy csapatnak sem sikerült az, ami kedden a Bayern Münchennek, mégpedig kilenc gólt lőni 90 perc alatt. A bajoroktól elszenvedett 9-2-es kiütés szenvedő alanya a Dinamo Zágráb volt, amelynek vezetőedzője a katasztrofális vereséget követően csütörtökön már távozott a horvát bajnok kispadjáról. A Bayern idei BL-debütálását egyébként sok szakértő is kíváncsian várta, mert a bajor sztárcsapat igencsak félresikerült előző idényét követően – a Bayern csupán a harmadik helyen végzett a Leverkusen és a Stuttgart mögött és egyetlen trófeát sem nyert – új edző is érkezett Vincent Kompany személyében. Több elemző értetlenül fogadta a Bayern vezetőségének döntését, miszerint a néhány éve a Manchester Cityből visszavonuló, minimális edzői tapasztalattal rendelkező Kompany lett a befutó, de az eddigi eredmények - háromból három győzelem a Bundesligában és rögtön első BL-meccsén egy 9-2-es arányú siker – azt sugallják, hogy nem volt a legrosszabb döntés. Ahogy nem volt rossz döntés kifizetni 52 millió eurót Michael Olise játékjogáért sem, aki rögtön két találattal bizonyította, hogy megérte a pénzét. A Harry Kane négy gólján kívül még egy fontos mozzanat történt a Bayern–Dinamo meccsen, mégpedig Leon Goretzka korábbi alapember visszatérése, aki csereként beállva góllal járult hozzá csapata történelmi sikeréhez. 

Ha pedig a német csapatokról van szó, akkor a tavalyi Bundesliga-második Stuttgartnak majdnem sikerült meglepnie a címvédő Real Madridot annak otthonában. Azért csak majdnem, mert a Real szokásához híven a mérkőzés utolsó perceiben szerzett két góllal 3-1-el küldte haza a germánokat. Itt meg kell említeni, hogy a nyáron a PSG-től a Realba igazoló Kylian Mbappé megszerezte első BL-gólját a blancók mezében, és hasonlóképpen cselekedett a másik új szerzemény, a mindössze 18 éves brazil tehetség, Endrick is, aki a fél pályát lefutva szerzett szépségdíjas találatot. 

Kisebb meglepetést okozott az AC Milan - Liverpool keddi találkozó, ahol az olaszok korai vezető találata ellenére az angolok viszonylag simán nyertek 3-1-re, magyar vonatkozásban pedig külön öröm, hogy az angolok harmadik gólját Szoboszlai Dominik szerezte. 

A nagyobbik meglepetésre a szerdai játéknapon került sor, szintén egy angol-olasz párharc alkalmával, ahol a Manchester City hazai pályán csupán gólnélküli döntetlent ért el az Internazionale Milano ellen, noha a fogadóirodák egyértelműen Pep Guardiola csapatát tartották a győzelemre esélyesebbnek. A Paris Saint-Germain rendesen szenvedett a Girona ellen, az 1-0-ás siker végül az ellenfél kapusának a meccs végén elkövetett elképesztő hibájából született. 

A legváratlanabb eredmény viszont csütörtökön született, amikor a hat év után újra BL-főtáblás AS Monaco hazai pályán 2-1-re legyőzte a 80 percen át emberhátrányban játszó Barcelonát. Lamine Yamal viszont felírta nevét a góllövőlistára, még ha ez sokat nem is segített a katalánokon. 

A német bajnok Bayer Leverkusen probléma nélkül gázolta le idegenben 4-0-ra a Feyenoord Rotterdamot, míg a Lipcse 2-1-re maradt alul az Atletico Madrid otthonában. Az Atalanta és az Arsenal nem bírt egymással, ez volt az egyetlen csütörtöki mérkőzés, ahol gólnélküli döntetlen született. 

A második fordulóra október 1-2-án kerül sor, amivel egyúttal visszatér az eddig megszokott kedd-szerdai meccsnap is, mert a mostani háromnapos sorozat szintén újdonságnak számít, ilyenre még egyszer fog sor kerülni a bajnoki szakasz során.

Röviden, az első fordulót követően érdekesnek tűnik az új BL-formátum, bár a régi beidegződéseknek köszönhetően néha még mindig beugrik, hogy mi lesz a visszavágón, ami viszont már nem létezik. Mindegyik csapatnak van viszont lehetősége javítani egy másik ellenfél ellen, az viszont látszik, hogy a papírforma alapján esélyesebbnek tartott klubok többségének nem fog problémát jelenteni az egyenes kieséses szakaszba való jutás, főleg, hogy itt legalább két olyan csapat ellen is játszani fognak, amelyeknek kevesebb (vagy nulla) tapasztalata van a legrangosabb kupasorozatban való szereplés terén. A foci viszont épp attól szép, hogy meglepetések bármikor történhetnek, az első forduló pedig megmutatta, hogy új formátum ide vagy oda, a Bajnokok Ligája az új idényben sem lesz unalmas.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?