Erste Liga: a Brassó és a Ferencváros jutott a döntőbe

Mindkét párharcban eldőltek az elődöntők a jégkorong Erste Ligában húsvét vasárnapján. A Brassói Corona Gyergyószentmiklóson, az FTC-Telekom pedig a Csíkszeredai Sportklub otthonában tudott győzni.

Egyértelmű volt a képlet a Hargita alján, a Sportklubnak mindenképpen nyernie kellett ahhoz az elődöntő hatodik mérkőzésén, hogy életben maradjanak a döntős álmok. Ehhez képest csendesen indult a találkozó, majd a házigazda ragadta magához a kezdeményezést. Többet támadott a Sportklub, ám egy-egy kiállításon kívül gólt nem láthatott a Vákár Lajos Műjégpálya közönsége az első húsz percben.Fotó: Csíkszeredai Sportklub/Pál Zoltán

A második harmad közepéhez közeledve kétszer is emberelőnybe került a Sportklub, ám ebből a vendégek jöttek ki jobban. A második létszámfölényes helyzetben egy ellentámadásból betalált a Ferencváros. A találatot megelőzően Kärmeniemi ráesett a hazai kaput védő Adorjánra, ám a játékvezetők videózást követően érvényesnek ítélték a gólt (0–1). Ezt követően rövidesen, mintegy fél percen át kettős előnyben támadhattak a hazaiak, ám nem éltek a lehetőséggel, ahogy a Fradi is elpuskázott még egy emberelőnyt a harmadban.

A harmadik felvonás elejét megnyomta az FTC, de a Sportklub, kiszabadulva a nyomás alól Sofron 45. percben szerzett találatával egalizált (1–1). Nagy iramú, oda-vissza játék alakult ki a gól után, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám azok ki is maradtak. A dudaszó előtt 15 másodperccel Salló talált be Arany Gergőnek, ám a gól előtt Levin kisodorta a vendégkapus ütőjét a kezéből, ezért újra videóbíró döntött, ezúttal azonban nem adták meg a találatot. A döntést követően elszabadultak az indulatok a lelátókon, különböző tárgyak repültek a jégre a nézőtérről, így idő előtt véget ért a játékrész.

A párharc során nem egy hasonló játékvezetői ítélet sújtotta Sportklubot, ezért volt az általános felháborodás. Ráadásul még a negyeddöntőben, a BJAHC ellen az egyik szeredai győzelemmel záródott találkozó eredményét bírói műhiba miatt megsemmisítették. Mindezt figyelembe véve érthetően sérelmezték a hazai drukkerek a bírók döntését, amivel a Salló Alpár gólját érvénytelenítették. A dobálás persze ezzel együtt sem elfogadható cselekedet.

A jégfelület felújítása után lepörgették a 15 másodpercet, majd útjára indult a hosszabbítás, amelyben mindkét oldalra eldőlhetett volna a mérkőzés. Helyzetek maradtak ki itt is, ott is, majd a 72. percben Adam Brady betalált és a döntőbe juttatta a zöld-fehéreket.

Az FTC-Telekom a Brassói Coronával játszik az aranyéremért.

Jégkorong Erste Liga elődöntő, 6. mérkőzés

Csíkszeredai Sportklub – FTC-Telekom 1–2 (0–0, 0–1, 1–0, 0–1)

Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya

Gólszerzők: Sofron István (45.), ill. Tóth Gergő (30.), Adam Brady (72.)

Kapura lövések: 32–39

Kiállításpercek: 6, ill. 10 perc

A párharc végeredménye 4–2 az FTC-Telekom javára.

Hasonló volt a képlet a másik párharcban, ahol a címvédő Gyergyói HK a Brassói Coronával szemben igyekezett versenyben maradni az elődöntő hatodik találkozóján. A pályaválasztó GYHK korán hátrányba került, VanWormer a negyedik percben becsapta Rinnét (0–1).

A középső harmadban 15 perc alatt eldöntötte a párharcot a barcasági együttes. Ennyi idő alatt háromszor is betaláltak Valcharék, Haaranen találata csak szépségtapasz volt (1–4).

A záró játékrészben, hat és fél perccel a vége előtt két gólra zárkózott a Gyergyó, ám a Brassó további két találatot szerezve eldöntött minden vitás kérdést.

A Corona 2021 után mérkőzhet újra az Erste Liga bajnoki címéért. Ellenfele az FTC-Telekom együttese lesz.

Jégkorong Erste Liga, elődöntő 6. mérkőzés

Gyergyói Hoki Klub – Brassói Korona (0–1, 1–3, 1–2)

Gyergyószentmiklós

Gólszerzők: Haaren Matias (39.), Bodo Christopher (54.), ill. Van Wormer (4.), Cornet Philippe (22. és 35.), Holwell Adam (28.), Blackwater Judd (55.), Valchar Radim (57.)

A párharc végeredménye 4–2 a Brassói Corona javára.

Kapcsolódók

Kimaradt?