Ki lesz az Erste Liga erdélyi döntőse?
Pénteken 18:30-tól rendezik meg gyergyószentmiklósi műjégpályán az Erste Liga „erdélyi elődöntőjének” mindent eldöntő hetedik mérkőzését. A nagy kérdés, hogy a Gyergyói HK vagy a Brassói Corona harcolja ki a döntőbe jutást és ezzel a lehetőséget, hogy „átörökölje” a Csíkszeredai Sportklubtól a bajnoki címet.
Rendkívül szoros elődöntők után alakulhat ki péntek estére a jégkorong Erste Liga fináléja, mindkét elődöntőben 3-3-as állánál rendezik meg a mindent eldöntő hetedik mérkőzést. Az már biztos, hogy a bajnokság döntőjében erdélyi-magyarországi párharc lesz a trófeáért, mert egyik ágon a Gyergyói HK és a Brassói Corona, másik ágon pedig a Budapest Jégkorong Akadémia HC és a Ferencváros küzd a döntőbe jutásért. De hogy melyik csapat lesz az a két csapat, az pénteken dől majd el Gyergyószentmiklóson és Káposztásmegyeren.
Mint írtuk, a keddi mérközésen a Brassónak sikerült egyelítenie, így 3-3-as állással mennek egymásnak a csapatok. Kedden 4-2-re kapott ki a Gyergyó, de előtte 2-1-re verte a Brassót. Azelőtt 4-3-mal győzedelmeskedtek a barcaságiak, viszont az azt megelőző mérkőzésen a gyergyóiak nyertek 4-2-re. Az első párharc eredménye 2-1 volt a pályaelőnnyel rendelkező HK javára, de a második, szintén hazai mérkőézsen már meglepte őket a Corona. A fenti eredménysorból is kitűnik, hogy nagy volt az adok-kapok a Liga erdélyi elődöntőjében, így szinte lehetetlen megmondani, hogy melyik csapat lesz képes felülkerekedni. Az már biztos, hogy mindkét csapat belead majd apait-anyait a pénteki mérkőzésbe, hiszen tavaly a brassóiak döntőt játszottak, a Gyergyó pedig idén megtáltosodva az alapszakasz egyik legjobbja volt.
A negyeddöntőben a Gyergyói HK 4-0-ás söpréssel verte a Dunaújvárosi Acélbikákat, míg a Brassói Corona 4-1-es összesítéssel ejtette ki a Csíkszeredai Sportklubot. A tavalyi szezonban a brassói és a gyergyói gárdát is a csíkiak búcsúztatták, idén úgy látszik fordult a kék-fehérek szerencséje.
A másik ágon szintén küzdelem folyik a döntőbe jutásért. A Budapest Jégkorong Akadémia HC és a Ferencváros - hasonlóképpen az erdélyi elődöntőhöz - 3-3-ra áll hat mérkőézs után