A Brassói Corona nyerte az országos hokibajnokság törvénytelennek tartott fináléját

A Brassói Coronáé lett az országos jégkorong-bajnoki cím, miután az egyik fél második győzelméig tartó döntő péntek esti, hazai találkozóján 7-1-re legyőzte a Steauát. A barcasági együttes 2-1-es összesítetettel nyerte meg ezt a menet közbeni szabálymódosítás miatt törvénytelennek tartott párharcot.

Fotó: a Brassói Corona Facebook-oldala

Erre a párharcra, mint ismeretes, úgy került sor, hogy a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) korábbi vezetősége pár napja megváltoztatta az eredeti versenykiírást és eltörölte az elődöntőket. A középszakasz lezárulta alapján első és második helyen végzett Brassót, illetve a Steauát írta ki a fináléba, miközben az Erste Liga-győztes Gyergyói HK-t és a Csíkszeredai Sportklubot a bronzmeccsre „kárhoztatta”. A székelyföldi alakulatok ezt törvénytelennek tartják, ezért tiltakozásként nem álltak ki a kisdöntőben, és bírósági keresetet indítottak a versenykiírás menet közben történt módosításának érvénytelenítése érdekében.

Nagy Attila, akit a vitatott döntés után választottak az FRHG elnökévé támogatásáról biztosította a bojkottáló hargitai együtteseket. „Frissen, az említett döntés után megválasztott elnökként egyetértek az érintett csapatok felháborodásával. Támogatom tiltakozásukat, és minden rendelkezésre álló eszközzel segítem a törekvésüket. Felhívom a Román Jégkorong Szövetség minden alkalmazottjának a figyelmét, hogy a munkájukat nem néhány ember érdekeinek megfelelően kell végezniük, hanem a sportágat, a fair playt kell szolgálniuk! Én abban hiszek, hogy a bajnokságnak tisztességes módon a pályán kell eldőlnie” – foglalt állást Nagy Attila a Facebook-oldalán közölt bejegyzésében.

Emlékezetes, hogy a GYHK az Erste Liga-győzelme után a román bajnokságban is főesélyesnek számított. A középdöntőben viszont tartalékosan állt fel, az elődöntőre várva elsősorban fiatal játékosaiknak biztosítottak játéklehetőséget az eredetileg tét nélkülinek tartott találkozókon.

Fotó: a GYHK Facebook-odala

A hargitai piros-fehérek sporttörténeti Erste Liga-győzelmüket különben egy a szurkolóikkal közös szezonzáró bulival ünneplik meg. Pénteki bejelentésük alapján április 17-én hétfőn 18 órakor a gyergyószentmiklósi művelődési ház előtti téren, a Bagossy Brothers Company, a No Sugar zenekar és a 4S Street együttes fellépése mellett ünnepelnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?