Erste Liga: kialakult a negyeddöntők párosítása

Hétfőn online esemény keretében választottak ellenfelet az Erste Liga alapszakaszának élcsapatai a bajnokság rájátszására. A legizgalmasabb párharcnak a Csíkszeredai Sportklub – Gyergyói HK székelyföldi összecsapás ígérkezik. A párharcok már kedden elkezdődnek.

A rájátszásba jutott 8 csapat képviselőinek részvételével online ellenfélválasztás során alakult ki az Erste Liga negyeddöntőinek párosítása. A legjobb nyolc közé négy olyan csapat jutott be, amelyek még sosem nyerték meg Erste Ligát, illetve a jogelődjének számító MOL Ligát. A Brassói Corona, a Debreceni EAC, a Gyergyói Hoki Klub és az UTE még nem emelhette magasba a magyar bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság győztesének járó serleget. Érdekesség, hogy az UTE utoljára 1988-ban nyert magyar bajnokságot, azóta a 2010-es szezonban jutott ehhez a legközelebb, amikor döntőt játszott a lila-fehér gárda.

A rájátszás másik négy résztvevője volt már liga-győztes. Az FTC-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub 2-2 elsőséggel dicsekedhet, a tavaly éppen ez a két gárda kapta a megosztott első helyet. Rajtuk kívül a MAC HKB Újbuda és az Opten Vasas HC is egyszeres bajnoknak mondhatja magát, igaz, sikerüket nem a mostani nevükön jegyezték.

Tradicionálisan választott a Brassó, praktikusan az FTC

Elsőként az alapszakasz-győztes jogán a Brassó választhatott. A Cenk-alattiak a „tradicionális” utat választották és az alapszakasz 8. helyezettjét, a Vasast vitték magukkal. A két csapat alapszakasz-beli meccseit kivétel nélkül a Corona nyerte imponáló 20-7-es gólkülönbséggel.

Az alapszakasz második helyére befutó FTC-Telekom némi meglepetésre az 5. helyezett MAC HKB Újbuda gárdáját választotta. A zöld-fehérek döntésének egyik fő érve a két csapat közös otthona volt, így utazás nélkül, a legkisebb egészségügyi kockázatot vállalva játszhatják le a párharcot. Az alapszakaszban két hosszabbításos- és egy rendes játékidős Fradi-siker mellett a MAC is behúzott egy mérkőzést.

Harmadikként a Csíkszereda nevezte meg ellenfelét. A liga tavalyi megosztott győztese a Gyergyói HK-t választotta. A csíki szakvezetés elsősorban a kevesebb utazás miatt döntött a másik székely csapat mellett. Minden bizonnyal a legkiélezettebb párharcra van kilátás ebben a párosításban. A jégkorong szerelmeseinek nagy bánatára ezúttal nem lehetnek jelen a lelátón a két csapat lelkes szurkolói, hiszen zárt kapuk mellett kezdődnek a rájátszás küzdelmei. Érdekes, hogy a két gárda a tavalyi szezonban az elődöntőben találkozott. Akkor a párharc 2-0-s Sportklub vezetésnél szakadt félbe a bajnokság lefújása miatt. Az alapszakaszban a Csíkszereda kétszer győzte le a gyergyóiakat rendes játékidőben, a GYHK egy hosszabbításos és egy rendes játékidős sikert tudhat magáénak.

A negyedik helyezett DEAC-nak már nem volt választási lehetősége, számukra a 6. UTE maradt. Az alapszakasz során sok gólos mérkőzéseket játszottak a felek, az UTE és a DEAC is kétszer vonulhatott le győztesen a jégről. Az egyik debreceni siker szétlövést követően született.

Becze az alapszakasz pontkirálya

A párharcok az egyik csapat negyedik sikeréig tartanak, több párharc kedden megkezdődik. A rájátszás legkésőbb április második hetében zárul. A mérkőzéseken döntetlen esetén 20 perces hosszabbítás következik, amely során 4-4 mezőnyjátékossal folytatódik a csata az első gólig. Találkozó halasztására nincs lehetőség, azaz amennyiben egy csapat nem tud kiállni sérülések, fertőzések miatt, akkor automatikusan az ellenfél kapja az adott összecsapáson a győzelmet.

Az alapszakaszban a csíkszeredai Becze Tihamér szerezte a legtöbb pontot (62) és ütötte a legtöbb gólt (32), míg az újpesti Bodó Christopher volt a legjobb előkészítő 34 gólpasszal. A kapusok között a gyergyói Jordon Cooke 93,41 százalékkal, a ferencvárosi Arany Gergely pedig 2,41-es kapott gólátlaggal bizonyult a legjobbnak. A legtöbb büntetőpercet a ferencvárosi Justin Hodgman szedte össze (99).

(Borítókép: Sportfotopress)

Kapcsolódók

Kimaradt?